Valóság, 1993 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1993-01-01 / 1. szám - ANGELUSZ RÓBERT: Rejtélyes véleményáramlatok (Reflexiók a "Hallgatás spirálja" elméletéhez)
ANGELUSZ RÓBERT Rejtélyes véleményáramlatok 1. Egy hipotézis körvonalai Az elmúlt évtizedben a közvéleménykutatás területén aligha született olyan írás, amelynek hatása összevethető lenne E. N. Neumann A hallgatás spirálja című könyvével. Nemcsak a kritikák sokasága és megosztottsága, a viták hevessége jelzi a szakmai kihívást. A könyv megjelenése óta tanulmányok tucatjai foglalkoztak a benne felvetett kérdésekkel, s különböző országokban egész sereg olyan kutatás indult, amely a hallgatás spirálja téziseinek ellenőrzésére vagy pontosítására irányult. A könyv kisugárzó ereje nem magyarázható váratlanságával vagy észrevételeinek újszerűségével, originalitásával. A hallgatás spiráljának elmélete egy hosszú elméleti és kutatói munka eredménye. A szakmai körökben hírneves, nemzetközileg is elismert szerző már a hetvenes években sorra jelentette meg azokat a tanulmányokat, amelyek előrejelezték a készülő összefoglaló munka körvonalait. Ha egyszer lesz olyan kutató, aki N. Neumann életművének áttekintésére vállalkozik, alighanem az egészen korán születő műveiben is számos olyan megfigyelést talál, amelyek a könyvben felvetődő kérdések első megsejtéseinek, korai megfogalmazásainak bizonyulnak. De a téma kifejtésének első szisztematikus kísérletei sem a kérdésfelvetések vagy a válaszok újdonságával irányítják magukra a figyelmet. E tanulmányoknak — mint a később megjelenő monográfiának is — inkább abban rejlik a varázsuk, hogy csupa régi kérdésre, klasszikus problémára, a közvélemény mibenlétére, integráló erejének titkára, alakulásának dinamikájára akarnak empirikusan igazolható magyarázatot adni. A könyvben nagy jelentőséget kapó szindrómák, így a „vonatszerelvény-hatás” (Bandwagen effect) vagy a „pluralizmus téves becslése” (pluralistic ignorance) olyan összefüggéseket elemeznek, amelyeket más kutatók már jóval korábban bemutattak.3 N. Neumann érdeme elsősorban abban rejlik, hogy igen különböző megfigyeléseket sikerül egységes interpretációs keretben értelmeznie, és saját elméleti pozícióját összefüggésbe hoznia a választási eredményekkel, illetve különböző empirikus kutatások leleteivel. Mindez nem csekély érdem egy olyan kutatási területen, ahol még ma sem vesztette érvényét Lazarsfeld ösztönző írása a közvélemény elméleti kérdéseinek és a közvéleménykutatások eredményeinek szükséges kapcsolatba állításáról. Ilyen szellemű értékelés irányába mutat Katz gondolatmenete is. A hallgatás spiráljáról írt tanulmányában így fogalmaz: „Különös dolog, de igaz, hogy a közvélemény kutatás, a tömegkommunikáció kutatása és a közvélemény elmélete szét van választva egymástól.”5 Katz — számos alapvető kritikai fenntartása ellenére — abban látja N. Neumann könyvének legfőbb erényét, hogy a fenti területeket sikerült kapcsolatba hoznia egymással. A hallgatás spirálja hipotézisének kidolgozása szempontjából meghatározó jelentőségűek voltak azok a dilemmák, amelyeket az 1965-ös, illetve az 1972-es NSZK-beli választások eredményei, illetve a választásokkal kapcsolatos demoszkópiai kutatások felszínre hoztak. Mindkét esetben — a hónapos periodicitással végzett közvéleménykutatások eredményei szerint — a két nagy ellenfél, a Keresztény Demokrata Unió és a Szociáldemokrata Párt fej-fej melletti küzdelemben álltak egymással. A szoros versenyben igen nehéznek ígérkezett „előrejelezni”, hogy melyik párt lesz a választások győztese. A vizsgált periódusban az Allensbachi Demoszkópiai Intézet nemcsak a választási preferenciát vizsgálta, hanem rendszeresen azt is megkérdezte, hogy az emberek szerint melyik párt nyeri végül a választásokat. A REFLEXIÓK A „HALLGATÁS SPIRÁLJA" ELMÉLETÉHEZ