Valóság, 1993 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1993-01-01 / 1. szám - ANGELUSZ RÓBERT: Rejtélyes véleményáramlatok (Reflexiók a "Hallgatás spirálja" elméletéhez)

ANGELUSZ RÓBERT Rejtélyes véleményáramlatok 1. Egy hipotézis körvonalai Az elmúlt évtizedben a közvéleménykutatás területén aligha született olyan írás, amelynek hatása összevethető lenne E. N. Neumann A hallgatás spirálja című könyvével.­ Nemcsak a kritikák sokasága és megosztottsága, a viták hevessége jelzi a szakmai kihívást. A könyv megjelenése óta tanulmányok tucatjai foglalkoztak a benne felvetett kérdésekkel, s különböző országokban egész sereg olyan kutatás indult, amely a hallgatás spirálja téziseinek ellenőr­zésére vagy pontosítására irányult. A könyv kisugárzó ereje nem magyarázható váratlanságával vagy észrevételeinek újsze­rűségével, originalitásával. A hallgatás spiráljának elmélete egy hosszú elméleti és kutatói munka eredménye. A szakmai körökben hírneves, nemzetközileg is elismert szerző már a hetvenes években sorra jelentette meg azokat a tanulmányokat, amelyek előrejelezték a ké­szülő összefoglaló munka körvonalait.­ Ha egyszer lesz olyan kutató, aki N. Neumann élet­művének áttekintésére vállalkozik, alighanem az egészen korán születő műveiben is számos olyan megfigyelést talál, amelyek a könyvben felvetődő kérdések első megsejtéseinek, korai megfogalmazásainak bizonyulnak. De a téma kifejtésének első szisztematikus kísérletei sem a kérdésfelvetések vagy a válaszok újdonságával irányítják magukra a figyelmet. E tanul­mányoknak — mint a később megjelenő monográfiának is — inkább abban rejlik a varázsuk, hogy csupa régi kérdésre, klasszikus problémára, a közvélemény mibenlétére, integráló ere­jének titkára, alakulásának dinamikájára akarnak empirikusan igazolható magyarázatot adni. A könyvben nagy jelentőséget kapó szindrómák, így a „vonatszerelvény-hatás” (Bandwagen effect) vagy a „pluralizmus téves becslése” (pluralistic ignorance) olyan összefüggéseket elemeznek, amelyeket más kutatók már jóval korábban bemutattak.3 N. Neumann érdeme elsősorban abban rejlik, hogy igen különböző megfigyeléseket sikerül egységes interpretációs keretben értelmeznie, és saját elméleti pozícióját összefüggésbe hoznia a választási eredmé­nyekkel, illetve különböző empirikus kutatások leleteivel. Mindez nem csekély érdem egy olyan kutatási területen, ahol még ma sem vesztette érvényét Lazarsfeld ösztönző írása a közvélemény elméleti kérdéseinek és a közvélemény­kutatások eredményeinek szükséges kapcsolatba állításáról.­ Ilyen szellemű értékelés irányá­ba mutat Katz gondolatmenete is. A hallgatás spiráljáról írt tanulmányában így fogalmaz: „Különös dolog, de igaz, hogy a köz­vélemény kutatás, a tömegkommunikáció kutatása és a közvélemény elmélete szét van választva egymástól.”5 Katz — számos alapvető kritikai fenn­tartása ellenére — abban látja N. Neumann könyvének legfőbb erényét, hogy a fenti terü­leteket sikerült kapcsolatba hoznia egymással. A hallgatás spirálja hipotézisének kidolgozása szempontjából meghatározó jelentőségű­ek voltak azok a dilemmák, amelyeket az 1965-ös, illetve az 1972-es NSZK-beli választások eredményei, illetve a választásokkal kapcsolatos demoszkópiai kutatások felszínre hoztak. Mindkét esetben — a hónapos periodicitással végzett közvéleménykutatások eredményei sze­rint — a két nagy ellenfél, a Keresztény Demokrata Unió­ és a Szociáldemokrata Párt fej-fej melletti küzdelemben álltak egymással. A szoros versenyben igen nehéznek ígérkezett „elő­rejelezni”, hogy melyik párt lesz a választások győztese. A vizsgált periódusban az Allens­­bachi Demoszkópiai Intézet nemcsak a választási preferenciát vizsgálta, hanem rendszeresen azt is megkérdezte, hogy az emberek szerint melyik párt nyeri végül a választásokat. A REFLEXIÓK A „HALLGATÁS SPIRÁLJA" ELMÉLETÉHEZ

Next