Valóság, 1996 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1996-01-01 / 1. szám - KÁDÁR BÉLA: Az európai integrálódás időzítése és következményei
KÁDÁR BÉLA: AZ EURÓPAI INTEGRÁLÓDÁS IDŐZÍTÉSE ÉS ... , illetve elhalasztandó az EU strukturális reformjainak életbelépéséig vagy a rendelkezésre álló költségvetési források nagyarányú bővüléséig. A valóság védelmére érdemes megjegyezni, hogy az 1991 decemberében aláírt társulási megállapodások után a latin-európai országokkal, a Benelux államokkal és Angliával kialakult külkereskedelmi és pénzügyi áramlások, tőkebefektetések jóval gyorsabb ütemben bővültek, mint a Németországgal kötöttek. A második világháború befejezését követő csaknem fél évszázados időszak rendhagyó vonásai után a történelem visszatér korábbi menetéhez, s Európa németebb lesz ugyan, mint a megelőző fél évszázadban volt, de ez nem jelent német Európát. A csatlakozás költségeiről szóló elrettentési nyilatkozatok részben a dél-európai országok felzárkóztatásának, részben az NDK állam integrálásának rendkívül magas költségein alapulnak. A megkésve korszerűsödő dél-európai országoknál fejlettebb humán erőforrásokkal, infrastruktúrával és kedvezőbb mezőgazdasági adottságokkal rendelkező keletközép-európai országokban az európai integrálás költségei az esetenként a GDP 40%-ára rúgó elrettentési számok egyharmadát, egyötödét teszik ki. A fejlett mezőgazdaságú, az EU-országokkal szemben nettó exportőri pozíciójú, a volt KGST-országokban befektetett külföldi tőke 40%-át felszívó és ebből adódóan is látványos vállalatgazdasági, termelékenységjavítási, terméknemesítési eredményeket felmutató, a nagyarányú árnyékgazdaság következtében a statisztikailag kimutatottnál mintegy 20-25%-kal nagyobb GDP-vel rendelkező Magyarország esetében az integrálás évi költségei mintegy két-három milliárd dolláros, azaz lakosonként kereken kétszáz-kétszáznyolcvan dolláros pénzügyi támogatást tennének szükségessé. Ez töredéke a szélsőséges előrejelzési értékeknek. A négy visegrádi ország csatlakoztatásának évi költsége az elrettentési előrejelzésekben szereplő hatvanmillióval a hatvanmilliárd ECU-s szélsőértékkel és a negyvenmilliárd ECU-s átlaggal szemben tíz-tizenkét milliárdra becsülhető. A domináló defenzív érdekeltségi motívumokkal szemben szinte teljesen hiányzik az offenzív szemlélet a nyugat-európai érdekeltségi megközelítésekből. Nincsenek számítások arról, hogy a négy visegrádi ország, valamint Szlovénia, Bulgária, Románia és a három balti ország, azaz a tíz kicsi indián integrálása milyen hozammal járhat az Európai Unió számára. Aligha vitatható, hogy a bővülés nyomán az EU keleti határai eltolódnának, s a jelenlegi nyugat-európai kemény mag távolabb kerülne a kelet-európai potenciális konfliktuszónától. Az 1989 és 1995 közötti időszakban a négy visegrádi országba irányuló export jelentette az EU legdinamikusabb kereskedelmi dimenzióját, aránya 0,80%ról csaknem 2%-ra nőtt. A visegrádi országok és Szlovénia hetvenmillió, Románia és Bulgária, valamint a balti országok további negyvenmillió új fogyasztót és mintegy kétszázötvenmilliárd GDP-tömeget jelentenek, szakképzett, jól motiválható és nemzetközi összehasonlításban igen olcsó munkaerőforrásokkal. A privatizálható állami vagyon értéke hetven-nyolcvan milliárd dollárt tesz ki. Ha a bővülés elmaradna vagy elhúzódna, a kieső haszon, a „lucrum ceassans” szintén tetemes lenne. A térség európai integrálása a megfelelő, ma még hiányzó európai „Nagy Stratégia” keretében javíthatná Európa pozícióit a távol-keleti és az észak-amerikai országokkal szemben a nemzetközi versenyben. Van-e, lesz-e forrás a keleti bővüléshez? Az EU strukturális reformjainak előreláthatólag lesz költségracionalizálási, átcsoportosítási hozadéka. Nem hagyható figyelmen kívül azonban az, hogy az elkövetkező öt évben az EU összevont GDP-jének összesen 15%-os növekedése az EU költségvetési bevételeit egymagában is több mint tízmilliárd ECU-vel növeli, s ez elégséges a visegrádi országok befogadására.