Valóság, 2000 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2000-11-01 / 11. szám - NAPLÓ ÉS KRITIKA - KAPRONCZAY KATALIN: Fürdőkultúra a Monarchiában
KAPRONCZAY KATALIN Fürdőkultúra a Monarchiában A magyarországi gyógyvizekről, gyógyászati hasznosításukról, az ismert fürdőhelyek létrejöttének körülményeiről számos könyv, tanulmány és ismeretterjesztő írás jelent meg az elmúlt években. A téma megközelítése is változatos: geológiai-mineralógiai elemzés, az orvosi-orvostörténeti szempontok előtérbe helyezése, a fürdőhelyek létesítményeinek építészeti-művészettörténeti értékelése, a fürdőzés művészeti ábrázolásainak bemutatása egyaránt helyet kapott a kiadványok sorában. Kósa László nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy a fürdőélet valamennyi összetevőjét, jellemzőjét egységbe fogja és a maga teljességében bemutassa. Közismert tény, hogy a magyarországi fürdőkultúra kezdetei azokig az időkig nyúlnak vissza, amikor Pannónia is a Római Birodalom része volt. A török hódoltság éveiben érkezett el a második virágzó fürdőkorszak. Az Osztrák-Magyar Monarchia fogalommá vált, „gemütlich” fürdőéletének eredete a XVIII. századra vezethető vissza. A felvilágosodás időszaka kedvezően hatott a gyógyforrások újrafelfedezésére, gyógyerejük tudományos meghatározására, elemzésére, hasznosításukra (amelyben gazdasági szempontok is közrejátszottak) és népszerűsítésükre egyaránt. A felvilágosult abszolutista uralkodók több olyan központi intézkedést hoztak, amelyek ezt segítették elő. Mária Terézia - Gerard van Swieten javaslatára - 1762. december 29-én kibocsátott rendeletében előírta a birodalom ásványvizeinek felkutatását, elemzését és hasznosítását. A magyar helytartótanács a rendelkezés hatályát kiterjesztette Magyarországra is, s a megyei orvosokat a területükön levő gyógyvizek mennyiségi és minőségi felmérésére kötelezte. Az első összefoglaló mű 1777-ben jelent meg Bécsben: Johann Heinrich Crantz sebész és szülész egymaga vette számba a Habsburg Birodalom gyógyvizeit a császárnő megbízásából. Nagykárolyban adták ki 1783-ban Langue János A magyarországi orvosvizekről és a betegségek és a betegségben azokkal való élés szabott módjáról szegények kedvéért... című, a magyar nyelvű balneológiai irodalom kezdetének tekinthető munkáját. Ezután sorra láttak napvilágot gyógyvízelemzések latin, német és magyar nyelven, Torkos Justus János, Stocker Lőrinc és Nyúlas Ferenc orvosdoktor tevékenysége nyomán. II. József 1785 és 1790 között kibocsátott, általános egészségügyi és közvetlenül a gyógyvizekre vonatkozó rendelkezése alapján állami feladattá vált a gyógyforrások, a fürdők és az ásványvízkereskedelem ügye. A felvilágosodás mint közgondolkodást befolyásoló tényező szintén kedvezően alakította a fürdőélet kibontakozását. A fürdő akkoriban szabadult meg attól a XVI-XVII. századi előítélettől, amely csupán a bűn és a kicsapongás helyének tekintette. A XVIII. századnak a természet felé forduló, annak kincseit újra felfedező, az egészséget szolgáló erejét felhasználó szemlélete elősegítette a fürdőkultúra népszerűvé válását. Ösztönzőleg hatott az utazások divatja is. Akkoriban már nemcsak ismeretszerzés, tanulás vagy kalandvágy ösztönözte az embereket utazásra, hanem felismerték a környezetváltozás testet-lelket üdítő hatását is. A XVIII. század végére kisebb „kiruccanások”-at már nem túlságosan gazdag polgárok is megengedhettek maguknak. Kétségtelen, hogy a fürdőzés általános szokássá válását egy társadalmi átalakulás eredményének is tekinthetjük: a polgári életforma és a közfelfogás változása teremtette meg a modern értelemben vett szabadidőt mint a fürdők és nyaraló