Valóság, 2016 (59. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 2. szám - SZÁZADOK - Pelle János: Józsefváros zsidó múltja (2. rész)
PELLE JÁNOS: JÓZSEFVÁROS ZSIDÓ MÚLTJA volt szigorúan kóser, de arra ügyelt, hogy a tejes és a zsíros élelmiszert elkülönítse egymástól. (Mészárszék működött a Magdolna utcában is.) A híres Engländer pék a Teleki tér és a Karpfenstein utca sarkán (ma Karácsony Sándor u. 1.), az úgynevezett Brüll-templom épületében kezdte működését. (A II. világháborúban itt sok zsidót rejtegettek, de az épületet bombatalálat érte.) A Nagyfuvaros utca 26.-ban működött a híres Czóbel-nyomda, amelynek héber betűkészlete volt, és sok héber könyvet, aprónyomtatványt jelentetett meg. Ő adta ki 1944 nyarán (!) illegálisan a belzi csodarabbi búcsúbeszédét Drisat prédá címmel. Ez volt a holokauszt idején napvilágot látott utolsó zsidó kiadvány. A Nagyfuvaros utcai templom első rabbija, Rosenberg Ármin a Bérkocsis utca és a Kender utca sarkán (ma Auróra u. 7.) lakott, az első emeleti saroklakásban. Gyakran üldögélt az erkélyen, és sokan jártak hozzá bölcs tanácsért, mert a környéken igen nagy tisztelet övezte személyét. A Kun utca 12. (III. emelet 27.) bérházban volt az elmúlt évszázad egyik legnagyobb magyar rabbijának, Scheiber Sándornak az otthona. Kétszobás, egyszerű lakás volt. A Scheiber-család lakott ott, Scheiber Lajos (1867-1944), a Nagyfuvaros utcai templomkörzet rabbija. A háború után, amikor már egyre nehezebb volt lakáshoz jutni, Scheiber Sándor, a hagyomány tiszteletéből, meg persze azért is, mert a Kun utcától a Rabbiképző Intézet csak néhány sarokra volt, ott maradt haláláig. Apósa, Bernáth Miklós zuglói főrabbi is ott lakott. Scheiber professzor lakását úgy kell elképzelni, mint egy igazi könyvtárat. A könyvek mellett rengeteg adatgyűjtő cédulával és kézirattal, levéllel voltak tele a polcai. Sok eredeti kézirat származott Kiss József, Arany János, Mikszáth Kálmán, vagy József Attila kezétől. A zsidó lakosság szórakoztatásáról a nagyobb vendéglőkben fellépő jiddis színtársulatok gondoskodtak, többek között a híressé vált Wertheimer-mulató egyszerű spárgaszőnyeggel letakart dobogóján. A mulatóhely a Népszínház utca 28.-ban működött és „orfeum jellegű” volt. Műsorát Bass Lajos szervezte: lengyel zsidó (jiddis) népies dalok hangzottak itt el, kelet európai, szlávos hatást mutató zsidó dalok, jiddis szövegekkel. Az 1886-tól 1912-ig fennállt „zengerájról” címszó található a Magyar Színházművészeti Lexikonban (Akadémiai Kiadó, 1994, 869. o.) is. „Wertheimer mulató: zenés kávéház a Népszínház utcában. 1886-ban alapították. Műsorában éveken át lengyel zsidó társulatok léptek fel, élükön Litmann Pepi énekesnővel, akinek nevével később majd minden orfeum műsorán lehet találkozni.” Nevét tulajdonosáról, Wertheimer Lajosról kapta. Első orfeumát 1886-ban nyitotta meg az Új vásártéren (Köztársaság tér). 1906-ban társult Steinhardt Gézával, és a Rákóczi úti Nemzetközi Orfeumot igazgatták. 1912-ben megvette a Szerecsen (Paulay Ede) utcai Palais de Dance épületét, amely ettől kezdve Kristálypalota néven működött. Guthi Imre Fővárosi almanachja szerint „Wertheimer Lajos kávés és mulatótulajdonos. Az ipartestület régi, előkelő tagja, a Józsefváros társadalmi életében szép szerepe van, a fővárosi bizottság tagja.” Az orfeumok műsorai fokozatosan elmagyarosodtak, követték a közönség igényét. „A német műsor után - emlékezett vissza Somlyó Zoltán fel-felugrott egy-egy vendég, egy kereskedősegéd vagy egy-egy konflis kocsis, aki standjáról bement néhány percre a Wertheimerbe, és hangosan követelték a magyart! A lokál tulajdonosok belátták, hogy egy újabb kor virradt rájuk. A »művész« uraktól és hölgyektől most már maguk követelték, hogy műsorukba állandóan illesszenek be magyar számokat is.”14 A Wertheimer mulató előadásai 1906-ban még alapvetően jiddis darabokra épültek. „Ami emellett van - írta Vári Rezső 1906 novemberében -, csak arra szolgál, hogy kikerekítse a műsort. Itt már annyira a zsargon hangneme az uralkodó, hogy aki ezt a nyelvjárást nem érti, egy hangot sem értene meg.”