Valóság, 1976 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1976-02-01 / 2. szám - KÜLFÖLDI FOLYÓIRATOKBÓL - Neal Ascherson: Nyugat-Németország városi gerillái

KÜLFÖLDI FOLYÓIRATOKBÓL Meglehet, a közvélemény fölháborodik a rendőrség tehetetlenségén, de nemigen tart attól, hogy küszöbön áll a munkáshatalom. A KPD talán távlatilag érdekesebb formáció, a figyelem központjában a városi gerillák állnak. Első ízben 1970 májusában kerültek az újságok címoldalára, amikor Ulrike Meinhof vezetésével egy kis csoport fegyveresen kiszabadította a rendőrségről Andreas Baadert, és kimenekítette a Kö­zel-Keletre. Vörös Hadsereg Csoport néven tértek vissza és tevékenykedtek az NSZK- ban. A következő két évben egymást érték az utcai lövöldözések, bombarobbantások és halálos merényletek. A csúcspont 1972- ben következett be, amikor a rendőrség országos hajszát indított ellenük. Június­ban egy frankfurti házban sebesülten fog­ták el Baadert, amihez a rendőrségnek könnyű harckocsikra volt szüksége ; ugyan­ebben a hónapban fogták el Hannoverben Ulrike Meinhofot. A rendőrség tudta, hogy a Csoport né­hány tagja még szabadlábon van, de azt hitte, most már megtörte a fegyveres harci csoportok erejét. Kiderült, hogy tévedett. Egész sor kisebb börtönzavargás azt bizo­nyította, hogy a Csoport tagjai kapcsolat­ban állnak ismeretlen szimpatizánsokkal. 1974 folyamán az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Június 2. Mozgalom néven ismert csoport sokat tanult a földalatti munkából és a fegyveres harcból, s most már ugyan­olyan számottevő erő, mint a régi Csoport. A Június 2. Mozgalom régi ismerőse volt a rendőrségnek. Nevét egy diák, a berlini Benno Ohnesorg agyonlövésének dátumá­ról nyerte (egy hisztérikus titkosrendőr a perzsa sah látogatásakor ölte meg a diákot). 1971 óta tudtak a csoport létezéséről; kez­detben a Vörös Hadsereg Csoport kisegítő­­jeként működött; állítólag 100 000 márkát és fegyvereket kapott tőlük. 1971. decem­ber 4-én a rendőrség letartóztatta Georg von Rauch diákot, a csoport tagját, majd agyonlőtték. A Mozgalomnak tulajdoní­tottak egy sor bankrablást, majd 1973. június 4-én ismét a rémült közfigyelem kö­zéppontjába került: bejelentették, hogy „Ulrich Schmücker ellenforradalmárt és árulót kivégezték”. A holttestet megtalál­ták; kiderült, hogy a kivégzőosztag kezé­ben volt Schmücker rendőrségi kihallgatá­sának jegyzőkönyve. Hajsza kezdődött a csoport tagjai után, de novemberben, ami­kor Holger Meins, a Vörös Hadsereg Csoport tagja a börtönben, éhségsztrájkja közben elszenvedett sérüléseibe belehalt, a Mozga­lom von Drenkmann, berlini bíró kivégzé­sével válaszolt. A csoport utolsó vállalkozása, Peter Lorenz elrablása, majd öt fogoly kiszaba­dítása nemcsak a műszaki hatékonyság tökéletesedéséről tett tanúbizonyságot (pél­dául rövidhullámú adóvevők használata), de tehetetlenné tette a rendőrséget is. 6400 besúgás érkezett, mégsem tudtak rajtaütni a csoporton. Noha a Berlinből kivezető va­lamennyi utat ellenőrzik, a Drenkmann-féle gyilkosságnál használt kocsikat sem tudták azonosítani. Mi több, a rendőrség tudta, hogy küszöbön áll a túszrablás. Találtak például egy titkos üzenet-dossziét egy bör­tönben, ahol a Vörös Hadsereg Csoport tag­jait őrzik, amely világosan utalt a túsz­rablásra. Lorenz elrablása védhetetlennek bizonyult. A rendőrség, emlékezve az Olim­pia alatti véres eseményekre, elhatározta, hogy szabadon bocsátja a foglyokat, mert fogalma sem volt, hol találhatja az elrabló­kat. A különböző városi gerillacsoportok kö­zött bonyolullt kapcsolat áll fenn. Nem egyet­len hadsereg különálló osztagai csupán. De nem is teljesen önállóak és függetlenek. Sok az együttműködés, az átfedő tagság és átlépés a csoportok között. Meglehetősen nagyfokú az ideológiai és taktikai nézet­­eltérés közöttük. A Baader—Meinhof csoport Berlinben kezdte meg működését, azután kiterjesz­tette hatókörét az egész NSZK-ra, országos búvóhely-hálózatot, fegyverraktár- és jel­zőszolgálatot épített ki. Ezen különböztek össze a, Június 2. Mozgalommal, amely meg­maradt a nyugat-berlini Kreuzberg-mun­­kásnegyedben. Kreuzberg, ahol rengeteg diák él, ahol kollektívák, kommunák és kis szociális projektumok működnek, már 1968 óta a militáns politikai akciók egyik köz­pontja. A Mozgalom Kreuzberget valósá­gos erőddé kívánta kiépíteni. Elhatározták, hogy „fölszabadítják” a kerületet, meg­nyerik a lakosság rokonszenvét; szenáto­rokat raboltak el, hogy kikényszerítsék az alacsonyabb közlekedési díjakat; rendőr­­járőröket csaltak tőrbe; fölhasználták azt a sok lakást, amelyet szimpatizánsok aján­lottak föl búvóhelyül. Más volt a Vörös Hadsereg Csoport stratégiája, amely hadat kívánt üzenni a tőkés államnak, és országos publicitás révén akart példát adni fegyve­res harcból a munkásosztálynak. Egyénenként azonban sok a hasonlóság a csoport tagjai között: jelenleg a Június 2. Mozgalom nyolc tagjára vadászik a rendőr­ség, ezek közül négy már elmúlt 30 éves. Általában a különböző csoportok ismert tagjainak korösszetétele nagyjából azonos a Vörös Hasereg Csoport tagjainak „érett fiatal” összetételével. Ez csak annyiban jelentős, hogy rávilágít: a tagok már meg­lehetős politikai tapasztalattal rendelkeznek, mielőtt csatlakoznak valamelyik fegyveres csoporthoz.

Next