Valóság, 2003 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2003-11-01 / 11. szám - SZÁZADOK - BOTLIK JÓZSEF: Kárpátalja mint Zakarpatszka-Ukrajna autonóm szovjet tagköztársaság (1944. november 27. - 1946. január 22.) II.
BOTLIK JÓZSEF: KÁRPÁTALJA MINT... alapján egyesítették Szatmár megyével. A két csonka járást pedig Vásárosnamény székhellyel összevonták. A Magyarországot évtizedekig, 1991 júniusáig megszállva tartó Vörös Hadsereg Csonka-Beregben végrehajtott 1944-1945. évi ukrán akcióiról több mint fél évszázadig szemérmesen hallgatott a szovjet és a magyar történetírás, mivel feltárása a két kommunista hatalom számára kényelmetlen lett volna. A korabeli eseményeket elsősorban a helyi emlékezet őrizte meg, illetve az utóbbi két évtizedben szemtanúk, valamint kutatók tettek rá utalásokat, az adatok azonban több esetben pontatlanok. A nyugati magyar emigrációban (Kecskési) Tollas Tibor (1920-1997) költő, szerkesztő - aki 1945-ben a Magyar Honvédség főhadnagya volt, s a Honvédelmi Minisztérium megbízásából a helyszínen végzett felderítést az üggyel kapcsolatban - a Münchenben megjelenő Nemzetőr című lapban 1989-ben írt a csonka-beregi eseményekről. „Kárpátaljának a Szovjetunióhoz való csatolásakor a vásárosnaményi járáshoz tartozó Tiszahát húsz községében a háború befejezése után bevezették a szovjet közigazgatást, s a Tiszát jelölték ki új határnak... 1945. május 1-jén érkeztem a tiszaújlaki Roykó családdal szekéren Tiszabecsre. Itt értesültünk arról a tragédiáról, amely egész Kárpátalja magyarságát sújtotta. Ebben az időben még rendes közlekedés sem volt, így csak a lakosságtól hallottam az elhurcolás részleteiről, a templomok kifosztásáról és azok raktárrá való átalakításáról.” Tollas Tibor motorkerékpárral azonnal Budapestre utazott, hogy minisztériumának, illetve Nagy Ferenc (1903-1979) miniszterelnöknek jelentést tegyen. Az illetékesek megdöbbenéssel hallgatták beszámolóját, s mint a Honvédelmi Minisztérium élelembeszerző tisztjét visszaküldték, hogy teljes titoktartással további adatokat szerezzen. Ezek alapján „a kormány magyar érzésű vezetői az angol és amerikai Szövetséges Ellenőrző Bizottságnál el is érték, hogy [a szovjetek] a húsz tiszaháti községből is kivonták csapataikat és közigazgatási szerveiket, de az elhurcoltakból csak a húsz évnél fiatalabbakat és az ötvenöt évesnél idősebbeket engedték vissza”.31 Balogh István Szatmár vármegyei főispán később idézett jelentésében tizennyolc, a vásárosnaményi születésű Kiss Sándor (1918-1982) országgyűlési képviselő nyilatkozatában huszonhárom megszállt csonka-beregi faluról beszélt. Az eltérés feltehető oka, hogy Trianon után közigazgatásilag a vidéken is több falut egyesítettek, amelyeket Tollas külön sorolt fel. A kormányzati siker kétségtelen, hiszen a budapesti, háromhatalmi Szövetséges Ellenőrző Bizottságnál meghatározó volt a szovjet fél akarata. Tollas így folytatta: „Azóta még két érdekes dokumentum került kezünkbe: dr. Kertész Istvánnak, a Külügyminisztérium Béke-előkészítő Bizottsága vezetőjének levele dr. Auer Pál akkori párizsi magyar követhez. Dr. Kertész ezt írja: »Budapesten javasoltuk a szovjet kormánynak Kárpátalja déli részének visszacsatolását Magyarországhoz. Puskin ezt kereken visszautasította. Néhány nap múlva a szovjet csapatok Kárpátaljáról bevonultak a Tiszahátra, s ott megszálltak néhány községet. Azokat rövid időn belül kiürítették. Ez nyilván figyelmeztetés volt, hogy többet is veszíthetünk, hogy ha a magyarlakta területek visszacsatolását kérjük.«” (Georgij M. Puskin akkor a szovjet kormány magyarországi meghatalmazottjának politikai tanácsadója, 1945. szeptember 30-ától a Szovjetunió budapesti nagykövete volt.) Tollas ezután Kovács Vilmos Holnap is élünk című regényének 1965. évi ungvári kiadásából idézte a nevezetes sorokat a kárpátaljai magyarság deportálásáról, megjegyezve: „a cenzor benne hagyta a következő sorokat.”32 A Nemzetőr ugyanezen száma közölte Tollas Tibornak a történtekre való emléke