Valóság, 2013 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2013-01-01 / 1. szám - SZMODIS JENŐ: Wagner és a társadalomtudományok
SZMODIS JENŐ: WAGNER ÉS A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK A wagneri hatás elleni védekezés nyomán születtek, ezért eszmetörténeti szempontból nem érdektelen, hogy mi váltotta ki ezt az attitűdöt a klasszikafilológusból hosszú évek csodálata után. Amint talán majd látni fogjuk, igen egyszerű, alapvetően személyes okok hatottak közre Nietzsche hangjának élessé válásában,18 és ezeknek az okoknak az egyszerűsége többé-kevésbé visszaköszön a nietzschei filozófia néhány különösen népszerűvé vált tételében. Nagy kérdés azonban, hogy a kortársak és az utókor alapjában másként értékelte volna-e a filozófus jó néhány radikális eszméjét, ha azok kiábrándító eredetével tisztában lett volna. De Nietzsche gondolatai termékenyítően hatottak Carl Schmitt politikai filozófiájára is, amelynek barát-ellenség dichotómiáján szintén érezhető a nietzschei világkép végletekben gondolkodó jellege. Másfelől a barát és ellenség kategóriáinak schmitti relativizálására, e kategóriák provizórikus jelenségként való értékelésére ugyancsak hatással lehetett a korszakban terjedelmes irodalommal rendelkező Wagner-Nietzsche viszony kétarcúsága. Carl Schmitt és Nietzsche szellemi kapcsolatát William E. Scheuerman elsősorban azon az alapon tekinti elhanyagolhatónak, hogy Nietzsche filozófiájában a jog- és államelméleti problémák meglehetősen periférikusak.19 Csakhogy a hatások gyakorta nem direkt módon és szoros tematikus rendben érvényesülnek, hanem - mint itt is - indirekt úton és a szemlélet egészét áthatóan. Gary Shapiro felidéz olyan eszméket, amelyek Schmittben és Nietzschében a közös vonást abban látják, hogy mindketten paradigmatikus módon tulajdonítottak filozófiai jelentőséget a földrajzi adottságoknak, („Nietzsche and Schmitt are both paradigmatic geophilosophical thinkers...”).20 Shapiro megemlíti Schmitt szubjektív, esszéisztikus Glossariumát,21 amelyen különösen érződik Nietzsche hatása. A hazai irodalomban többek között Lánczi András veti fel Schmitt és Nietzsche gondolkodásának párhuzamát, modernizmus- és liberalizmuskritikájuk kapcsán, és ő is éppen Schmitt Glossariumának Nietzsche hivatkozásaira utalva.22 Csakhogy ez a modernitáskritika, amely Nietzschénél oly eleven, és amely A tragédia születésétől a korszerűtlen elmélkedéseken át a Zarathusztráig töretlenül jelen van gondolkodásában, ugyancsak mélyen gyökerezik a Wagnerrel való barátságának korszakában, magában a wagneri világképben. Ráadásul mindkettejük modernitás-kritikája - Wagneré is, Nietzschéé is - meglehetősen kétarcú, „reakciós” és „forradalmi” egyszerre. Igen találóan úja Thomas Mann: „Még egy utolsó szót Wagnerről mint szellemről, múlthoz és jövőhöz való viszonyáról. Mert itt is kettősséget, látszólagos ellentmondások összebonyolódását láthatjuk jellemében, ami megfelel németség és európaiság ellentétének. Wagnerben vannak reakciós vonások, van benne bizonyos hátrafelé fordulás, a múlt sötét kultusza, mert ilyen értelemben is magyarázhatjuk misztikus és mitikus mondás hajlamát, a Mesterdalnokok protestáns nemzetieskedését. Mégis, ha van érzékünk ennek a minden ízében újításra, változásra, felszabadításra törekvő művészetnek az igazi, valóságos lényegéhez, akkor ez a legszigorúbban tiltja nekünk, hogy szó szerint vegyük nyelvét, [...] és ne annak fogjuk fel, ami, [...] valami nagyon is forradalmi.”23 Wagner „reakciós”, múltba tekintő hajlama azonban a legszorosabban függ össze a minőség iránti igényével. Wagner az egyik első jelentős alkotó, aki nyíltan fellép a kultúra eltömegesedésének hatása, a művészet kereskedelmiesedése és elsilányodása ellen. Ám nem csupán műalkotásai által, hanem teoretikus igyekezettel is felemeli szavát a tömegízléssel szemben.24 összművészeti törekvésével egyúttal tükröt tart a művészetben is egyre terjedő „szakbarbárság”-nak, mintegy utalva a kultúra oszthatatlanságára. Mindez azonban már azt az Ortegát előlegezi, akire Nietzsche közvetlenül nagy hatással volt, és akinek esszéje, A tömegek lázadása mintha folytatása volna a tömegről oly lesújtóan nyilatkozó nietzschei korszerűtlen elmélkedésnek, A történelem hasznáról és káráról. Ebben, a tömegekkel kap