Valóság, 1989 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám - KILÁTÓ - Garai László: Moszkvai napló, 1964
GARAI LÁSZLÓ: MOSZKVAI NAPLÓ, 1964 este a Gorkij utcán - amelynek a Manyezs (Brezsnyev alatt nyert mai nevén: Október Ötvenedik Évfordulója tér) és a Puskin tér közötti szakasza afféle korzó - kifejezetten toprongyos emberek korzóztak. Hanem a világítás! Nincs olyan óbudai utcácska, amely ilyen sötét volna, mint a Gorkij utca. A Szverdlov téren az ember nem látja a vele szembejövő arcát. Ha ez utóbbi véletlenül huligán, az embernek felépüléséig jut ideje a moszkvai huliganizmus okain és kedvező feltételein eltöprengeni. (Április 23.) Ha valaki Pesten mondja, miután minden találkozómat leleveleztem, heccnek veszem. - Alekszej Nyikolajevics kiküldetésben van - közölték az egyetemen, mikor Leontyevet kerestem. Majd rögtön kitűnt, hogy az bizony üdülés. Ezután az egész napom azzal ment el, hogy különböző helyekről visszamentem a tanszékre telefonáltatni az üdülőbe. Alekszej Nyikolajevics hol az erdőben sétált éppen, hol az ebédlőben tartózkodott, hol csendkúrát tartott. Megmagyarázták, ha valaki üdül, ez egészen természetes. Közben beszéltem Anohinnal. Szobájának fala tele van Pavlov-képekkel. Említem neki, hogy ismerem a vihart, melyet Pavlovot meghaladó koncepciójával kavart. Szemmel láthatóan büszkén fogadja. Általánosságokat magyaráz a merev fejű pavlovistákról, akik nem képesek továbbhaladni, a formatio reticularisban burzsoá kiagyalást látnak, a kibernetikában az imperializmus cselvetését. Ezzel kapcsolatban persze megemlíti, hogy ő már 1935-ben, 11 évvel a kibernetika előtt... És hogy amikor Wiener 1946-ban (miért 1946-ban?) előállt, ő megmondta... de nem hallgattak rá... A formatio reticularis specifikusan emberi hatását illető kérdésemre ad két brosúrát. Én is adok neki egy példányt A szép pszichológiája című opusból. Megnézi a rezümét és megkérdezi: „Szóval, maga szerint a szépélményben a szabadságérzésnek van szerepe?” Igenlő válaszomra ígér egy példányt a célreflexről szóló írásából. További kérdezősködésre nem volt mód, mert megjelent egy orosz származású, elaggott amerikai pszichológus, bizonyos Razran, a „második gyermekek” kifejezett típusa, azzal a differentia specificával, hogy „laccsolt”, vagyis az „r” hangot „v”-nek mondta. Anohint úgy kezelte mint ortodox pavlovistát (már-már behavioristát), s arra akarta rávenni, fényképeződjék le vele a Life részére. Anohin azt válaszolta, hogy fényképeződjék először Leontyev, az párttag. Végül abban maradtak, hogy ha a dékán megengedi neki s ha előre elolvasható a kísérőcikk szövege, akkor lehet róla szó. Az idő hátralevő részét aztán ellocsogták. Közben Anohin egy ügyes csellel meglógott, magunkra, illetve (sajnos) egymásra hagyva minket, amíg mi is le nem koptunk. A moszkvai fiatalok jelentős fejlődésen mentek át a szerelmi erkölcsök terén: ma este láttam az utcán egy párocskát - majdnem csókolóztak. Még egy életkép, nem kevésbé jellemző. Az egyik aluljáróban hirtelen összeverődött a nép. Kiderült, hogy nem krumplit osztanak (arra is összeverődnek), hanem egy utcai könyvárus rakta ki a könyveit, melyek szó szerint percek alatt elfogytak. Az utca tele van emellett hanyatt ejtő anakronizmusokkal: hol Gorkij regényeiből bukkan elő egy sapka alól dúsan göndörödő hajzatú fickó, hol a Patyomkinból tűnik fel a gyermekkocsi, mely a lépcsőn legurult (ezt a Vörös téri GUM-ban is láttam árusítani). Azt hiszem, a tárgyak hosszú konzerválódása az egyik oka az orosz ízlés hallatlan maradiságának. (Április 24.) Reggel találkoztam Jurij Davidovval. Igen megnyerő fiatalember. Beszélgetésünk barátságos volt és őszinte, bár csupán tájékozódó jellegű.