Valóság, 2017 (60. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 1. szám - Magyari Beck István: A munka halála és gyilkosai: e korszak fontos részeinek mozaikszerű kirakása

MAGYARI BECK ISTVÁN: A MUNKA HALÁLA ÉS GYILKOSAI 3 ember-gép versenyben egyelőre győzött a gép. Az ember pedig számtalan esetben munka­­nélkülivé és hajléktalanná, tehát kiutálttá, fölöslegessé lett. De mivel a munka - csakúgy, mint az egészség - minden ember alapszükséglete - akár tudja ezt, akár nem -, a kielégí­tetlen szükségletek lázadásokhoz és forradalmakhoz vezettek, először Nagy-Britanniában, majd Franciaországban, végül pedig Oroszországban és Németországban (Germániában), utoljára Spanyolországban, amelyekben ez a volt dolgozó „kihányta magából” a munkában ki nem elégített indulatait. Gyilkolták az uralkodókat, a nemeseket és végezetül lerombol­tak minden rendet. Minden forradalom anarchiával végződött, majd megjelent a diktátor is, aki rendet hozott, számos rendelettel és pompásan öltözött, ütni-venni vágyó, engedelmes hadsereggel. Azonban ez a - gép általi - győzelem mindent elsöprő gazdasági válságot teremt. Ugyanis a gép termelni tud, de ételt és italt fogyasztani nem. Ennek következtében túltermelési vál­ságok törnek ki. Ez könnyen bizonyítható. Ennek ellenére a műszaki emberek - akiknek a beszűkült szakmáik szemlélete miatt talán megbocsátható - rendre terveznek olyan gépeket, amelyek az emberi lét szempontjából elfogadhatatlanok! „Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!” De nekünk a társadalmi és kultúrembereknek tudni illik, hogy számos ellátatlan munka van, ahol az ember sokkal jobban alkalmazható, mint egy - bármennyire is kiváló - gép. Az egyetemes gépesítés az - amely behatolt az emberi testbe is, robottá tévén azt­­, aminek a következtében számtalan és fölöttébb szükséges problémák megoldatlanok maradtak. Például, a sablonos, rövidtávú termékek hamar elromlottak, kidobták őket. Az utakat, erdőket és a parkokat elborította a szemét és a szenny. A magasból úgy néz ki a Föld, mintha egy ágyúból, puskaport okádva és fülsiketítő, hatalmas dörrenéssel kilőtt acél ágyúgolyó volna, amely célt tévesztett és eltévedt a világűrben. Hogyan tereljük vissza a földgolyót a konstruktív alkotó történelem pályájára? (A szemétre vetett emberi munka igénye) Sorolom: (1) hiány van kórházi orvosokból, ápolónőkből és takarítókból. Szükség van az emberi gondoskodásra, gyógyításra és a sze­­retetre. Meg kell mindenkinek adni. (2) Alig van cipész, szabó, lakatos, szűcs, asztalos, varrónő és kertész stb., aki nem sablonos, hanem egyedi termékeket­­ nem gyárt, hanem­­ alkot, így át kell alakítani a köznevelést, sokkal több ügyes kézművesre van szükség. Ezt a problémát meg kell oldani. (3) A budapesti és kisvárosi belvárosokban számos életve­szélyes ház fenyegeti a lakókat és a járókelőket. Ezek rettegnek a házaik és a lakásaik ál­lapotaitól. Fel kellene újítani őket. (4) A téli időben csúszósak az utak, terek. Kellenének a hólapátolók és a házmesterek, akik akár éjszaka és hajnalban is serényen dolgoznak. (5) A házmesterek, akik 25 évvel ezelőtt még takarították az épületek lépcsőit! Továbbá, érdek­lődtek a lakások berendezéseinek állapotáról, és söpörték, törték a havat és jeget a járdá­kon. Végül beengedték az éjjel 11 óra után hazaérkezőket. Tehát házgondnokok kellenek. (6) A katonaság, amely a háborúban megvédi az országot, a békében viszont segítheti a mentőket, tűzoltókat, vízlevezető árkokat ásnak, és - ha szükséges - a honvédség segéd­kezik az új házak építőinek is. Elvégzik a nem kvalifikált segédmunkások szerepét, amitől fizikailag is megerősödnek. Tehát vissza kellene állítani a népesebb, közszolgálati magyar honvédséget. (7) A telefonközpontok, mint a gépek működnek és abba sem hagyják. Tehát ember kell oda, aki megállítja a gépet és megérti, segíti a hívókat és a szenvedőket. (8) Takarítók (utcaseprők), akik tiszta városokat biztosítanak a lakók számára, de apróléko­san és nem felületesen, mint a gépek. Ideje lenne a szorgalmas utcaseprőt megbecsülni és alkalmazni. Ugyanolyan nemes munka, mint a többi. (9) A kertészek, akik termesztik, locsolják és vigyázzák a városokban, az utcák mentén az oxigént kibocsátó fákat és vi­rágokat. Kellene több utcaseprő és több városi műkertész, ahhoz, hogy a település tiszta. Valóság ■ 2017. január

Next