Valóság, 1987 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1987-04-01 / 4. szám - KÜLFÖLDI FOLYÓIRATOKBÓL - Eric Mottram: Hemingway és a biztonság próbái
KÜLFÖLDI FOLYÓIRATOKBÓL hogy bemutassa a cselekményt. A történelem és a közgazdaság irreális dolgok a valós világban. Az objektivitás mítosz. A fikció éppoly valós, mint bármely más írás, és egyre nő a hatalma. Hemingway népszerűsége részben abból a reményéből ered, hogy a gyakorlott tehetség a harcban és a sportban csakúgy, mint az írásban, bizonyos fokú közhelymentességet biztosít, és így előbukkanhat a hősiesség, lett légyen bármilyen kicsiny, bármilyen rövid. Az eszményi Hemingway - nem a hétköznapi ember - számára létezett egy olyan nyelvi kód, amelynek révén a torreádor és az író bátorsága találkozhatott. Ez a Halál délután (1932) lényege. „Az író feladata az igazmondás. Az igazsághoz annyira hűnek kell lennie, hogy az élményei nyomán születő mese igazabb legyen bármilyen tényleges valóságnál. Mert a tényt lehet rosszul megfigyelni, de ha egy jó író létrehoz valamit, van elég ideje és áttekintése, hogy abszolút igazsággá tegye.” Ez az írói „hírnév” természete. A katona nem lehet író sem a háborúban, sem más szerepekben. Hemingwaynek ezt a meggyőződését másik életrajzírója, Jeffrey Meyers (Hemingway: A Biography) nem mindig tartja tiszteletben: „Tudja, hogy semmi nem történik meg, amíg tényleg meg nem történik, és addig csak éljük az életünket. A veszély csak a veszély pillanatában létezik... A gyávaság, eltérően a pániktól, szinte mindig pusztán annak a képességnek a hiánya, hogy felfüggesszük képzeletünk működését. A legnagyobb ajándék, amit egy katona elsajátíthat, ha megtanulja kikapcsolni a képzeletét, és teljesen az adott pillanatban élni, megfeledkezve mindarról, ami volt vagy lesz. Ez a képesség természetesen épp az ellenkezője annak, amivel egy írónak kell rendelkeznie.” Ennek a kettősségnek a következményei Hemingway karrierjére nézve nem mindig annyira fontosak Meyers könyvében, mint amilyenek lehetnének. Filozófiai megjelenítése az Akiért a harang szól 37. fejezetében sem válik azzá. A megsemmisülés esélyei sokak számára óriásiak ebben a században. Hemingway elismeri ezt, és segít az olvasónak szembenézni vele. Erről szól a Dangereous Summer (Veszélyes nyár) is, amely 1985-ben végre megjelent. (Meyers laposnak, terjengősnek és önteltnek tartja.) Hemingway ismét az ideálját megtestesítő torreádorokhoz fordul: a veszélyen keresztül állandóan megújuló emberi méltóságot ábrázolja. A veszély „elég közeli ahhoz, hogy a tragédia előérzetét keltse a csodálatos biztonságban”. Megszökni a biztonság elől, megszökni a bizonytalanság elől - Hemingway ebben élt és erről írt. Ez a könyv nem öntelt. A XX. század végi amerikai életrajzi irodalom arról tanúskodik, hogy az életrajzírók a fikció totális egységét próbálják megteremteni. Meyers könyvéhez egy hosszú listát csatol, amely Hemingway baleseteit, sérüléseit, betegségeit tartalmazza gyerekkorától kezdve. A metaéletrajzban nem lehetnek véletlenek. A balesetek a sors útjelzői. Az életrajzíróból „irányító” lesz, aki rossz néven veszi, ha „hőse” megpróbálja saját maga alakítani az életét, mielőtt még ő hozzáláthatott volna. Meyers meg van győződve róla, hogy „akárcsak Mark Twain és Kipling, Hemingway sem lett soha érett művész”, mert tönkretette a hiúság és az önsajnálat, a képtelenség, hogy megfontolt jellemeket teremtsen, a hajlam, hogy saját látomásait játssza végig. Meyers azt szerette volna, ha hőse inkább egy vízesésben vagy „vad elefántok között” pusztul el, mintsem hogy öngyilkos legyen. Az Akiért a harang szól után írottakat már nem sokra tartja. Aki ezzel egyetért, azt a könyv meggyőzi véleménye helyességéről, és bizonyítékokkal is szolgál. A kiadói reklám egyik idézete szerint Meyers könyve „Richard Avedon hírneves személyiségekről készített könyörtelen fotóira emlékeztet”. A megvilágítás valóban kemény, nyers és sztereotípiát szül, az olvasó pedig eszerint ítél. Ez Meyers eszköze. De segít-e ez a könyv annak, aki szeretné megtudni, hogyan és miért változtatták meg Hemingway könyvei a regényírást, és hogy miben rejlik általános népszerűsége? Természetesen kíváncsiak vagyunk Hemingway indulására, még ha nem is érdekelnek anynyira a közvetlen okozati összefüggések a későbbiekkel. Peter Griffin beszámolója ezekről a korai évekről (Along With You) tartalmazza a szerző Mary Hemingwayjel folytatott beszélgetéseit, és megérteti velünk, hogy egy kiemelkedő író lehet érzéketlen bizonyos emberek iránt, nemtörődöm és sebezhető, ahogy valójában mindannyian azok vagyunk. Michael Reynolds könyve (The Young Hemingway) szintén ezzel az időszakkal foglalkozik, elsősorban az Oak Park-i környezettel, a családi szokásokkal és a burzsoá, urbánus Amerika osztályai és kasztjai közötti ellentmondásokkal. Ebből a konzervatív környezetből vetette bele magát Hemingway a nagyvárosi riporterkedés, majd az olaszországi harcok bizonytalanságába. Griffin és Reynolds könyve egyaránt 1921 körül ér véget, Meyersé az 1961-es öngyilkossággal, amely nagyszerűen beleillik az ő elképzelésébe. He