Valóság, 1990 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1990-01-01 / 1. szám - KORNAI JÁNOS: A tulajdonformák és a koordinációs mechanizmusok affinitása (A reformszocializmus néhány tapasztalata)
KORNAI JÁNOS A tulajdonformák és a koordinációs . A REFORMSZOCIALIZMUS mechanizmusok affinitása néhány tapasztalata (1. Bevezetés) A fejtegetéseket a „reformszocializmus” fogalmának definíciójával kell kezdenem. Azokat a szocialista rezsimeket nevezem így, amelyek több fontos vonatkozásban eltértek a klasszikus szocializmus sztálini modelljétől: némi liberalizációt hajtottak végre a politikai szférában, bizonyos fokig decentralizálták a gazdaság állami szektorának irányítását és valamivel több teret engedtek a formális és informális magánszektornak. Ezek a változások indokolják a „reform” jelzőt. Ugyanakkor ezek a rezsimek továbbra is magukon viselik a szocialista rendszer alapvető meghatározó jegyeit: mindegyikben egypártrendszer működik, a kommunista párt osztatlan hatalommal rendelkezik, az állami szektor domináns szerepet játszik és a gazdasági folyamatok fő koordinátora, még ha az irányítás módszereit változtatta is, továbbra is a központosított bürokrácia. Jugoszlávia immár négy évtizede minősíthető reformszocialista rendszernek, és jelenleg is ebbe a rendszertípusba tartozik. Kínában immár másfél évtizede működik reformszocializmus, a Szovjetunióban 6—8 éve. Magyarország — az 1953—1955-ös évek első próbálgatásától eltekintve — a hatvanas években vált reformszocialista országgá. Most azonban, az elmúlt hónapok viharos tempójú változásai nyomán valóságos rendszerváltozás jelei mutatkoznak, elsősorban a politikai szférában. Folyamatban van a politikai struktúra olyan átalakítása, amely elvezet a kommunista párt hatalmi monopóliumának megszüntetéséhez. Ennyiben forradalmi jellegű változás megy végbe. A mai Magyarországot már nem sorolnám a „reformszocializmus” országai közé, de a tegnapit még igen — és ez a tegnap két-három évtizeden át tartott. Lengyelország, alighogy átlépett a klasszikus reform előtti szocializmusból a reformszocializmus rendszercsaládjába, már kilépőben is van. Akárcsak Magyarországon, ott is mélyreható rendszerváltozás megy végbe. Az NDK-ban és Bulgáriában a jelen cikk végleges megfogalmazásakor kezdődtek meg az átalakulások. Nem jósolható meg, vajon megállnak-e a változások annál a fázisnál, amelyet a jelen cikk reformszocializmusnak nevez (azaz fennmarad-e a kommunista párt osztatlan hatalma és az állami szektor dominanciája), vagy aránylag hamar túllép-e ezen a fázison. A cikk kizárólag a „reformszocialista rendszerrel” foglalkozik, annak néhány jellegzetes vonását kívánja bemutatni. Célja a pozitív elemzés, nem pedig a normatív állásfoglalás. Arra próbál felelni: ha egy ország ebben a történelmi fázisban van, akkor milyen vonások jellemzik tulajdonviszonyait és koordinációs mechanizmusait. Nem szól tehát hozzá ahhoz, hogy 1. megmaradjon-e a szóban forgó ország ebben a fázisban, 2. nemleges válasz esetén, hogyan kerüljön ki ebből a fázisból és mit tegyen a rendszerváltozás közben. A szerző egy nemrég megjelent másik írásában (Indulatos röpirat a gazdasági átmenet ügyében) kifejtette véleményét ezekben a kérdésekben. A jelen tanulmány mondanivalója nem ismétli el az ott kifejtett normatív gondolatokat és gazdaságpolitikai ajánlásokat, inkább azok tapasztalati hátteréből világít meg egyet és mást. A magyar rendszerváltás kiindulópontját azok a gazdasági viszonyok adják, amelyeket a reformszocializmustól örökölt. Ezek nyomják rá a bélyegüket mind az állami, mind a magánszektorra, mind pedig az állami és gazdasági apparátusra. A változtatási javaslatoknak az örökség tulajdonságainak átgondolására kell alapulniuk — és ehhez kíván hozzájárulni a jelen cikk.