Valóság, 2013 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2013-09-01 / 9. szám - KÖVENDY KATALIN: Civisvárosi Ungváry és Bisothka felmenőim
KÖVENDY KATALIN: CÍVISVÁROSI UNGVÁRY ÉS BISOTHKA FELMENŐIM 97 rendő zártkörű tánczvigadalom e legkellemesebb mulatságok egyikének ígérkezik. Belépti-díj 1 fit. Jegyek előre válthatók Szedlák József és Nagy András urak üzletében és este a pénztárnál. Felülfizetések köszönettel elfogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Kezdete este 6 órakor. A bálon a Magyari testvérek zenekara játszik. A rendező-bizottság tagjai: Tóth Kálmán elnök, Veréb Lajos és Zelinger Ede alelnök, Jobbágy Imre pénztárnok, Bisutka Gábor ellenőr, Komlóssy Miklós jegyző és 50 kiváló tag.” 28 „A XIX. sz. első felében a 7-13 éves gyerekek mintegy fele járt iskolába. Amikor 1868 után a tankötelezettséget törvény szabályozta, jelentősen megnövekedett az iskolai tanulók száma, több tanteremre lett szükség. A több, mint 2000 tanköteles számára csak 1911-ben épült meg a »nagyiskola«. A ma is álló épületet Bisothka István debreceni építész készítette.” Lásd Református Fiúiskola (Erdei Gyula: Szülőföldünklakóhelyünk Hajdúszoboszló, 2001. könyve alapján) a Hajdúszoboszló képeskönyve honlapon. In: http://www.szoboszlokepeskonyve.hu/nevezetes/ reformatus_fiuiskola.php (letöltés 2013. január 23.) 29 https://picasaweb.google.com/ 111632595102347837174/FemipariSzakiskola EsAz Iparos TanonciskolaAzazAMechwart EsAVegyipariRegenEsMasslideshow/ 5544713321981862818 (letöltés 2013. január 23.) 30 Bisothka Béla volt a legkisebb fiútestvér. Ő nem vett részt a háborúban. 31 Debrecen Hajdú Vármegye és Debreczen szabad királyi város személyi adattára. Bisothka István. (Fülöp Gabriella szíves közlése). In: http:// pepigabi.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=l&Itemid=194 (letöltés 2013. január 29.) 32 Szútor Izabellával két lányuk volt; Bisothka Izabella és Edit. 33 Szűcs Ernő: Téglakartell kialakulása és működése Debrecenben, 1936-1944. in Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1952, szerk. Gazdag István. Debrecen, Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, 1974 A 21. kötettől szerk. Radics Kálmán. Digitális változat. In: http://html.archivportal.hu/ data/files/144551665.pdf (letöltés 2013. január 24.) 34 Szűcs: i. m. 84. 35 Uo. 36 Uo. 37 Jaszencsák Sándor osztályában. Fazekas Mihály Gimnázium honlapja, érettségizettek névsora 1876-2011. In: http://fmg.hu/erett1893-1909 (letöltés 2013. január 21.) 38 Hauszmann Alajos építőművész, az MTA tagja, a magyar historizmus kiemelkedő alakja. Számos munkája közül Budapesten a mai Néprajzi Múzeum, a mai Műegyetem központi épületének, a Budavári Palota bizonyos részeinek tervezője. Rados Gusztáv matematikus, az MTA tagja, műegyetemi tanár, többször az egyetem rektora, az Eötvös Loránd kezdeményezésére alakult Matematikai és Fizikai Társulat alapítója, később elnöke. 39 Bisothka Gábor Ungváry Gábor tulajdonában lévő diplomája alapján. 40 Kiskunhalas Városháza építésének emléktáblája. Kiskunhalas honlap. In: http://www.halas.hu/ almanach/fejezet/15szobor2.htm (letöltés 2013. január 20.) 41 Bisotka Gábor, Akvi 20402, Hadtörténeti Levéltár, borító, 1-2. 42 Uo. 5. 43 Uo. 44 Uo. 45 Gyóni Géza összes versei. Magyar asszony írja... (Táb. Ujs. febr. 12.: »Bisothka Gáborné úrnőnek« - B. H. máj. 16. - Bocskai Hirl. máj. 17.). Digitális változat. In: http://mek.oszk. hu/00600/00664/00664.htm (letöltés 2013. január 20.) 46 Dr. Horvay Róbert osztályában. Fazekas Mihály Gimnázium honlapja, érettségizettek névsora 1876-2011. In: http://fmg.hu/erett1893-1909 (letöltés 2013. január 21.) 47 A lőcsei pénzügyi palota tervpályázata. Magyar Építőművészet, 1913 (XI. évfolyam), 11-12. szám. Digitális változat. In: https://kolibri.omikk. bme.hu/digit/index.php?page=article&id= 15170 (letöltés 2013. január. 18.) 48 Köszönetem fejezem ki a sír beazonosításában és a mai sír felkeresésében, lefényképezésében nyújtott önzetlen segítségéért Pintér Tamás történész-levéltárosnak, a Nagyháború.hu. I. világháborús történelmi blog szerkesztőjének és egyik állandó szerzőjének, http://nagyhaboru.blog. hu/. Ugyanezen a történelmi blogon olvasható a Hősök és hősi halottak - Bisothka János sírja c. fotókkal kiegészített rövid írásom családunk (a Kövendy-Bisothka-Ungváry családok) férfi tagjainak I. világháborús részvételéről és hősi halottairól. In: http://nagyhaboru.blog.hu/2013/05/30/ hosok_es_hosi_halottak_bisothka_janos_ sirja#more5332959 (letöltés 2013. augusztus 9.) 49 Báthory Júlia, Munkácsy- és Magyar Örökség-díjas üvegművészről lásd többek között az Artportal.hu lexikon szócikkét. In: http://artportal.hu/lexikon/ muveszek/bathoryjulia (letöltés 2013. január 18.) 50 A napló, köszönet keresztanyámnak, Kövendy Istvánnénak, hozzám került. 51 A Kövendy családról lásd Kövendy Katalin: „Nyírábrány koronázatlan királya” - családtörténet Kövendy Gyula önéletrajzi írása alapján. Valóság, 54. évf. 1. sz. 2011. 48-63. 52 Lásd Kövendy Katalin: Hunyadista kamaszok. Valóság, 53. évf. 7. sz. 2010. 90-105. 53 Dédanyám, Ungváry Mihályné Bisothka Mária naplója alapján.