Valóság, 1999 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1999-01-01 / 1. szám - BORBÉLY IMRE: A nemzetstratégia fogalmi megalapozása
BORBÉLY IMRE A nemzetstratégia fogalmi megalapozása Egy kommunitárius nézőpont „A társadalom helyzete legtöbbször alig változik a jelen döntések nyomán, de olykor szédítő ritmusban alakul át a múltbéli döntésekből kifolyólag. ... Sokszor úgy adódik, hogy szinte semmit sem tehetünk a máért, amelyre vonatkozólag sok információval rendelkezünk, de meghatározó módon befolyásolhatjuk azon jövő fejleményeket, amelyekről csak felületes elképzeléseink lehetnek ma.” (Herman Kahn, Anthony Wiener)Rndkívül összetett az a több erőtér egymásra rakódásaként létrejövő hatalmi, politikai, gazdasági és kulturális közeg, amelyben a rendszerváltozást átélő közép-európai országok és nemzetek - köztük Magyarország és a Kárpát-medencében élő magyar nemzet - sorsukat meghatározó döntéseket hoztak és hoznak, stratégiákat dolgoznak ki és váltanak valóra. Az információs termelési mód világméretű térhódítása, a globalizálódó gazdaság és a növekvő kölcsönös függőség politikai síkon az egyik meghatározó és egymagában is összetett erőtér. Ennek a növekvő hatású tényezőnek a jelentőségéről csak részben egyezik az elemzők véleménye, s a felvázolt jövőképek sokszor egymással ellentétesek. Francis Fukuyama szerint a liberális politikai berendezkedés és a piacorientált kapitalista gazdaság globális méretű térhódítása a történelem végét jelzi marxista hegeliánus felfogásban.2 Ugyanakkor a „történelem utáni” társadalmak fejlődési esélyeit igencsak kultúrafüggőnek tartja.3 Huntington úgy véli, hogy éppenséggel a kultúrkörök civilizációi közötti feszültség a jövő fő konfliktusforrása. Ezzel szemben a Toffler házaspára a jövő meghatározó törésvonalát a globalizált tőke és a defenzívába szorult nemzetállamok között látja. Hans Peter Martin és Harold Schumann azt állítja, hogy nem pusztán a nemzetállamok struktúrája recseg-ropog a globalizálódás nyomása alatt, hanem a demokrácia és a jólét is veszélybe került. Kortenz úgy véli, a harc már eldőlt, méghozzá a multinacionális tőke javára. Az európai integráció mélyítését és bővítését szorgalmazó német csúcspolitikusok nyilatkozatainak visszatérő motívuma, hogy az integráció az egyetlen reális nyugateurópai válasz a globális kihívásra. A tárgyalt országok szempontjából az integráció legalább olyan meghatározó gazdasági, kulturális, politikai folyamat és erőtér, mint a globalizáció. Ezzel ellentétes előjelű folyamat és erőtér a fragmentáció (a régiók mentalitási, etnikai és/vagy gazdasági motivációjú önszerveződése nyomán fellépő politikai felaprózódás), amely a nemzetállami struktúrákat „lentről” támadja, míg az integráció „fémről”. Az etnikai és államhatárok közötti eltérésekből eredő kulturális és politikai feszültség, valamint a rendszerváltozás okozta szociális feszítőerő hozzáadódik a vázolt erőterekhez. A rendszerváltozás és a gazdasági struktúraváltás objektív nehézségeihez hozzájárul a társadalmaknak a bolsevizmus okozta morális sérülése. Mivel a változtatást többnyire a régi elitek hajtják végre, a régi informális kapcsolatrendszerek