Valóság, 1976 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1976-05-01 / 5. szám - DOKUMENTUM - Ketten a számüzetésben: Párizsban (Beszélgetések Károlyi Mihálynéval - Fodor Ilona interjúja)

KETTEN A SZÁMŰZETÉSBEN: PÁRIZSBAN révén annyira megszerette Petőfit, hogy nemcsak írt róla, nemcsak fordította, de a magyar költőt példaképéül is választotta. Figyelje meg, különösen nagy emigrációs fluktuációk idején, mindig ki lehet nyo­mozni, melyik külföldi hivatalos vagy nemhivatalos körnek ki az inspirálója. Éppúgy rá lehet ismerni Kossuth, Klapka vagy Teleki László gondolataira — helyenként még tévedéseikre is —­, akárcsak a XX. században Bethlen, Apponyi vagy éppen Károlyi sugalmazásaira. Előrebocsáthatom : a francia arisztokráciát nem Károlyi Mihály, hanem Bethlen és köre, s általa a Tharaud fivérek, illetve Jean de Bonnefon, ez a mindenre kapható újságíró tájékoztatta, aki ellen — mellesleg — férjem sajtópert is indított. Talán nem érdektelen a rádióhallgatók számára, ami Melchior de Polignac-ot illeti: nemcsak az 1896-ban megjelent Poésies magyares, de az 1902-es Notes sur la littérature hongroise Petőfi-képéből kiolvashatjuk a f­rancia és a magyar arisztokrata , Polignac márki és Justh Zsigmond barátságának szép dokumentumát, a két barát szellemi rokonságát. De megtaláljuk azt a jellegzetesen „franciás” Petőfi-portrét: „a végletekig vitt túlzást”, „a szabadság őrületét”, a „valóság fölé emelkedő naivságot”, „önkivületbe sodró kitöréseket”, „Attila unokájának” temperamentumát, egzotikumát, a XIX. század romantikus Petőfi­­jellemrajzát. Ami — feltételezésem szerint — a népbarát és népismerő Justh Zsigmondtól kapott útmutatás lehetett, az a felismerés, melynek alapján Polignac márki megtudhatta és megírhatta, hogy a „valóság fölébe emelkedő”, „naiv”, a „megszállottságig indulatos”, eszméiért a halálba rohanó Petőfi ugyanakkor mennyire tisztán látta a valóságot, mennyire reálpolitikus is volt, mennyire egy utat ismert: azt az utat, amelyen kívül „nincs más út: a nagy lelkek mindig ezt követték; a reneszánsz óriásai éppúgy, mint a nagy vezérek, akik soha nem ismertek egyszerre két lehetőséget”. Ilyen költőpolitikusról és politikus költőről vett mintát Károlyi Mihály Ravelski drámájában is, azzal a különbséggel, hogy a XX. század embere számára nem olyan magától értetődő eszmény és reálpolitika együttese, mint a romantika századában. Károlyi drámájában a romantikus megoldást választotta: drámahőse életével pecsételi meg forradalmi hitét. Én abban látom mégis Károlyi Mihály és drámahőse rokonságát, hogy a párizsi emigráns is megpróbál egyszerre több „szerepet” eljátszani, de hiába: végül min­dig azon az egy bizonyos úton, azon az egyetlen úton köt ki. Vázsonyi Vilmos mondta 1918-ban Károlyiról, hogy egyszerre akarja eljátszani Lvov herceg, Kerenszkij és Lenin szerepét. Nos, Károlyi nem „játszotta” el, hanem eljátszatták vele ezeket a szerepeket, így születtek a „Károlyi-legenda” különböző variánsai, amelyek­nek egyik változata Károlyi Mihály színpadi műve, a Ravelski is. De talán nézzük most inkább Károlyi s az „igazi” Kerenszkij kapcsolatát. Úgy tu­dom, Párizsban, a rue du Gollisée-n Károlyi Mihály találkozott az eszerek vezérével. Igen, Károlyi valóban találkozott vele : a húszas években Kerenszkij Párizsban élt, és — mint férjem írja — egyesek arra a malíciózus gondolatra jutottak, hogy össze kell hozni a „két bukott embert”. Az alacsony termetű, rövid hajú Kerenszkij egyéni­leg nem tett rossz benyomást, de politikailag annál inkább, mert ez az orosz azt tartot­ta, hogy politikai sikertelenségei csakis az antantnak köszönhetők ; szerinte, ha az an­tant megadta volna az ígért segítséget, Oroszország folytathatta volna a háborút, el­kerülhette volna a forradalmat s a bolsevikok győzelmét , később ugyanis eljuthatott volna a demokráciához és a szocializmushoz. Ehhez a hibás politikai koncepcióhoz fűzi Károlyi a saját kommentárjait: „Az emberek könnyen elfelejtik, hogy a történelemnek megvan a maga menete, és vannak időszakok, amikor minden emberi erőfeszítés haszontalan, és maguk az úgynevezett »vezetők« is kénytelenek a történelem parancsa szerint cselekedni. Bábok a törté­nelem sodrában, akárcsak a görög tragédiák szereplői. Saját pályafutásom során is éreztem, hogy akár jobb-, akár a baloldalhoz tartozunk, a történelem törvényei ugyanolyan könyörtelenül uralkodnak felettünk, mint a természet törvényei, amelyek kitörésre kényszerítik a tűzhányókat vagy a hold járásához irányítják a tenger ár­apályát.” Károlyi nem a Kerenszkij típusú politikusok fajtájából való volt. És nemcsak azért nem lehetett „magyar Kerenszkij”, nemcsak azért nem válhatott a bolsevizmus

Next