Valóság, 1989 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1989-01-01 / 1. szám - Berend T. Iván: Az orosz kommunista forradalom új utakra tér

BEREND T. IVÁN Az orosz kommunista forradalom új utakra tér E téma egy részletéről - a húszas évek iparosítási vitáiról - huszonkét évvel ezelőtt írtam először e folyóirat hasábjain. Akkor az éppen készülő hazai gazdasági reform történeti gyökereit, összefüggéseit igyekeztem bemutatni. Mai felismeréseinkben s a reformfolya­mat jelen szakaszában már messzebb jutottunk. Történelmi tapasztalataink fényében a szocializmushoz vezető út egész sztálini modellje vált kérdésessé. Saját jelenünk nehéz feladatainak megoldása lehetetlennek tűnik, ha nem elemezzük és számoljuk fel a szocia­lizmus sztálini koncepciójából és gyakorlatából máig fennmaradt intézményes és ideolo­gikus következményeket. Ma a szovjet politikát is hasonló célok fűtik. Ezért került ismét előtérbe Sztálin személye, akiről napjainkban igen sok szó esik. A témával foglalkozó írások azonban nemegyszer túlzott egyoldalúsággal a személyes tulajdonságokból ma­gyarázzák a „Sztálin-jelenséget”. Valamiféle „kifordított személyi kultusz” jegyében a korábbi „isten” helyébe az „ördög” lép. A személyiség szerepe természetesen tagadhatat­lan. A valóságos kérdés azonban mégiscsak az, hogy vajon hogyan tért a bolsevik forradalom Oroszországa a sztálini útra? A Válságos évtizedek című könyvem negyedik kiadásának előkészítésén dolgozva s a szovjet folyamatok közép- és kelet-európai össze­függésrendszerét vizsgálva - mint egy itt következő fejezet is példázza erre a kérdésre is keresem a választ. A világforradalom reménye - a „lokális kommunizmus" kilátástalansága A proletárforradalom győzött és egyben el is szigetelődött Oroszországban. Vajon mi lesz, mi lehet a forradalom sorsa? A bolsevikok ezekben a hónapokban, sőt években megegyeztek abban, hogy a forradalom célját, a szocializmus megvalósítását egyetlen országban, méghozzá az elmaradott, paraszti Oroszországban nem érheti el. Lenin, aki meghatározó szerepet játszott a marxi tételek korrekciójában, felismerve, hogy a proletár osztályforradalom nem a legfejlettebb országokban robban ki, hanem az imperializmus új korszakában éppen a rendszer „leggyengébb láncszemét” képviselő elmaradottabb tőkés országokban várható, következetesen kitartott azon nézete mellett, hogy az orosz forradalom a világforradalom elindítójának szerepe révén töltheti csak be küldetését. A forradalomra készülve, 1917 tavaszán híres áprilisi téziseiben is leszögezte, hogy Oroszországban nem a szocializmus „bevezetése” a közvetlen feladat, hanem az átmenet megindítása a munkástanácsok ellenőrző szerepe révén a társadalmi termelés és elosztás felett. A NÉP bevezetése kapcsán a párt X. kongresszusán Lenin felidézte a már 1905-ben kifejtett nézetét: „A szocializmusra való közvetlen áttérés csak a fejlett tőkés országok­ban lehetséges.” Az elmaradott, paraszti Oroszországban „a szocialista forradalom csak két feltétel esetén lehet végül is győzedelmes. Először is, ha a megfelelő pillanatban egy vagy több vezető ország szocialista forradalma siet segítségére.” Másrészt addig is nélkülözhetetlen, hogy a diktatúrát gyakorló proletariátus kompromisszumot kössön a paraszti lakosság többségével. Ugyancsak következetesen képviselte ezt a nézetet a forradalom másik legtekintélye­sebb vezetője, Trockij is, aki 1906 és 1928 között változatlanul a permanens forradalom szószólójaként lépett fel.

Next