Valóság, 2015 (58. évfolyam, 1-12. szám)
2015 / 11. szám - SZÁZADOK - Erős Vilmos: "A második száműzött Rákóczi vita": Szekfű Gyula Bethlen Gábor című művének fogadtatása az 1920-as és 1930-as évek fordulóján
ERŐS VILMOS: „A MÁSODIK SZÁMŰZÖTT RÁKÓCZI VITA' 31 azután módosítása is a következőkben felidézendő foucault-i (sőt Hayden White-i) gondolatoknak: bár alapvetően fontosnak tartom a történetírás retorikus, diszkurzív elemeinek a felidézését és elemzését (jómagam is ezt teszem ebben az írásban is), ugyanakkor nem gondolnám, hogy itt pusztán diskurzusról van szó, azonos „szakmai” értékű narratívumok, „cselekményesítések” puszta egymás mellé való helyezéséről. Révész és a tudományos egyháztörténet-írás problémáiról vö. Gyimesi Pálma: Böhm Károly hatása ifjabb Révész Imre történetelméletére. In: Történeti Tanulmányok, XVIII. Szerkesztette: Velkey Ferenc. Debrecen, 2010 (2012). 45-66. (Itt a szerző felveti, hogy Révész már 1913-1914-ben a szellemtörténet magyarországi meggyökereztetésével foglalkozott.) A szellemtörténetről vö. Erős Vilmos: A szellemtörténet. Valóság, 2008/5. 20-35. Illetve Erős Vilmos: Modern historiográfia. Az újkori történetírás egy története. Ráció Kiadó, Budapest, 2015. Meg lehet említeni még Károlyi Árpád megnyilatkozásait is ebből az időszakból, aki Angyal Dáviddal sok vonatkozásban hasonló nézeteket vallott. Károlyi ugyanis, bár például a Domanovszky Sándorhoz írott ekkori leveleiben hevesen bírálja Szekfírt és nagyon egyetért Domanovszkynak a Magyar Történettel (és a szellemtörténettel) szemben megfogalmazott bírálataival, egy 1934-es levelében arról ír, hogy az akadémiai nagyjutalmat abban az évben inkább a Hóman-Szekfünek, vagy csak Szekfíínek kellene adni (utóbbi esetében a szintézis általa írt részeire, valamint a Bethlen Gáborra [1] hivatkozva.) Ráadásul Károlyi a Szekfírhez írott leveleiben ekkor is alapvetően támogatásáról biztosítja mind a Gálócsy per ügyében, mind a Bethlen-könyv körüli hercehurcában, mind pl. Csuday Jenő Szekfír-ellenes megnyilatkozásai vonatkozásában (amelyek teljesen egy tőről fakadnak ). Kiss István, illetve Zoványi Jenő támadásaival). Vö. mindezekhez Károlyi Árpád levelei Domanovszky Sándorhoz MTA KK Ms 4525/268. Bécs, 1931. febr. 13., illetve Ms 4525/395. Bécs, febr. 7. Valamint Károlyi Árpád levelei Szekffr Gyulának. EKK, G 628. pf. 96. Bécs, 1930. április 30. Károlyi Árpád és Szekfű kapcsolatához vö. még legújabban Fazekas István, Szekfűű Gyula és a Haus-, Hof- und Staatsarchiv levéltárosai az I. világháború előestéjén. In. A negyedik nemzedék és ami utána következik. 58—75. 94 Vö. a korábbiak. 95 A bibliográfiai adatokhoz vö. Erős, 2000, illetve pl. Gyurgyák, 2007. Megjegyezném, hogy a Szekfüvel legerőteljesebben, a legnagyobb apparátussal vitatkozó Mályusz Elemér soha nem vitatta Szekfí műveinek tudományos jellegét (pamfletet bizonyosan soha nem emlegetett), csak az alapkoncepcióval nem értett egyet, ami tudományos vitákban természetes. Nyilván ezért is fordított ekkora energiát az ellentétes ellenérvek kifejtésére. Vö. Erős, uo. 96 Vö. Zoványi, 1938. Meg lehet itt jegyezni, hogy az egyik döntő kérdés jelen tanulmány szempontjából az ifjabb Révész Imre és R. Kiss István (és például Zoványi) közötti minőségi különbség megítélése. Megítélésem szerint Révész Imre sokkal inkább képvisel európai szempontokat, például abban, hogy a magyar protestantizmus történetét nem szűk magyar (és felekezeti), hanem európai szemszögből ábrázolja. Műveiben számos utalás történik az európai történetírás eredményeire (ami R. Kiss Istvánnál csak bűvészkedés vagy szemfényvesztés), s nem véletlen, hogy számos cikkében birkózik a magyar protestáns történetírás, illetve az egyháztörténet-írás tudományos színvonalra emelésének kérdésével. Azt már csak „on top of all that” teszem hozzá, hogy mindez nála a szellemtörténeti álláspontot jelenti, s nyilván ezért a kitűnő a kapcsolata (R. Kiss Istvánnal vagy Zoványival ellentétben) a korszak élvonalbeli historikusaival. Mindez részben 97 Hómanra legújabban vö. Történeti átértékelés. Hóman Bálint, a történész és a politikus. (Szerk. Ujváry Gábor, a szerkesztő munkatársa Csurgai Horváth József) Budapest, 2011. 98 Vö. Magyar Művelődéstörténet IV. (Szerk. Wellmann Imre). Budapest, 1939. Magyar Művelődéstörténet III. (Szerk. Lukinich Imre) Budapest, 1938. 99 Tudomásom szerint Szekfír legnagyobb kritikusai közül pl. Németh Lászlónak sem volt semmi kapcsolata az R. Kiss István, Zoványi Jenő, Csuday Jenőféle irányzattal, igaz, hogy Szabó Dezsővel igen, s részben Féjáékkal és Bajcsy-Zsilinszky Endrével is. Vö. pl. Németh, 1942. 100 Vö. Révész Imre levelei Mályusz Elemérhez. (A kézirat a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában található meg.) 101 Vö. Foucault-hoz Sutyák Tibor: Michel Foucault gondolkodása. Máriabesnyő-Gödöllő, 2007. Valamint pl. Takács Ádám: Történeti megismerés és történeti tudás Michel Foucaultnál. In: A történész szerszámos ládája. (Szerk. Szekeres András.) Budapest, 2002. 15-37. 102 A korszak értelmezésével kapcsolatban vö. újabban Őze Sándor és Pálffy Géza vitája. Érdekes módon több vonatkozásban is egyfajta kontinuitás figyelhető meg, hiszen Őze inkább az R. Kiss István és a nemzeti romantikusok vonalát követő értelmezést képvisel a 16-18. századi rendi függetlenségi mozgalmakkal, valamint a Habsburgokkal kapcsolatban. Pálffy inkább Szekfír értelmezéséhez kötődik, s sokkal hangsúlyosabban veszi tekintetben az európai vonatkozásokat, illetve a Habsburgok pozitív szerepét. Persze itt sem egyszerűen a kuruc-labanc hagyomány szembenállásáról van szó, hiszen Őze már hangnemében is inkább pamflet-szerű (mint R. Kiss) és Pálffy joggal nevezi őt „áltörténész”-nek.