Valóság, 2003 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2003-08-01 / 8. szám - KÜLFÖLDI FOLYÓIRATOKBÓL - GENAZINO, WILHELM: Az irodalmi sikertelenségről - Az irodalmi sikertelenségről
KÜLFÖLDI FOLYÓIRATOKBÓL minisztere is volt, és számos parlamenti képviselőt és diplomatát állított csatasorba az emigránsok közül. A népes litván diaszpórából származik az ország elnöke, a jelenlegi vezérkari főnök, valamint több történész, regényíró és költő. A diaszpórák befolyását nem nézik mindig jó szemmel. Azokban az emigránsokban általában nem bíznak, akik akkor hagyták el az országot, amikor rosszul ment a sora. Például Thabo Mbeki és azon társai, akik Dél-Afrikától távol küzdöttek az apartheid ellen, nem mindig részesülnek abban a tiszteletben, mint azok, akik otthon maradva folytatták a küzdelmet. Az efféle emigránsokat a hagyományos politikai menekültekhez hasonlították az angol korona ellenségeihez, akik Franciaországban szőttek összeesküvéseket, a kubai emigránsokhoz, akik az Egyesült Államokban szervezték meg a Disznóöbölbeli partraszállást, vagy az orosz forradalmárokhoz, akik Európa országait járták a cár elől menekülve. A diaszpórákat alkotó kivándorlók java része azonban különbözik tőlük, hiszen a távozásukban nem annyira politikai, mint inkább gazdasági megfontolások játszottak szerepet, s nagy részüknek nem is áll szándékában, hogy hazatérjen. Arra is van példa, hogy az emigránsok megkeserítik az otthoniak életét. Az albán nemzetiségű koszovói kivándorlók részt vállaltak azon gerillák finanszírozásából, akik döntő szerepet játszottak abban, hogy Koszovó megszabaduljon a szerb elnyomóktól, de ezek a baloldali pártállású, bűnszövetkezetekkel kapcsolatban álló emigránsok terhesnek bizonyultak, amikor eljött a béke ideje. Az Albániából származó, általában véve jobboldali diaszpóra mindaddig támogatta Sali Berisha elnököt, amíg össze nem omlott a piramisjáték, amellyel a honfitársait becsapta. A Ciprus északi részén élő törökök néha úgy érzik, hogy a csaknem hasonló létszámú, londoni török ciprióta közösség nem azon célok érdekében lobbizik, amelyeknek megvalósulását az otthoniak tényleg szívesen látnák. A 2001. szeptember 11-én elkövetett terrorista merényletek után az Egyesült Államokban megvizsgálták a diaszpórákat, hogy nincsenek-e közöttük terroristák. A kaliforniai Rand Corporation munkatársai ugyanis arra figyelmeztettek, hogy bizonyos diaszpórák az ellenséges kormányzatok ötödik hadoszlopának bizonyulhatnak. Ez azonban az emigránsok befolyásának túlértékelése. Eva Ostergaard-Nielsen, a londoni Közgazdaság-tudományi Egyetem kutatója szerint a diaszpórák ritkán veszik rá az otthoni kormányokat olyan politika érvényesítésére, amely nem áll összhangban az ország nemzeti érdekeivel. A diaszpórák ugyanakkor képviselik hazájuk érdekeit a befogadó országukban, míg a saját érdekeiket odahaza igyekeznek érvényesíteni. Amint azt Tim O’Neill amerikai politikus megfogalmazta: „A politika mindig helyi jellegű”. Manapság még inkább, mint valaha. (The Economist) Hayden White Van-e jövője az utópikus történelemnek? A modern szakirodalom egybehangzóan állítja, hogy az utópikus gondolkodásmód a legkedvezőbb esetben hiba, a legrosszabb esetben pedig betegség, vágyteljesítő gondolkozásmód, megtévesztés, ábránd vagy kábítószer. Az utópia a múlthoz, a XVI. századtól a XX. századig terjedő időszakhoz tartozik, ezért nemigen több történelmi kuriózumnál. Az utópia a szocializmushoz, a kommunizmushoz és egyéb olyan totalitárius filozófiai rendszerekhez kapcsolódik, amelyek a történelmet terv alapján akarták irányítani, s ezáltal módosítani kívánták a valóságot. Az ókori és a középkori megváltó eszmék tulajdonképpen nem utópikusak, mivel az időn, a téren és az anyagiságon túl fellelhető rendeltetést tételeznek fel, miáltal az emberiség végül is megszabadul az individuáció terhétől, spiritualitása pedig beteljesül. Másként áll a helyzet a modern utópiák esetében, hiszen azok ama történelmi világ ellen irányulnak, amelyben létrejönnek. A modern utópia nem más, mint a modernitás ellen irányuló reakció, s bár hajdan volt dolgok (pásztoridill, természetközeli falusi élet, törzsi vagy etnikai együvé tartozás) idealizált látomá