Valóság, 1985 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1985-06-01 / 6. szám - KÜLFÖLDI FOLYÓIRATOKBÓL - Harc az Amazonas-medencéért

KÜLFÖLDI FOLYÓIRATOKBÓL Harc az Amazonas-medencéért A századfordulón még a „trópusok Pári­zsa”-ként is ismerték Manaust, Amazónia egyik városát. Gazdagságát az akkor fel­lendülőben levő gumiiparra és a gumi iránti óriási keresletre alapozta. A felső tízezer olyan luxuspalotákban lakott, melyeket Európából kövenként szállítottak át. Ope­raházához a milánói Scaláról vették a mér­téket, és a szennyesüket Portugáliába küldték tisztíttatni. Elsőként vezették be a villanyvilágítást és építették ki a tele­fonhálózatot. De aztán a világ felfedezte az olcsóbb ázsiai gumipiacot. Ma a város semmiben sem különbözik Brazília más, el­szegényedett kikötővárosaitól. A brazíliai esőerdők ötszáz éven át sike­resen ellenálltak a szerencselovagok roha­mainak. Most minden megváltozik? Vagy egy fél tucat bánya és erőmű, többek között a carajasi ipari és bányaközpont, valamint a tucurui vízerőmű befejezés előtt áll. Az Amazonas-medencét mérnökök és tele­pesek lepték el, a folyamok mentén autó­pálya épül, kereskedelmi központok, far­mok, városkák vannak születőben. Amazónia — a természet egyik csodá­latos ajándéka. A vízgyűjtőterület nyolc országra terjed ki, szélessége az amerikai kontinensével vetekszik. Az Amazonas és több mint száz mellékfolyója a világ édes­­vízkészletének egynegyedét szállítja. A fo­lyók vízerőkészlete roppant mennyiségű villamos áram fejlesztésére alkalmas. A föld mélye az egész világnak négy évszá­zadra elegendő, jó minőségű vasércet rejt, s hatalmas bauxit-, nikkel-, réz-, ón- és aranykészleteket. Nem beszélve az átha­tolhatatlan erdőségek faanyagáról. Nem szabad azonban elfeledkezni a legfonto­sabbról, a legértékesebb kincsről, a termő­földről. Az országnak valószínűleg szüksége lesz erre a területre, hogy burjánzó népes­ségét élelemhez juttassa. Brazília lakossá­ga jelenleg 130 millió, és 2000-re elérheti a 220 millió főt. Látszólag Brazília mindent el is követ, hogy ezeket a kincseket betakarítsa. A Pa­ra államban építés alatt álló calajasi ipari és bányaközpont feltehetően húsz éven keresztül ad majd munkát mintegy 6000 munkásnak. Azt remélik, hogy az ipartele­pekhez vezető utak mentén fellendül majd a kereskedelem, növekszik az export. A múlt hónap óta termel áramot a Tocantis folyón épített tucurui vízerőmű, mely ha­marosan a carajasi alumíniumfeldolgozó és egy négymilliós város energiaszükségleté­nek kielégítésére lesz elegendő. A vízerőmű a negyedik legnagyobb lesz a világon és csak az első azok között, melyek a brazil elképzelések szerint az Amazonas-m­edence primitív világát ipari és mezőgazdasági Kánaánná alakítják át. Mindez nem valósulhat meg az egyszerű, félelmet nem ismerő, reményt vesztett és jobb életre vágyó telepesek nélkül. A leg­több ember a Brazília ipartelepei körüli nyomornegyedekből érkezik. De sokan jön­nek az aszály sújtotta északkeleti felföld­ről meg a termékeny délről, ahol a gépesí­tett mezőgazdaság sok munkáskezet tesz feleslegessé­ .A telepesek — többnyire az európai bevándorlók leszármazottai — ál­talában nagy elképzelésekkel érkeznek, de nem rendelkeznek a szükséges tapasztala­tokkal, hogy szembenézzenek a számtalan problémával, melyek az Am­azonas-meden­­ce rendkívül bonyolult ökológiai rendsze­réből adódnak. Sokszor azoknak sem sikerül megtele­pedniük, akik rendelkeznek némi alaptő­kével. Közben a növekvő emberáradat jó­val meghaladja a térség befogadóképessé­gét. Minden létrehozandó munkahelyért öten versengenek, ugyanakkor a vállalko­zók nem fognak jelentősen hozzájárulni a szociális kiadásokhoz, hiszen jelentős adó­kedvezményeket kaptak. A költségvetési kiadásokat meg kellene háromszorozni, ami a jelenlegi gazdasági helyzetben lehe­tetlen. Az Amazonas-medence esőerdői nem egykönnyen adják meg magukat. A ko­rábbi vállalkozások sorra kudarcba ful­ladtak. Ugyanakkor a gigantikus építke­zések már eddig is súlyos károkat okoztak a térség törékeny ökológiai rendszerében és a bennszülött lakosság életében. Az áldoza­tok néha teljesen feleslegesek. A balbinai vízerőmű mögötti víztározót eredetileg 200 ezer hektárosra tervezték. Hibás szá­mítások miatt valószínűleg e terület két­szeresét fogja elönteni, pontosabban el­­iszaposítani, mivel a vízmélység csak né­hány deciméter lesz. A csekély szintkülönb­ség miatt a létesítmény aligha lesz alkalmas energiatermelésre, viszont a vidék helyre­hozhatatlan károkat szenved. Más helyütt az ültetvények azért mentek tönkre, mivel a földbirtokosok nem ismerték eléggé a vi­dék meteorológiai viszonyait, a különleges rovarvilágot és a termőföldet, mely kevés humuszt tartalmaz, és az is könnyen az erózió és a vízmosások áldozatává válik. A kormányzat tett lépéseket természetvédő intézkedések és jogszabályok kidolgozá­sára, de ezeknek ritkán lehet érvényt sze­rezni. Az olyan intézkedéseket például, hogy a telepesek birtokuk felét továbbra is erdőnek tartsák meg, senki se veszi ko­molyan, és a lombtalanító vegyszerek használatát tiltó rendelkezéseket is figyel­men kívül hagyják. Az Amazonas-medence

Next