Valóság, 1984 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1984-08-01 / 8. szám - FÓRUM - SÜKÖSD MIHÁLY: Közlemények a zsidókérdésről
SÜKÖSD MIHÁLY Közlemények a zsidókérdésről Az ér forduló 1984. május 13-án, vasárnap délelőtt kimentem a Kozma utcai izraelita temetőbe. Л magyar holocaust, tehát a magyarországi zsidóüldözések negyvenedik évfordulójára emlékező ünnepi szertartáson részt venni. A járdákon autó autó mellett, parkolni szinte lehetetlen. Tapintatos rendőrjárőrök, polgári ruhás karhatalmi közegek. Embertömeg, a temetőn kívül, a temetőn belül. Mindvégig csendesen esik az eső, nyitott esernyők. A budapesti főrabbi beszéde. A református püspök beszéde. Az evangélikus püspök beszéde. (Délután, már a Dohány utcában, az esztergomi érsek beszéde.) Az emlékek, a bűn, a felelősség, a lehetőségek, a tények. Az ígéret, a soha többé. Hányán lehetünk a temetőben? Hány ezren? Hányszor hány ezren? Megközelítően se tudóul összeszámolni, kitalálni. Látni szeretnék, hallani szeretnék, de hiába vagyok magasabb a Kozma utcai temetőben jelen lévő embertársaim, állampolgártársaim többségénél, keveset látok, a mikrofonokból rosszul hallok. Ide-oda járkálok a tömegben, viszonylag előnyös tájékozódási helyet keresek. Feltűnik, hogy néznek, figyelnek. Elnézést kérek a tülekedésemért, mozdulatlanul állok az esernyőm alatt. Továbbra is tapasztalom, hogy a körülöttem állók néznek, figyelnek. Vége a beszédeknek, vége a gyászszertartásnak, a tömeg oszolni kezd. Felfedezem A.-t, barátomat, írótársamat, kezet fogunk, egymásba karolunk. Mondom neki, lehet, hogy képzelődöm, de miért kell itt engem annyira nézni, figyelni? Te buta, mondja A., ahogy kifelé törekszünk, karonfogva, a közös esernyő alatt- Nem vetted észre, hogy te vagy egyedül hajadonfőtt? Buta vagyok, buta kell hogy legyek, nem vettem észre. Most tudatosítom : rajtam kívül mindenki fején kalap vagy sapka vagy zsidó fejfedő. Barátom és szaktársam, A. fején is zsidó fejfedő. Te csacsi, ártatlan barátom, mondja A., nem látod, hogy te vagy itt szinte az egyetlen go jé Az egyháziakon kívül a majdnem egyetlen goj. Ezek a népek itt a temetőben nem írók, többnyire nem is értelmiségiek, ők csak emlékezők és gyászolók. Nem haragszanak rád, csak nem nagyon értik, mit keresel te itt. Valóban : mit keresek én itt, a Kozma utcai izraelita temetőben, 1984. május 13-án? Irodalmi nyersanyagot? Hiányzó információt? A lelkem békéjét? Hiszen a lelkem békéje ezúttal adott, a lelkiismeretem tiszta, több okból is. Negyven évvel ezelőtt, a magyarországi zsidóüldözés idején tizenegy éves voltam, a pápai gettót, majd a vasútállomásra induló pápai zsidómenetet mitikusnak látó, gimnazista kisfiú. Azóta az vagyok, akit az írásaim tárgyiasult szövege bizonyít. Akárhogy múlik az idő, még mindig meglep, ha vonatkozó írásaimból némelyek filoszemitára,, mások antiszemitára, következtetnek. Holott csakis tárgyilagos résztvevő és krónikás kívántam és kívánok lenni. Nálunk minden természetellenes, ami ebben az úgynevezett zsidókérdésben történik, mondja A., már kint az utcán, elhagyva a Kozma utcai temetőt. Nálunk, ebben az országban az úgynevezett zsidók megsértődnek, ha az úgynevezett nem zsidók közül senki nem jelenik meg a Kozma utcai temetőben, az évfordulós szertartás közönségének soraiban. De ebben az országban ugyanők megjegyzik, ha valaki hajadonfőtt jelent meg.