Valóság, 1994 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1994-04-01 / 4. szám - LADÁNYI SÁNDOR: Vázlatos történeti áttekintés a magyarországi református egyház közelebbi múltjáról
LADÁNYI SÁNDOR Vázlatos történeti áttekintés a magyarországi református egyház közelebbi múltjáról „Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; „kétségeskedtünk, de nem esünk kétségbe; „üldöztetünk, de el nem hagyatunk; „tiportatunk, de el nem veszünk.” „(Pál apostol II. levele a Korinthusbeliekhez 4:8-9) Alig haladt át egy-egy település fölött a második világháborús frontvonal, a lakosság nagyobbik része — szinte feledve a háború, az ostrom borzalmait — örömmel lélegzett fel: élünk, megmaradtunk. Az emberek úgy érezték: „felszabadultak”. Ravasz László református püspök 1945. február 11-én, a pincéből való feljövetel utáni első istentisztelet alkalmával, a budapesti Kálvin téri templomban — amikor Budán még dörögtek a fegyverek — bűnbánatra és hálaadásra szólított fel „Amit vet az ember, azt aratja” címmel a Galáciabeliekhez írott levél (6:1-10.) alapján elmondott igehirdetésében. „Testnek vetett ez a világ, mikor felépítette a szívtelen kapitalizmust; amikor törvénnyé tette, aki bírja, marja, s ezt elnevezte a gazdasági szabadság elvének. Testnek vetett az a társadalom, amely a legigazságtalanabbul osztotta el a termelt javakat; némelyiknek annyit adott, hogy a bőség erkölcstelenné tette; némelyiknek olyan keveset, hogy az égő hiány gyűlöletbe, kétségbeesésbe, pusztító indulatokba kergette... Testnek vetett ez a nemzedék, amely megindította ezt a szörnyű világháborút. Testnek vetettünk mi is — hadd zúgjon a mea culpánk —, mikor hadat üzentünk a világ három legfélelmetesebb hatalmának: a brit birodalomnak, az Egyesült Államoknak és a Szovjetuniónak — az egész világnak, mi! íme az eredmény!... Nézzünk széjjel a magunk életében és a magunk hazájában! Összetört és kifosztott Magyarország, a halál aratása. Elmenekült és koldussá vált magyarok százezrei, ez is a halál aratása... Az igében éppen ez a felséges vigasztalás, hogy nemcsak ítélet, hanem kegyelemígéret is. Van menekvés, ha a léleknek vetünk. Léleknek az vet, aki Isten Lelkét tartja a legfőbb jónak, s a maga lelkét e Lélek eszközéül ajánlja fel. Ennek első lépése a bűnbánat. Addig nincs nemzeti megújulás, mint ahogy nincs egyéni megtérés és kiengesztelődés addig, míg meg nem valljuk a tékozló fiúval egyenként és közösségben: Atyám, vétkeztem az Ég ellen és te ellened. Isten és az ember ellen... Isten és az ember ellen... Te, itt, most. Én, itt, most. Ha ez a nemzedék továbbra is csak mást vádol, mást okol és nem mer odaállani, bátor bűnvallással magára venni a felelősséget, megújulás nem következik el.”1 Hasonló témával foglalkozik Szabó Imre esperes a budapesti fasori (akkor még Vilma királynő úti) templomban 1945. február 4-én, március 4-én és március 18-án elhangzott igehirdetés-sorozatában is.2 Majd a dunamelléki egyházkerület valamennyi gyülekezetében 1945. június 4-e és 10-e között egyhetes bűnbánati evangelizációs sorozatot tartottak, ahol az igehirdetések mellett előadások is elhangzottak az egyéni és a közösségi bűnökről, valamint felelősségről, továbbá a megtérés szűk-