Valóság, 2002 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2002-01-01 / 1. szám - PIKÓ BETTINA: A zsákutcás történelmi fejlődés társadalom-lélektana : elmélkedés a bibói "eltorzult magyar alkat"-ról
PIKÓ BETTINA A zsákutcás történelmi fejlődés társadalom-lélektana Elmélkedések a bibéi „eltorzult magyar alkat”-ról „A legtöbb tudományos eredmény akkor születik, amikor a kutató több diszciplínában dolgozik, s az egyik diszciplínában szerzett tudását és eredményeit átviszi egy másik, talán távoli diszciplínába.” (Harsányi János) (Az eltorzult magyar alkat) Eltorzult magyar alkatnak nevezte Bibó azt a sajátos jelenséget, amely a közösségek válaszreakcióiból rajzolódott ki a történelem folyamán: „A vezetőkben és a közösség egyes tagjaiban döntő pillanatokban végzetesen hiányzott vagy megzavarodott a közösség érdekeinek felismerésére irányuló normális ösztön. ... Ugyanakkor más népek hasonló kritikus helyzetekben »ösztönösen« helyesebben, igazabban és a maguk közösségi érdekeinek megfelelőbben viselkednek.” Az egyén és a társadalom közötti kapcsolódási pontok megtalálása azért is különösen nehéz, mert a közösség nem egyenlő az egyének összességével, hanem minőségében más fogalom hatékonyságában lehet nála jobb és rosszabb is. A csapatmunkán, a valódi érdekfelismerésen és bizalmon alapuló közösségek hatékonyabbak, mint ha az egyéneknek külön-külön kellene erőfeszítést tenniük, ugyanakkor az egyének összessége célt és utat tévesztő, veszélyes tömeggé is válhat, amely energiáját a rombolás szolgálatába állíthatja. A szervezettség kulcskérdés a csoportok, a közösségek irányultságának meghatározásában. Mindazonáltal kétségtelen, hogy a közösségek minőségi tulajdonságai nem függetlenek az őket alkotó egyének karakterétől. Bibó erre a nehéz és tudományos szempontból hálátlan feladatra vállalkozott, amikor a történelmi eseményeket „pszichologizálás”-sal elemezte. A tudományterületek egyre inkább specializáltságra berendezkedő, zárt közösségei ugyanis nehezen fogadják el a kuhai paradigmaelv dogmatikus alkalmazásának felrúgását és újfajta szemlélet bevezetését. A társadalom-lélektan művelői viszont éppen ezt a nehéz feladatot vállalják fel, amikor megpróbálnak olyan értelmezési kereteket nyújtani, amelyek az egyén és a társadalom közötti hiányzó láncszemek pótlására hivatottak. Bibó írásai számos, a társadalom-lélektan számára eddig nagyrészt kiaknázatlan gondolati elemet tartalmaznak, amelyeknek a pszichoanalitikus megközelítéshez való kapcsolódására Erős Ferenc hívta fel a figyelmet." Ez a megközelítés még inkább igazolódni látszik, ha összevetjük a Fromm és Bibó gondolataiban fellelhető párhuzamosságokat. Teljesen logikusnak tetszik, hogy a történelmi események nyomokat hagynak mind az egyének, mind a közösségek életében. Ahogyan a kora gyermekkori traumák mély lelki sebeket okoznak az egyénekben, úgy a feldolgozatlan történelmi traumák sem múlnak el nyomtalanul. Bibó a történelem eseményeiből vezeti le az úgynevezett magyar alkat kialakulását. Jól tükrözi ez Erich Fromm felfogását, aki azt tartotta a társadalom-lélektan legfontosabb feladatának, hogy megértsük általa az ember történelmi fejlődését. Ez a megközelítés természetesen fordítva is igaz, vagyis a történelem útelágazásainak ki-