Valóság, 1991 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1991-05-01 / 5. szám - MŰHELY - UJVÁRY GÁBOR: Egyetemi ifjúság a "neobarokk társadalomban": a bajtársi szövetségekről

UJVÁRY GÁBOR: EGYETEMI IFJÚSÁG A „NEOBAROKK TÁRSADALOMBAN" 73 A bajtársi szövetségek szorosan összefonódnak az ellenforradalmi rendszer ideológiájá­val, struktúrájával és társadalmi beidegződéseivel. Felépítésük és roppant bonyolult szervezetük, ellentmondásos, a szélsőjobboldal és még inkább a baloldal felé zárt politikájuk a két világháború közötti, a véresen és visszavonhatatlanul elsüllyedt Magyarországhoz kötődött. Az ellenforradalmi túlkapások zűrzavarában (Hungária és Turul), majd a konszolidáció idején (Emericana és a Szent István B. Sz.) született szövetségek fiataljai a harmincas évek elejétől megváltozott szemlélettel, szociális elkötelezettséggel közeledtek a társadalmi problémákhoz. Ezek fölismerésétől a szélső­jobb- és a baloldali tájékozódás felé is vezettek — néha vakvágányra vivő — utak. És bár 1944—1945-ben a bajtársi szövetségek fiatalságának egy része — sokszor saját volt tagtársával is harcolva — eljutott a német- és nyilasellenes küzdelem vállalásáig, a felszabadulás után, az Emericana kivételével, fasiszta szervezetekként betiltották továb­bi tevékenységüket. 1946-ban aztán a katolikus egyházzal egyre hevesebben ütköző hatalom, politikai taktikájának megfelelően (ha jogtalanul is, de a maga szempontjából érthetően) feloszlatta a vele hajlíthatatlanul szemben álló katolikus egyház egyesületeit, köztük az Emericanát is. A politikai koordináták mellett a bajtársi szövetségek eszmeisége és társadalmi bázisa is az ellenforradalmi rendszerhez kötődött. Mivel néhány erőtlen kísérlettől eltekintve nem is gondoltak a középosztályon túli szervezkedésre, a középosztály meg­szűnésével törvényszerűen együttjárt a szövetségek fölbomlása. Már a két világháború között is számosan fölismerték: a bajtársi szövetségekben a pártatlanság és a politikamentesség jelszavai mögé rejtőzve sokan és sokféleképpen használták ki és föl az ifjúságot. Gyakran becstelen és alattomos politikai üzelmeik támogatásához, miközben a diákok követeléseit is mindig figyelembe vették. 1934-ben a kommunista fiatalok diákszociális kérdések előtérbe helyezésével — a Tandíjreform Bizottság megalakításával —, később pedig a nyilasok szociális demagógiával próbálták maguk mellé állítani az egyetemistákat. Olykor nem is sikertelenül. Minderről pedig senkinek, korunk ifjú „galileistáinak” és „turulosainak” sem volna szabad elfeledkeznie; láttuk már példáját annak, hogy az efféle „feledékenység” mire vezetett. Hiszen a „szabadgondolkodók” jórészt zsidó entellektüelekből toborzódó Galilei­köre a legfontosabb szellemi bázisa volt a Tanácsköztársaságnak, ennek a szabadnak semmiképpen nem nevezhető, ideológiájában erősen dogmatikus, totalitárius jegyeket is magán viselő rendszernek. Az sem véletlen, hogy a proletárdiktatúra reakciójaként megszülető, a „fehér kilengéseket” támogató Turul a huszonöt éven keresztül tartó ellenforradalmi rendszer kormányhű vagy éppen ellenzéki — ám minden esetben „ke­resztény” és „nemzeti” — politikusainak bármikor bevethető és fölhasználható segédcsa­patává vált. Aggodalomra okot szolgáltató jelenségek ma újra feltűnőben vannak. Tényleg nincs a kettő között harmadik út?...

Next