Valóság, 1976 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1976-05-01 / 5. szám - DOKUMENTUM - Ketten a számüzetésben: Párizsban (Beszélgetések Károlyi Mihálynéval - Fodor Ilona interjúja)
KETTEN A SZÁMŰZETÉSBEN: PÁRIZSBAN révén annyira megszerette Petőfit, hogy nemcsak írt róla, nemcsak fordította, de a magyar költőt példaképéül is választotta. Figyelje meg, különösen nagy emigrációs fluktuációk idején, mindig ki lehet nyomozni, melyik külföldi hivatalos vagy nemhivatalos körnek ki az inspirálója. Éppúgy rá lehet ismerni Kossuth, Klapka vagy Teleki László gondolataira — helyenként még tévedéseikre is —, akárcsak a XX. században Bethlen, Apponyi vagy éppen Károlyi sugalmazásaira. Előrebocsáthatom : a francia arisztokráciát nem Károlyi Mihály, hanem Bethlen és köre, s általa a Tharaud fivérek, illetve Jean de Bonnefon, ez a mindenre kapható újságíró tájékoztatta, aki ellen — mellesleg — férjem sajtópert is indított. Talán nem érdektelen a rádióhallgatók számára, ami Melchior de Polignac-ot illeti: nemcsak az 1896-ban megjelent Poésies magyares, de az 1902-es Notes sur la littérature hongroise Petőfi-képéből kiolvashatjuk a francia és a magyar arisztokrata , Polignac márki és Justh Zsigmond barátságának szép dokumentumát, a két barát szellemi rokonságát. De megtaláljuk azt a jellegzetesen „franciás” Petőfi-portrét: „a végletekig vitt túlzást”, „a szabadság őrületét”, a „valóság fölé emelkedő naivságot”, „önkivületbe sodró kitöréseket”, „Attila unokájának” temperamentumát, egzotikumát, a XIX. század romantikus Petőfijellemrajzát. Ami — feltételezésem szerint — a népbarát és népismerő Justh Zsigmondtól kapott útmutatás lehetett, az a felismerés, melynek alapján Polignac márki megtudhatta és megírhatta, hogy a „valóság fölébe emelkedő”, „naiv”, a „megszállottságig indulatos”, eszméiért a halálba rohanó Petőfi ugyanakkor mennyire tisztán látta a valóságot, mennyire reálpolitikus is volt, mennyire egy utat ismert: azt az utat, amelyen kívül „nincs más út: a nagy lelkek mindig ezt követték; a reneszánsz óriásai éppúgy, mint a nagy vezérek, akik soha nem ismertek egyszerre két lehetőséget”. Ilyen költőpolitikusról és politikus költőről vett mintát Károlyi Mihály Ravelski drámájában is, azzal a különbséggel, hogy a XX. század embere számára nem olyan magától értetődő eszmény és reálpolitika együttese, mint a romantika századában. Károlyi drámájában a romantikus megoldást választotta: drámahőse életével pecsételi meg forradalmi hitét. Én abban látom mégis Károlyi Mihály és drámahőse rokonságát, hogy a párizsi emigráns is megpróbál egyszerre több „szerepet” eljátszani, de hiába: végül mindig azon az egy bizonyos úton, azon az egyetlen úton köt ki. Vázsonyi Vilmos mondta 1918-ban Károlyiról, hogy egyszerre akarja eljátszani Lvov herceg, Kerenszkij és Lenin szerepét. Nos, Károlyi nem „játszotta” el, hanem eljátszatták vele ezeket a szerepeket, így születtek a „Károlyi-legenda” különböző variánsai, amelyeknek egyik változata Károlyi Mihály színpadi műve, a Ravelski is. De talán nézzük most inkább Károlyi s az „igazi” Kerenszkij kapcsolatát. Úgy tudom, Párizsban, a rue du Gollisée-n Károlyi Mihály találkozott az eszerek vezérével. Igen, Károlyi valóban találkozott vele : a húszas években Kerenszkij Párizsban élt, és — mint férjem írja — egyesek arra a malíciózus gondolatra jutottak, hogy össze kell hozni a „két bukott embert”. Az alacsony termetű, rövid hajú Kerenszkij egyénileg nem tett rossz benyomást, de politikailag annál inkább, mert ez az orosz azt tartotta, hogy politikai sikertelenségei csakis az antantnak köszönhetők ; szerinte, ha az antant megadta volna az ígért segítséget, Oroszország folytathatta volna a háborút, elkerülhette volna a forradalmat s a bolsevikok győzelmét , később ugyanis eljuthatott volna a demokráciához és a szocializmushoz. Ehhez a hibás politikai koncepcióhoz fűzi Károlyi a saját kommentárjait: „Az emberek könnyen elfelejtik, hogy a történelemnek megvan a maga menete, és vannak időszakok, amikor minden emberi erőfeszítés haszontalan, és maguk az úgynevezett »vezetők« is kénytelenek a történelem parancsa szerint cselekedni. Bábok a történelem sodrában, akárcsak a görög tragédiák szereplői. Saját pályafutásom során is éreztem, hogy akár jobb-, akár a baloldalhoz tartozunk, a történelem törvényei ugyanolyan könyörtelenül uralkodnak felettünk, mint a természet törvényei, amelyek kitörésre kényszerítik a tűzhányókat vagy a hold járásához irányítják a tenger árapályát.” Károlyi nem a Kerenszkij típusú politikusok fajtájából való volt. És nemcsak azért nem lehetett „magyar Kerenszkij”, nemcsak azért nem válhatott a bolsevizmus