Valóság, 1981 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1981-08-01 / 8. szám - IFJ. MAROSÁN GYÖRGY: A világgazdaság, a világpolitika és a tudományos-technikai fejlődés alapvető tendenciái
IFJ. MAROSÁN GYÖRGY A világgazdaság, a világpolitika és a tudományos-technikai fejlődés alapvető tendenciái ________ Az elmúlt évtized az általános várakozásokkal ellentétben nem a megszokott tendenciák folytatódását hozta. Éles változások, néhol nekilendülések, másutt megtorpanások, meredek törések, nagy jelentőségű és mélyreható „korszakváltozások” jellemezték. Ennek hatására a monoton növekedésen alapuló modelleket fokozatosan háttérbe szorították a ciklikus fejlődést valószínűsítő koncepciók. Cikkünkben a társadalom különböző szféráiban végbemenő jelenségek sajátos hullámmozgását követjük nyomon, esetenként bemutatva a „szociohullámok” sajátos interferenciáját. 7. A Kondratyev-válságciklust A második világháborút követő három évtizedben a világgazdaság fejlődését a termelés gyorsuló internacionalizálódása és példátlan ütemű gazdasági növekedés jellegezte. A széles értelemben vett újratermelési folyamat globális méretekben össze-fonódott. A multinacionális vállalatok és a regionális gazdasági integrációk kialakulásával a világgazdaságban meghatározóvá vált az egymástól távol eső termelési egységek strukturális összenövése. Ennek következménye a növekvő „interdependencia”, a világgazdaság „résztvevőinek” egyre erősödő kölcsönös függősége. Ezt a „globalizálódott” újratermelési folyamatot az állammonopolista kapitalizmus a rendelkezésére álló eszközökkel már nem tudta megfelelően szabályozni. Ezért a hetvenes években a világgazdaságban strukturális válságok jöttek létre. Az előrejelzések egyöntetű megállapítása, hogy a XX. század utolsó negyedét (legalábbis annak a kilencvenes évek elejéig tartó szakaszát), az ötvenes, hatvanas évekkel összevetve, lassú növekedés, strukturális problémák és globális egyensúlytalanság jellemzi majd. A fejlődésnek ez az alakulása ismét ráirányította a figyelmet az N. D. Kondratyev szovjet közgazdász nevével fémjelzett, hosszú távú gazdasági ciklusokra alapozott fejlődési koncepcióra. Eszerint a tőkés világgazdaság fejlődésében egy kb. 50 éves periódusú „hullám” vonul végig. A felfelé ívelő szakaszt általános gazdasági fellendülés kíséri. A gazdasági növekedés felgyorsul, a technikai innovációk széles körben elterjednek, a gazdasági visszaesések ritkábbak és viszonylag gyengék. A leszálló ágat krónikus gazdasági válságok, a gazdasági növekedés és a nemzetközi kereskedelem visszaesése, nemegyszer pedig a cserearányok és a gazdasági erőviszonyok jelentős módosulása jellemzi. A társadalmi-gazdasági fejlődés hosszú távú „hullámzása” a jelenségek széles körében tetten érhető. A történészek periodikus „nekilendülésként” (F. Braudel, P. Chaunu), a közgazdászok világgazdasági „korszakváltásként” (Bognár József, Berend T. Iván) vagy nagy periódusú konjunktúra-ciklusokként (N. D. Kondratyev), illetve „innovációs hullámokként” (J. A. Schumpeter, G. Mensch) értelmezik. Míg tehát Kondratyev elméletét sokan — köztük e sorok írója is — kétségbe vonják, a hosszú távú ciklusok létezése elfogadottnak tekinthető. Kialakulásuk azonban kizárólag a szűken vett gazdasági újratermelésen belül lejátszódó folyamatokkal nem magyarázható. A társadalmi újratermelés hosszú távú hullámzását a termelőerők és a termelési viszonyok összhangjában periodikusan kialakuló zavarok váltják ki. A tőkés gazdaság fejlődését egy sajátos „lépcső-függvénnyel” jellemezhetjük. E lépcsőkön felfelé haladva különös „szocioritmusok” alakulnak ki. Periodikusan váltogatják egymást a „nekilendülések” és „megtorpanások”. A nekilendülések korszakában a termelőerők és termelési viszonyok lényegében összhangban vannak. Ilyenkor a gazdasági növekedés számára kedvezőek a lehetőségek, és a fejlődés felgyorsul. A termelőerők és a termelési viszonyok közötti összhang azonban a ka-