Valóság, 2006 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2006-01-01 / 1. szám - BOD PÉTER ÁKOS: Deficit vagy euró - ami gazdaságpolitikai vitáink hátterében áll
BOD PÉTER ÁKOS: DEFICIT VAGY EURÓ... A válaszhoz röviden áttekintjük a közös európai valutáig vezető út főbb állomásait és az EU-t alkotó államok közötti kölcsönhatások néhány vonatkozását. Érdemes visszamenni az időben a XIX. század második feléig, amikor a Pax Britannica keretében a domináns brit birodalom nem csupán a szabad kereskedelem rendjét szabta meg Földünk nagyobb felén, hanem kezdeményezője és fenntartója is volt egy igen sikeres, mai ügyeink szempontjából ugyancsak figyelemre méltó pénzügyi rendszernek: a nemzetközi aranyalap (aranystandard) rendjének. Ez államok közötti megállapodásokkal rögzített árfolyamok rendszereként működött, de több volt annál: a nemzeti valuták mögött tényleges aranyfedezet állt. A korszak igen tanulságos, mert bő száz éven át valóban rendszert alkotott a nemzetközi ügyek világa: áttekinthető, széles körben ismert és elfogadott szabályok alapján zajlottak a pénzügyi tranzakciók, a tanulságok pedig a pénzrendszerekről máig folyó viták érvei között is szerepelnek. A rendszer klasszikus formája az arany érmestandard, vagyis az, hogy az ország pénzegységének a törvény által megszabott aranytartalma van.10 A font sterling például 1816-tól 1931-ig 7,32 gramm aranynak felelt meg, a francia frank aranytartalmát 0,29 grammban határozták meg a XIX. század elején, s ennyi maradt egészen az első világháborúig. Rögzített aranytartalom jellemezte az amerikai dollárt (1872-től hosszabb idő át 1,2 gramm) vagy az 1892-ben bevezetett magyar koronát is. A valuták aranytartalma megadta két valuta egymáshoz viszonyított értékmegfelelését, az úgynevezett aranyparitást. Ez azonban nem maradt papíron, csupán törvényes deklarációként: az aranypénzek szabad forgalomban voltak, s a jegybankok a bankjegyeket a rajtuk feltüntetett névértékben - kívánságra - érmére vagy tömbaranyra váltották át. A tényleges, hihető aranyfedezet és a rögzített aranytartalom következtében tehát az aranyalapú valuták egymáshoz viszonyított cserearánya (valutaárfolyama) könnyen megállapítható és stabil volt. A nemzetközi kereskedelemnek biztonságot ad az aranystandard, ám mind feltételei, mind gazdasági következményei igen sajátosak. A nemzetközi fizetések aranyban vagy aranyra váltható valutában zajlanak, s a követelések aranyra válthatóságát az aranyalapban számoló ország központi bankjának gondosan be kell tartania. A rendszer hatékony működése korlátozás nélküli külkereskedelmet, szabad nemzetközi aranyforgalmat, rögtön alkalmazkodó árupiacokat feltételez; ilyenek viszont a valóságban sosem léteznek. És valóban, a gazdaságtörténelem tartós fizetésimérleg-többleteket és emiatt tartós fizetésimérleg-hiányokat regisztrált. Végül is a világgazdaság meghatározó országainak egyenetlen fejlődésének, majd a világháborús megrázkódtatásoknak a közvetlen hatására az aranystandard rendszer szétesett, s az 1930-as években átadta helyét a nemzetközileg szabályozatlan pénzrendszerek versengésének. Az aranyalappal a nemzeti és a nemzetközi pénzviszonyok addigi fő intézménye semmisült meg, s a szabad árumozgás és tőkeáramlás is a múlté lett. Az államok attól kezdve vámhatárokkal gátolták az áruk mozgását, majd a kötött devizagazdálkodás fékezte a pénzek áramlását. A kormányok gyakran a nemzeti valuta leértékelésével próbáltak versenyelőnyt kicsikarni a kereskedelmi partnerekkel szemben, amelyeket egyre inkább kereskedelmi ellenfeleknek tekintettek. Míg régebben a világ külkereskedelme gyorsabb ütemben nőtt, mint a termelés, a két világháború között a folyamat megfordult: a világkereskedelem a világtermelésnél nagyobb mértékű viszszaesést szenvedett el, s nehezen tért magához az 1930-as évek nagy gazdasági válsága után.