Valóság, 2001 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2001-01-01 / 1. szám - SEGESVÁRY VICTOR: 2001 : a civilizációk dialógusának éve
ségére az ázsiai sztyepeken keresztül vagy a selyemútra, amely Kínát kapcsolta össze Európával, s amelynek útvonalán az ókor olyan híres kereskedelmi központjai jutottak fontos szerephez, mint Palmyra a Szíriai-sivatagban. Ezek a határokat átívelő vándorlások és mozgalmak azonban semmiképpen sem hasonlíthatók ahhoz a jelenséghez, amelyet ma globalizációnak nevezünk. A kor technikájának megfelelő akkori szállítási eszközök, kommunikációs lehetőségek és a világ más részeinek növekvő ismerete ellenére az e kapcsolatokban részt vevő vidékek mégiscsak izoláltak maradtak. Kína például a világ közepében levő, az ég és a föld közötti teret uralta (a „közép királysága”, ahogyan régebben nevezték a kínaiak országukat), s mindazok a népek, amelyek nem a mennyei birodalomban, hanem a többi régióban (azaz a földön) éltek, a kínai császár alattvalói voltak - legalábbis elvileg. A népvándorlások és mozgalmak száma csak az ipari forradalom, a nyugati tudománynak és technológiának ama XIX. századi hatalmas fejlődése óta növekedett meg exponenciálisan, amellyel párhuzamosan a nemzetállam lett a nyugati világ meghatározó politikai intézménye. E folyamatokat tehát a kor felfogásának megfelelően átkeresztelték, s nemzetközi vándorlások és mozgalmak lettek belőlük. Ezzel szemben a transznacionális kapcsolatok kifejlődését, amely a világ legtávolabbi zugait is elérte, a szállítási, elektronikus kommunikációs és információs technikák eleddig szinte elképzelhetetlen vívmányai tették lehetővé a XX. század négy utolsó évtizedében. Ezek teremtették meg a mi világunkat minden szempontból jellemző globalizációs folyamatot. A határokon keresztüli vagy transznacionális vándorlások és mozgalmak egyidejűleg mindig transzcivilizációs jelenségek is voltak, de jelentőségükben sohasem váltak civilizációs összetalálkozásokká (Benjamin Nelson kifejezésével), vagyis dialógus vagy konfrontáció alkalmává. Az, persze, nem tagadható, hogy a kultúrák közötti kapcsolatok révén eszmék és értékrendszerek jutottak el az egyik civilizációtól a másikig, de ebből az antropológiában diffúziós elterjedésnek nevezett jelenségből sohasem lett dialógus. Tekintve, hogy minden civilizáció magva egy vallásos hit, konfrontációkra bőven volt alkalom a különböző vallások képviselői között, különösképpen akkor, ha monoteisztikus vallás hívei voltak. Korunkban sokkal több lehetőség van civilizációs összetalálkozásokra, mert a különféle civilizációkhoz tartozó emberek közötti kapcsolatok természete megváltozott az információk nagyarányú, eleddig elképzelhetetlen terjedésével, amely a mai technológia nélkül nem is lett volna lehetséges. Némelyek ezért még valamiféle világkultúra gyors kialakulásáról is meg vannak győződve. Ennek az utópikus elképzelésnek az a félreértés az alapja, amely a civilizációk természetére és a globalizáció lényegére vonatkozik, s amely annak tudható be, hogy elkötelezettjei egy univerzális civilizáció ideológiájának híveiként lépnek fel - persze, saját jól felfogott érdekeik szolgálatában. Emiatt a civilizációs dialógusok gondolatának és gyakorlatának felvázolását a civilizáció, a globalizáció, a pluralizmus és a civilizációs dialógus fogalmainak átvilágításával kezdjük. (Mi a civilizáció és a civilizációs pluralizmus értelme?) Talán meglepőnek hangzik, hogy a civilizáció fogalmának ma általában nem sok jelentőséget tulajdonítanak, mert a nemzetközi viszonyok és az egész világra kiterjedő pénzügyi piacok virtuális létrejötte a feledés fátylába burkolta azt a tényt, hogy az emberi egzisztenciát meg