Valóság, 2010 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2010-01-01 / 1. szám - MAGYARI BECK ISTVÁN: Rendszerváltozásunk rejtett ideológusa
2 MAGYARI BECK ISTVÁN: RENDSZERVÁLTÁSUNK REJTETT IDEOLÓGUSA zom, akik azokban a rendszerváltó években nem csak eljutottak az Értől az óceánig, hanem túl is repültek az óceánon. Sőt, ott a világ egyik legjelentősebb kreativitáskutató központjában dolgozhattam, és ottani munkámért - amely döntően egy új, általam már 1977-ben javasolt és alapjaiban lefektetett tudományterület részletesebb körvonalazása és előadása volt - kitüntető oklevelet, majdan pedig Alex Osborn professzori címet kaptam, amit ma is viselhetek. Számos jelentős tudós, még több egyetemi hallgató és hallgatócsoport vendége voltam és közelről megismerkedtem a nem bűnöző, hanem keményen dolgozó, tájékozott és becsületes amerikai középosztály mentalitásával. Számomra az Egyesült Államok lényegét ez a mentalitás fejezi ki hosszútávon. Hanem az amerikanizálódás itt Európában óhatatlanul - azaz törvényszerűen - a nemzeti kultúrák ellen vívott gazdasági és információs háborúk formáját öltötte. Az USA ugyan egységes állam, szinte minden középületén ott leng a sokcsillagos amerikai lobogó, de a kisebb államai nem nemzetiek, hanem csupán jogi és közigazgatási egységek, amelyek számos gazdasági szállal kötődnek egymáshoz. Az, ami ma nálunk Európában az egységesítés nevében gazdaságilag és jogilag zajlik, az államok és a kisbirodalmak autonómiájának korlátozása, Észak-Amerikában a XIX. századi szecessziós háborúban ment végbe. De akkor sem viselte magán a nemzeti kultúrák fölszámolásának jellegét. Ott akkor is az egyének újabb, korszerűbb gazdasági és politikai szabályozása volt napirenden, ahogy azóta is ez a kérdés foglalkoztatja az amerikai közéletet. Ugyanis, a Kolumbusz utáni Amerika nem etnikumok és nemzetek áttelepedésével jött létre, mint a nagy népvándorlások idején Európa, hanem a különböző etnikumok és nemzetek hazájuktól elszakadni vágyó és el is szakadt fiainak és leányainak, esetleg ezek kisebb csoportjainak a kivándorlásával. Érthetőek tehát az egyénközpontú amerikai liberalizmus mély gyökerei „a nagy tengeren ” az Atlanti óceánon túl, ellentétben az etnikumok és a nemzetek, valamint ezek nyelveinek és hagyományainak ápolására szövetkezett Európai társadalmi szerkezet kialakulásával. Európa amerikanizálása tehát elképzelhetetlen az etnikumok és a nemzetek legalább olyan mértékű szétforgácsolása nélkül, amely ezeket az etnikumokat és nemzeteket arra a méretre vágja vissza, amely még megengedett az Egyesült Államokban is. Ez rendkívül súlyos probléma Európában, ahol az egyén identitása elsősorban etnikum- és nemzetfüggő. És a liberalizmus is elsősorban, mint nemzeti liberalizmus létezik a sajátos európai nyugaton. Az európai közép és az európai kelet még ezt a liberalizmust is nehezen viseli. Még a nemzetközösségek is inkább elfogadhatók számára, amint ezt az Osztrák-Magyar Monarchia és az Orosz Birodalom példái mutatták. Nagyon tanulságos olvasmány ebből a szempontból Gyenyikinnek - az egyik legtehetségesebb első világháborús cári tábornoknak, majd a cári hadsereg maradványaiból összeállt ellenforradalmi monarchista tiszti ezredek egyik kiemelkedő vezetőjének önéletrajzi műve, ahol elmondja, hogy az első világháború elején az Orosz Birodalom nyugati államai, mint például Finnország, Lengyelország, a balti államok stb. rendre felsorakoztak manifesztumaik és tetteik révén az Orosz Birodalom mellett. Ugyanez történt az Osztrák-Magyar Monarchiában, amelynek rendkívüli - elsősorban osztrák és magyar elemekből álló - katonai erejéről imponáló képet fest az orosz tábornok (Gyenyikin, 1990-es kiadás). Ezeket a birodalmakat csak a súlyos katonai vereségek tették kétségesekké népeik számára. Ahogy az Európai Unióban ez ma is történik, a jelenlegi - hadüzenet nélküli -gazdasági, információs és ökológiai világháború kellős közepén. Az Egyesült Európa lehetőségét és elkerülhetetlenségét már a német közgazdász Friedrich List is fölvetette a XIX. században (List, 1841). De konkrét tervet arra nézve, hogy mi fogja pótolni a föl