Valóság, 1997 (40. évfolyam, 1-12. szám)

1997-01-01 / 1. szám - ANKERL GÉZA: A globalizmus, az angol és a többi anyanyelv

ANKERL GÉZA: A GLOBALIZMUS, AZ ANGOL ÉS A TÖBBI ANYANYELV í­ télete szerint, sajátos elképzelése van e lehetőségek kihasználásának értelmét és miként­jét illetően. A megvalósítás, az érvényre juttatás már mindegyiküknek a világban meg­szerzett gazdasági, katonai és propagandisztikus befolyásán múlik. A nyugati civilizáció­nak a NATO-ban megtestesülő viszonylagos geopolitikai egysége ellentétben áll az (arab) iszlám országok laza egységével. Viszont a hindu és főleg a kínai civilizáció már a nyugatinál is nagyobb politikai egységek formájában van jelen, s nemcsak a legszéle­sebb körben beszélt nyelvvel, hanem saját írásmóddal működő belső rendszerekkel ren­delkezik, jóllehet jelenleg nemzetközileg kivetített befolyásuk ezt intézményesen nem tükrözi. A globalizmus a lehetővé váló világméretű ember-, anyag- és hírkeverés azon haszná­lati utasítása, amely megfelel az anglo-amerikai „fellegvár” működésmódjának. Retorikai szinten e modell szerint a „global village”, a közösségi vagy konviviális falu a világban szétszórtan élő egyének és nézeteik szabad keveredésének lesz az eredője. Következés­képpen multikulturális, de világszerte egyfajta társadalom jönne létre, amelynek fő de­mokratikus értéke a minden iránti türelem lenne. Ezt az utópiát - akárcsak a kommunizmust és annak bolsevista megvalósulását - az álom kívánatossága és a ténylegesen megvalósuló „szép új világrend” szempontjából kell értékelni. A kultúrák általános áthatására, keveredésére épülő világtársadalom eszménye szofiz­­ma, contradictio in adiecto, délibáb. Ugyanis csak akkor beszélhetünk multikulturális vi­dékekről, ha az egyes társadalmak megőrizhetik és művelhetik saját nyelvterületükön egyedi kulturális azonosságukat mint koherens társadalmi rendszert. Csak ha egy-egy (mono)kulturális azonosság él, akkor létezhet azok között egyáltalán tolerancia. A tole­rancia egymagában nem lehet minden mást megelőző, kultúraalapító érték.­ Éppen ezért meggondolandó, hogy az anglo-amerikai paradigmával szemben nem kellene-e jobban vigyázni a világ kulturális változatosságának megőrzésére, pontosabban a különböző ci­­vilizációjú társadalmak közti toleranciára. E megközelítést más, kevésbé individualista civilizációk láthatólag a globalizációban előnyben részesítik, nevezetesen a mérsékelt idegen beavatkozást, amely egyébként sohasem kölcsönös, s így imperialistagyanús. (Míg az Egyesült Államok kérdőre vonja Kínát a bebörtönzött ellenzékiek és felkelők sorsát illetően, vajon milyen fogadtatásban részesülne az, ha a bebörtönzött indián törzs­főnököt, Pelletier-t szeretné felkeresni egy kubai vagy egy dél-amerikai indián diploma­ta?) A világ kultúrkörei és vidékei változatosságának tudatos fenntartásáról van szó, mint azt a többi élőlény esetében a biodiverzitást védő ENSZ-politika előirányozta. A jelenlegi valóságos globális folyamatokat tekintve az általános, nagy, New York-i, melting-pot jellegű global village képe mögött kulturális „előnyszabályok” kemény érvé­nyesülését tapasztalhatjuk, amely hegemonikus befolyásokat takar, s az amerikai tör­vények ismételten megkísérelt extraterritoriális erőltetésében csúcsosodik ki. A globaliz­mus - nagyban ökonokratikus - játékszabályai nemcsak hogy anglo-amerikaiak, hanem méghozzá alkalmazásuk is a helyzetnek és a pillanatnyi anglo-amerikai hatalmi érdekek­nek lesz alárendelve. A burkoltan angolszász, globális világrend leereszkedően megengedi a többi „lokális” kultúra ápolását, sőt, regionális gazdasági és politikai szervezetek létrejöttét is. Csakhogy mihelyt ezek - a NATO mintájára - katonai vagy gazdasági önvédelmi eszközökkel akar­ják magukat felszerelni (akár Kelet-Ázsiáról, akár Latin-Amerikáról van szó), a modern globalizmus nevében az anglo-amerikai részvétel kötelezővé válik, miközben az Észak­atlanti Szövetség tagjait kooptáló, zárt klub marad.

Next