Valóság, 1989 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1989-01-01 / 1. szám - KILÁTÓ - Cohen-Solal, Annie: Flaubert és a maoisták között. Jean-Paul Sartre utolsó évei (ford. Ádám Péter)

ANNIE COHEN-SOLAL: FLAUBERT ÉS A MAOISTÁK KÖZÖTT 67 baráti szövetségét (az elnökségben Simone de Beauvoirral), és húsz nappal később a szövetség már látványos rendezvénnyel hívja fel magára a figyelmet: engedély nélkül osztogatni kezdik a lapot Párizs munkásnegyedeiben. Az akcióban Sartre is részt vesz, de ott van Simone de Beauvoir, ott van Jean-Edern Hallier, míg Patrice Chéreau, Robert Gallimard, Éric Losfeld és Claude Lanzmann békés járókelőnek álcázva vegyülnek el a tömegben, hogy botrány esetén szemtanúnak ajánlkozhassanak. A Gallimard kiadó házi fényképésze buzgón kattogtatja masináját... „Megjelent a La Cause du Peuple! Megjelent a La Cause du Peuple!” - Sartre odamegy a járókelőkhöz, és a kezükbe nyom egy-egy példányt. Először félszegen oszto­gatja a lapot, látszik rajta, hogy zavarban van... Ahogy a hivatalokban véget ér a munkaidő, egyre nagyobb a tömeg, és Sartre is egyre jobban beletanul a rikkancs-szerep­be. A hangja megöblösödik, magabiztosabb lesz, erőteljesebb. „Megjelent a La Cause du Peuple!”... A járókelőnek álcázott megfigyelők is észreveszik a különös alakváltozást. „Úgy végezte a munkáját, mint egy igazi rikkancs” - emlékszik vissza Robert Gallimard. Csakhamar a zsaruk is megérkeznek a helyszínre, és az egész társaságot bekísérik a legközelebbi rendőrőrsre. Sartre-t már egy órával később szabadon engedik... A rádió­ban még aznap este elmeséli a történteket. Amikor a riporter megkérdezi tőle, „nem az volt-e az akció igazi célja, hogy végre lecsukassa magát?”, Sartre így válaszol: „Nem, épp ellenkezőleg, nagyon örülök, hogy szabadlábon vagyok, így legalább jelen lehetek a letartóztatott barátaim tárgyalásán. Szeretném szembesíteni a kormányt tulajdon felelős­ségével.” Vajon sikerül-e szembesítenie a kormányt tulajdon felelősségével? Bosszantani bosz- szantotta, sőt kellemetlen helyzetbe is hozta ezt a kormányt, de vajon most is elmerészke- dett-e olyan messzire, mint az algériai háború idején, 1960 emlékezetes őszén, amikor szinte naponta érkeztek a rendőrségi idézések a címére? Akkor is, most is valóságos kötélhúzás kezdődött az Érinthetetlen Sartre meg a belügyminiszter között. Ám ezúttal Sartre még messzebbre megy a nyilvános provokációban: október 21-én kezdődött a Geismar-per, amelyre tanúként Sartre-t is beidézik. Sartre-nak azonban esze ágában sincs megjelenni a törvényszéken, csupán egy táviratot küld a 17. Kihágási Bíróság elnökének: „A kocka el van vetve, most is csak ugyanazt mondanám, amit már ezerszer elmondtam. Azt hiszem, okosabb, ha a nyílt utcán, a közvélemény előtt tanúskodom.” És azon a napon csakugyan az utcán tanúskodott, így próbálva bizonyítani, hogy az igazságszolgáltatás nem egyéb puszta ámításnál. 1970. október 21-én ott látjuk Sartre-t - a kép az egész világot bejárta - fehér pólóingben, bőrzekében egy olajoshordó tetején, amint beszédet mond, mikrofonnal a kézben, a Renault-Billancourt autógyár kijárata előtt... „Elvtársak - mondja Sartre -, nekem most az Igazságügyi Palotában kéne lennem, mert a Geismar-perben beidéztek, de én inkább előttetek akarok tanúskodni... Geismarral magát a népet ültették a vádlottak padjára...” A munkások rá se hederítettek, ki-ki ment a dolgára, úgyhogy csak az a maroknyi maoista hallgatta a beszédet, aki elkísérte Sartre-t az autógyár kapujáig. Hogy kinevet­ték-e? Aligha. Inkább szánalmas volt ennek a megfáradt embernek a látványa, aki körömszakadtáig ragaszkodott a maga választotta szerephez... Majd elkövetkezett 1972. február 14-e, Sartre ekkor lépett fel másodízben a Re- nault-gyár munkásai előtt. Ezúttal egy éhségsztrájk támogatásáról volt szó - erről az éhségsztrájkról úgyszólván'senki sem tudott, holott a cégtől elbocsátott munkások ezzel az akcióval próbálták kiharcolni visszavételüket. „Fél háromkor - meséli az esemény egyik szemtanúja - Sartre egy mikrobuszban hatolt be a gyár területére, a mikrobuszt a maoisták bérelték... Az autó rakodóterébe két fapadot helyeztek, amely ide-oda billegett...” így jutott be Sartre néhány újságíró és maoista mozgalmár társaságában a híres gyár területére, így próbálta megfejteni a titkát ennek a „bűntetőtelep” hírében álló,

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék