Valóság, 1997 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1997-01-01 / 1. szám - ANKERL GÉZA: A globalizmus, az angol és a többi anyanyelv
ANKERL GÉZA: A GLOBALIZMUS, AZ ANGOL ÉS A TÖBBI ANYANYELV í télete szerint, sajátos elképzelése van e lehetőségek kihasználásának értelmét és mikéntjét illetően. A megvalósítás, az érvényre juttatás már mindegyiküknek a világban megszerzett gazdasági, katonai és propagandisztikus befolyásán múlik. A nyugati civilizációnak a NATO-ban megtestesülő viszonylagos geopolitikai egysége ellentétben áll az (arab) iszlám országok laza egységével. Viszont a hindu és főleg a kínai civilizáció már a nyugatinál is nagyobb politikai egységek formájában van jelen, s nemcsak a legszélesebb körben beszélt nyelvvel, hanem saját írásmóddal működő belső rendszerekkel rendelkezik, jóllehet jelenleg nemzetközileg kivetített befolyásuk ezt intézményesen nem tükrözi. A globalizmus a lehetővé váló világméretű ember-, anyag- és hírkeverés azon használati utasítása, amely megfelel az anglo-amerikai „fellegvár” működésmódjának. Retorikai szinten e modell szerint a „global village”, a közösségi vagy konviviális falu a világban szétszórtan élő egyének és nézeteik szabad keveredésének lesz az eredője. Következésképpen multikulturális, de világszerte egyfajta társadalom jönne létre, amelynek fő demokratikus értéke a minden iránti türelem lenne. Ezt az utópiát - akárcsak a kommunizmust és annak bolsevista megvalósulását - az álom kívánatossága és a ténylegesen megvalósuló „szép új világrend” szempontjából kell értékelni. A kultúrák általános áthatására, keveredésére épülő világtársadalom eszménye szofizma, contradictio in adiecto, délibáb. Ugyanis csak akkor beszélhetünk multikulturális vidékekről, ha az egyes társadalmak megőrizhetik és művelhetik saját nyelvterületükön egyedi kulturális azonosságukat mint koherens társadalmi rendszert. Csak ha egy-egy (mono)kulturális azonosság él, akkor létezhet azok között egyáltalán tolerancia. A tolerancia egymagában nem lehet minden mást megelőző, kultúraalapító érték. Éppen ezért meggondolandó, hogy az anglo-amerikai paradigmával szemben nem kellene-e jobban vigyázni a világ kulturális változatosságának megőrzésére, pontosabban a különböző civilizációjú társadalmak közti toleranciára. E megközelítést más, kevésbé individualista civilizációk láthatólag a globalizációban előnyben részesítik, nevezetesen a mérsékelt idegen beavatkozást, amely egyébként sohasem kölcsönös, s így imperialistagyanús. (Míg az Egyesült Államok kérdőre vonja Kínát a bebörtönzött ellenzékiek és felkelők sorsát illetően, vajon milyen fogadtatásban részesülne az, ha a bebörtönzött indián törzsfőnököt, Pelletier-t szeretné felkeresni egy kubai vagy egy dél-amerikai indián diplomata?) A világ kultúrkörei és vidékei változatosságának tudatos fenntartásáról van szó, mint azt a többi élőlény esetében a biodiverzitást védő ENSZ-politika előirányozta. A jelenlegi valóságos globális folyamatokat tekintve az általános, nagy, New York-i, melting-pot jellegű global village képe mögött kulturális „előnyszabályok” kemény érvényesülését tapasztalhatjuk, amely hegemonikus befolyásokat takar, s az amerikai törvények ismételten megkísérelt extraterritoriális erőltetésében csúcsosodik ki. A globalizmus - nagyban ökonokratikus - játékszabályai nemcsak hogy anglo-amerikaiak, hanem méghozzá alkalmazásuk is a helyzetnek és a pillanatnyi anglo-amerikai hatalmi érdekeknek lesz alárendelve. A burkoltan angolszász, globális világrend leereszkedően megengedi a többi „lokális” kultúra ápolását, sőt, regionális gazdasági és politikai szervezetek létrejöttét is. Csakhogy mihelyt ezek - a NATO mintájára - katonai vagy gazdasági önvédelmi eszközökkel akarják magukat felszerelni (akár Kelet-Ázsiáról, akár Latin-Amerikáról van szó), a modern globalizmus nevében az anglo-amerikai részvétel kötelezővé válik, miközben az Északatlanti Szövetség tagjait kooptáló, zárt klub marad.