Valóság, 2011 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2011-01-01 / 1. szám - SZÁZADOK - KÖVENDY KATALIN: "Nyírábrány koronázatlan királya" (Családtörténet Kövendy Gyula önéletrajzi írása alapján)
54 KÖVENDY KATALIN: „NYÍRÁBRÁNY KORONÁZATLAN KIRÁLYA” édesapjától és Kövendy Domokostól pl. családi beszélgetések során szerzett tapasztalatok is merőben különböző talajra vonatkoztak. Többször meglátogatta a Nyíregyházán működő Westsik-féle 41 tangazdaságot, ahonnan a homoktalajok zöldtrágyázási gyakorlata eredt. Bevezette a csillagfürttel való zöldtrágyázást - ez úttörő megoldásnak számított és az őszi mélyszántás alkalmazását.42 A gazdaság fő bevételi forrását eleinte a sertéstenyésztés és szőlőművelés adta. Ez utóbbinak különösen nagy szakértője volt felesége, Aranka. A szőlészet és a borászat irányítását szinte mindvégéig ő tartotta kézben. „Magam a mezőgazdasági termelés mellett a hangsúlyt főképpen az állattenyésztésre, ezen belül a ló- és sertéstenyésztésre helyeztem. Az addig 20 mangalica tenyészkocából álló sertéstenyésztést 30 anyakocára emeltem fel. A lótenyésztés - érthetően - különösen közel állott a szívemhez. A meglévő két csikót tenyésztésre fogtam; a debreceni méntelepnél fennállott ismeretségem alapján gondoskodtam arról, hogy egy állandó deres mén jöjjön falunkba, ezzel biztosítva a lótenyésztés arabs jellegét”43 - írja az önéletrajz gazdasággal foglalkozó fejezetében. A lovak megfelelő mozgattatásához kisebb futópályát építtetett és rendezett be. Ennek terveit kedves, régi huszártiszt-társától, báró Kaas Ede nyugalmazott ezredestől kapta.44 1944-ben, a „felszabaduláskor” a gazdaságnak 16 lova és 7 csikója volt,45 az igásállat-állomány 20 igásökörből, 12 igáslóból, 4 kocsilóból állt.46 1944. szeptember 18-án még négylovas kocsin hajtott be Nyíradonyba, ahol a Debreceni Méntelep kiküldött bizottsága a lovak törzskönyvezését végezte. Egy tenyészkancát vitt törzskönyvezésre; ezzel a gazdaság törzskönyvezett kancáinak száma 7-re emelkedett, melyből 5 első, 2 pedig másodosztályú volt.47 Az agrárválság éveiben, az igen szűkösen jövedelmező gabonatermesztés mellett rátért a dohánytermesztésre. Ez jelentős befektetést igényelt: megfelelő szárítópajtákról és dohánysimító helyiségről kellett gondoskodni. 20 holdon termeltek előbb debreceni leveleket, majd Juhász Árpád központi dohányjövedéki szakértő tanácsára - a kerti levelek termelésére tértek át. Később a nagy gonddal és nem kis áldozat vállalásával megépített 100x8 méteres dohánypajta villámcsapás következtében leégett, sőt, a később újraépíttetett, s ősszel a dohánylevelekkel teli dohányszárító ismét a tűz martaléka lett.48 Erre volt biztosítása, a tűzkárok - kis ráfizetéssel - szinte megtérültek. Néhány évvel gazdálkodásának kezdete után kísérleti feladattal bízta meg a Tiszántúli Gazdakamara igazgatósága, kisebb, elkülönített területen műtrágya alkalmazásával. Ugyanakkor nemesített búzavetőmag-szaporító gazdaságnak is kijelölték a gazdaságát. Ezt a „felszabadulás” évéig folytatta, de az 1944 őszén a kistermelőknek kiosztott 154 mázsa bánkúti búza ellenértékét már soha nem kapta meg.49 A dohánytermesztés kapcsán nemcsak a praktikus teendőkről és a megoldandó feladatokról ír, de hitvallásáról, immár ehhez a földhöz és az emberekhez kötődő viszonyulásáról is. „A dohánytermelés bevezetése azért is kívánatosnak látszott, mert ezzel elő tudtam segíteni azt az elképzelésemet, törekvésemet, ami gazdálkodásom első percétől kezdve vezetett, ami abból állott, hogy nem vagyonszerzésre, meggazdagodásra törekedtem, hanem arra, hogy minél több embernek, s lehetőleg kielégítő kenyeret tudjak biztosítani. Ez abban mutatkozott meg, hogy a gazdaság által eltartott családok száma pár évi gazdálkodásom után, az addig volt családlétszámnak majdnem a duplájára növekedett.”50 További adalék Kövendy Gyula - személyiségéből, neveltetéséből és hitéből adódó - altruista és demokratikus gondolkodásának bizonyságára a következő pár sor: „Magyarországon az első mezőgazdasági üzem volt, ahol a szombat délutáni idő munkaszüneti idővé tétetett, s ez jóval előbb bevezetésre került nálam, mielőtt 1936-ban az erre irányuló javaslattal, indítvánnyal a szabolcsi megyegyűlésen éltem.”51