Valóság, 2015 (58. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 12. szám - SZÁZADOK - Varga E. László: Magyarok a Lengyel Légiókban 1914-1918
VARGA E. LÁSZLÓ Magyarok a Lengyel Légiókban, 1914-1918 A lengyel légióban harcolt magyarok történetének negyedik része nem kevésbé fontos eseményeket, tényeket tár az olvasók elé, mint az első három, noha terjedelmében kisebb, mint az előző három. 1935 és 1943 között keletkezett sajtó-, levéltári és egyéb dokumentumot tartalmaz magyar és lengyel levéltárakból, szám szerint huszonötöt. A dokumentumok szervesen kapcsolódnak a korábban más folyóiratoknál a közlésre elfogadott részekhez. Az itteni iratokhoz sem írunk bővebb bevezetőt a légiósok történetéről, tekintettel arra, hogy ezt már megtettük a Hadtörténelmi Közlemények 2012. évi 3. számában, a Magyarok a Lengyel Légiókban 1914-1918 címmel írt közleményben. A jelenlegi forráskiadvány-sorozat az I. világháború kitörése centenárium alkalmából a Muzeum Historii Polski (Varsó) támogatásával készült, és lengyel nyelven is megjelenik. Az alább közölt dokumentumokkal kapcsolatban utalunk a következőkre: 1) A Csehszlovák Köztársaságban a Felvidéken élő magyar és ruszin volt légionistákat a csehszlovák állam állandóan diszkriminálta (pl. az illető nem kapott közmunkát, leveleiket ellenőrizték, másodrendű ésrangú állampolgárként kezelték stb.). Prága ugyanígy viszonyult a Cseh-Sziléziában élő volt lengyel nemzetiségű légionistákhoz is. (A munkanélküliést a lengyel állam titokban anyagiakkal támogatta.) 2) A budapesti lengyel Légionisták Szövetségét 1931-ben alapították. Szervezetük benyújtotta elfogadásra Alapszabályukat a Belügyminisztériumnak. Az, a Honvédelmi Minisztérium véleménye alapján, nem vette tudomásul, tehát mint társadalmi szervezetet nem vették nyilvántartásba. Ennek ellenére félhivatalos működésüket a magyar szervek tolerálták, mert őket a lengyel állam nagy becsben tartotta. Minden évben meghívást kaptak, hogy vegyenek részt a varsói központ által megrendezett éves kongresszuson. A Honvédelmi Minisztérium elutasító álláspontjának alapja az volt, hogy a szervezet vezetője Miklósi Ferdinánd Leó zsidó származású volt, valamint az, hogy a volt lengyel légiósok vezették a lengyel államot (a kezdve a kormánytól egészen a járásokig), míg a magyar légionisták többsége, kétkezi munkásként szegény, illetve az 1930-as években munkanélküli volt. Emiatt a lengyel féllel való kapcsolattartást a Honvédelmi Minisztérium ellenezte ugyan, de formálisan nem tilthatta. 1939 januárjára tarthatatlanná vált ez a rendezetlen helyzet. A Varsóból kapott utasításoknak megfelelően Orlowski Leon budapesti lengyel követ és Jan Emiszski vezérkari alezredes, katonai attasé a helyzet rendezése érdekében eljártak a kül- és honvédelmi minisztériumban Budapesten. Az évekig tartó huzavona után határozott lengyel kérésre a honvédelmi minisztérium engedett merev, eddigi elutasító álláspontjából, a belügyminisztérium láttamozta Alapszabályukat. A légiósok is elfogadták, hogy Miklósi nem visel további vezető szerepet és a választandó vezetőség legalább három évig stabil marad. Ennek következtében 1939. január 28-án a varsói szervezet kiküldöttjének, dr. Karol Polakiewicz őrnagynak a jelenlétében megalakulhatott Budapesten a Magyar Légionisták Köre. (Ők levelezéseikben továbbra is régi nevüket használták, ami a varsói anyaszervezet nevének tükörfordítása magyar nyelvre: Zwiszek Legionistów Polskich - Lengyel Légionisták Szövetsége.) Polakiewicz hozott magával közel 300 kitüntetést (Krzyz Legionowyc - Légiós Kereszt, és Krzyz Niepodleglosci - Függetlenségi Kereszt). Ezzel 1939-re a lengyel kormány több mint 400 légionistát tüntetett ki.5