Valóság, 1994 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1994-01-01 / 1. szám - ROSTOVÁNYI ZSOLT: A világrendszer kulturális-civlizációs megosztottsága

2 ROSTOVÁNYI ZSOLT: A VILÁGRENDSZER KULTURÁLIS-CIVILIZÁCIÓS Civilizációk és kultúrák Nincs mód ezúttal részletesen kitérni a civilizáció és kultúra fogalmainak pontos értelmezé­sére. A szakirodalomban e téren meglehetősen nagy a zűrzavar, egy korábbi felmérés, a kultúra 161, a civilizáció több mint húszféle értelmezését számolta össze, amelyek ráadásul nem ritkán ellentmondanak egymásnak. A kultúrát a továbbiakban szélesen értelmezzük, mint egy összetartozó és másoktól elkülönülő közösség különböző létszféráit lefedő rend­szert.­ A kultúra ebben az értelmezésben „olyan jellemvonások együttese, amelyek egy cso­portot megkülönböztetnek a másiktól”4. A kultúra tehát egy valamilyen szempontból össze­tartozó csoport sajátosságainak jelölésére szolgál („ha a ’kulturális’ szót használom, ugyanaz, mintha azt mondanám, ’jellegzetesség’”5), azon szabályok, módszerek összessége, amelyek szerint ez a csoport tevékenykedik, működik, legyen szó etnikumról, nemzetről, társada­lomról vagy nagyobb közösségről. A kultúra alapja az értékrend, azon értékek összessége és hierarchiája, amelyeket az adott csoport lényegesnek, meghatározónak tart. A civilizációt nem kizárólag „magasabb rendű kultúraként” értelmezzük­, hanem olyan rendszerként, amely egy nagyobb — szociokulturális szempontból összetartozó — közösség sajátos fejlődésének, szerveződési mechanizmusának, értékrendjének, szociokulturális, gaz­dasági és pszichikai jegyeinek a keretét adja. „A civilizáció... az indentifikáció legszélesebb szintje.”­ A civilizációk sajátosságát az őket alkotó (anyagi és szellemi) kultúrák egységes rendszerbe szerveződésének elvei, történelmi korokat átívelő fejlődésük adja. „Ott a leghe­lyesebb kultúrát mondanánk — írja Robert Musil —, ahol egyetlen ideológia uralkodik, s egy még egységes életforma; a civilizációt ellenben a diffúzzá vált kultúrállapotként hatá­rozhatjuk meg... a kultúrából a civilizációba történő átmenet fő oka a benne érintett emberek számának növekedése.”­ A civilizációk és kultúrák határozzák meg a történelmi mozgás, a változás, a fejlődés jellegét, irányát, egyfajta specifikumot kölcsönözve az általuk behatárolt régiónak, egyúttal megkülönböztetve azt más civilizációktól és kultúráktól. „A világtörténe­lem a nagy kultúrák története.”­ „A történelemben a hatalom..., a regionális vagy világrend­szer-szintű kérdésekben játszott központi szerep mindig szorosan összefüggött a civilizációs projektummal.”10 Minden civilizáció és kultúra voltaképpen sajátos társadalmi szervezet, meghatározott szerveződési elvek alapján felépülő és meghatározott rendező elvek alapján működő orga­nizmus, amely saját viszonyainak kontinuumában létezik. Az egyes civilizációk és kultúrák bizonyos fokig autochton jellegűek, jóllehet sajátosságaik épp más civilizációkhoz és kultú­rákhoz való viszonyuk függvényében nyilvánulnak meg. Spengler találóan fogalmazott úgy, hogy a kultúrák a külvilághoz való kapcsolódásuk révén definiálják magukat. Minden kultúra valamilyen kapcsolatban áll környezetével, más kultúrákkal: állandóan magába épít külső hatásokat, ugyanakkor befolyásol is más kultúrákat. Az egyes kultúrák külső hatások iránti fogékonysága ugyanakkor eltérő, nagymértékben függ az adott kultúra belső törvényszerű­ségeitől. A civilizációknak és kultúráknak tehát egyrészről van egy sajátos, a belső mozgás­­törvények által meghatározott önfejlődésük, másrészről pedig — legalábbis egy bizonyos szint után — a kultúrák fejlődésére jelentős befolyást gyakorolnak a külső hatások. Amint­hogy a külső hatások beépülése lehet „konstruktív” és „destruktív”, minden kultúráról el­mondható, hogy eleve saját viszonyaival adekvát és más kultúrák viszonyaival inadekvát — természetesen kultúráktól függően eltérő mértékben. Az egyes civilizációk és kultúrák között súlyos hiba lenne hierarchikus viszonyt felté­telezni. Egyetlen kultúra sem „magasabb rendű”, mint a másik, s ebből a szempontból meg­lehetősen szubjektív „fejlettebb” kultúrákról beszélni. Napjaink globalizált világrendszerében kétségkívül egyes kultúrákat általában sikeresebbnek, másokat kevésbé sikeresnek tartanak. Hosszú ideig a nyugati kultúra számított a siker megtestesítőjének, újabban azonban a japán, illetve a délkelet-ázsiai kezdi kiszorítani — legalábbis az adott kultúra bázisán bekövetkezett

Next