Valóság, 1989 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1989-01-01 / 1. szám - KILÁTÓ - Garai László: Moszkvai napló, 1964

GARAI LÁSZLÓ: MOSZKVAI NAPLÓ, 1964 este a Gorkij utcán - amelynek a Manyezs (Brezsnyev alatt nyert mai nevén: Október Ötvenedik Évfordulója tér) és a Puskin tér közötti szakasza afféle korzó - kifejezetten toprongyos emberek korzóztak. Hanem a világítás! Nincs olyan óbudai utcácska, amely ilyen sötét volna, mint a Gorkij utca. A Szverdlov téren az ember nem látja a vele szembejövő arcát. Ha ez utóbbi véletlenül huligán, az embernek felépüléséig jut ideje a moszkvai huliganizmus okain és kedvező feltételein eltöprengeni. (Április 23.) Ha valaki Pesten mondja, miután minden találkozómat leleveleztem, hecc­nek veszem. - Alekszej Nyikolajevics kiküldetésben van - közölték az egyetemen, mikor Leontyevet kerestem. Majd rögtön kitűnt, hogy az bizony üdülés. Ezután az egész napom azzal ment el, hogy különböző helyekről visszamentem a tanszékre­­ telefonáltatni az üdülőbe. Alekszej Nyikolajevics hol az erdőben sétált éppen, hol az ebédlőben tartózko­dott, hol csendkúrát tartott. Megmagyarázták, ha valaki üdül, ez egészen természetes. Közben beszéltem Anohinnal. Szobájának fala tele van Pavlov-képekkel. Említem neki, hogy ismerem a vihart, melyet Pavlovot meghaladó koncepciójával kavart. Szem­mel láthatóan büszkén fogadja. Általánosságokat magyaráz a merev fejű pavlovistákról, akik nem képesek továbbhaladni, a formatio reticularisban burzsoá kiagyalást látnak, a kibernetikában az imperializmus cselvetését. Ezzel kapcsolatban persze megemlíti, hogy ő már 1935-ben, 11 évvel a kibernetika előtt... És hogy amikor Wiener 1946-ban (miért 1946-ban?) előállt, ő megmondta... de nem hallgattak rá... A formatio reticularis specifikusan emberi hatását illető kérdésemre ad két brosúrát. Én is adok neki egy példányt A szép pszichológiája című opusból. Megnézi a rezümét és megkérdezi: „Szóval, maga szerint a szépélményben a szabadságérzésnek van szerepe?” Igenlő válaszomra ígér egy példányt a célreflexről szóló írásából. További kérdezősködésre nem volt mód, mert megjelent egy orosz származású, elaggott amerikai pszichológus, bizonyos Razran, a „második gyermekek” kifejezett típusa, azzal a differentia specificával, hogy „laccsolt”, vagyis az „r” hangot „v”-nek mondta. Anohint úgy kezelte mint ortodox pavlovistát (már-már behavioristát), s arra akarta rávenni, fényképeződjék le vele a Life részére. Anohin azt válaszolta, hogy fényképeződjék először Leontyev, az párttag. Végül abban maradtak, hogy ha a dékán megengedi neki s ha előre elolvasható a kísérőcikk szövege, akkor lehet róla szó. Az idő hátralevő részét aztán ellocsogták. Közben Anohin egy ügyes csellel megló­gott, magunkra, illetve (sajnos) egymásra hagyva minket, amíg mi is le nem koptunk. A moszkvai fiatalok jelentős fejlődésen mentek át a szerelmi erkölcsök terén: ma este láttam az utcán egy párocskát - majdnem csókolóztak. Még egy életkép, nem kevésbé jellemző. Az egyik aluljáróban hirtelen összeverődött a nép. Kiderült, hogy nem krumplit osztanak (arra is összeverődnek), hanem egy utcai könyvárus rakta ki a könyveit, melyek szó szerint percek alatt elfogytak. Az utca tele van emellett hanyatt ejtő anakronizmusokkal: hol Gorkij regényeiből bukkan elő egy sapka alól dúsan göndörödő hajzatú fickó, hol a Patyomkinból tűnik fel a gyermekkocsi, mely a lépcsőn legurult (ezt a Vörös téri GUM-ban is láttam árusítani). Azt hiszem, a tárgyak hosszú konzerválódása az egyik oka az orosz ízlés hallatlan maradiságának. (Április 24.) Reggel találkoztam Jurij Davidovval. Igen megnyerő fiatalember. Beszélge­tésünk barátságos volt és őszinte, bár csupán tájékozódó jellegű.

Next