Valóság, 2018 (61. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 5. szám - SZÁZADOK - Kövendy Katalin: Kövendy Gyula - egy fiatal ludovikás főhadnagy helytállása a Nagy Háborúban
KÖVENDY KATALIN: KÖVENDY GYULA - EGY FIATAL LUDOVIKÁS FŐHADNAGY... 55 csata) után győzelmet reméltek a központi hatalmak. Ám a II. piavei csatával (június 15. - június 22.), a kétfelé aprózott, nem egyetlen főcsapásirányra koncentrált támadással nemhogy győzelmet nem arattak az antant felett, de a vereség és a Monarchia totális összeomlása rapid módon közeledett. A rivalizáló tábornagyok, Franz Conrad von Hötzendorf és Borojevic miatt két irányban megindított támadás egyik fele - a Radetzky-hadművelet - az Asiago-Monte Grappa felé, a másik fele - az Albrechthadművelet - a Montello 68 és a Piave lentebbi kanyarulatánál-folyásánál lévő területek felé irányult. Ez utóbbiban vett részt tehát a debreceni huszárezred.69 Június 13-án az ezred rohamra kijelölt csapatai megtették az előkészületeket a Piave folyón való átkelésre. 14-én hajnalban mindenkinek menetkészen kellet lennie. „Természetesen alvásról szó sem volt. Amit hónapok óta vártunk, ime pillanat alatt elérkezett. Csodálatos érzés! Az ember melle majd szétpattan a feszüléstől, nem fér bele a nagy titok, szeretnénk mindenkinek kikiáltani: megyünk, igen megyünk! Megkezdődött újra a cselekvés, a harc...” - lelkendezik az Ezredtörténet írója.10 Ám ekkorra már a végsőkig kimerült katonáknak meglehetősen elege volt a háborúból és az öldöklésből, és egyáltalán nem ez a lelkiállapot volt az uralkodó. Vészterhes, ideges várakozás volt ez. Az olaszok (lelkiekben is) teljesen felkészülten várták a 15-én megindított támadást: bevetették a túlerőben lévő kiváló tüzérséget; az olasz repülők lerombolták a folyó korábbi áradása miatt igen nehezen újra felépített hidakat; ha megjelent az égen 3-5 osztrák-magyar repülő, az olaszok 20-25 repülőfölénnyel késztették meghátrálásra; a túlparton maradottaknak kis idő után nem volt már lőszerük, élelmük; a sebesülteket szállító, kétóránként közlekedni tudó csónakokat az alacsonyan szálló repülőgépek sortűz, a parton maradott sebesülteket is géppuskatűz alá vették ki; később felütötte fejét a katonák között a „spanyolnátha” - amelyről ma már tudjuk, hogy H1N1 vírus -, az igen súlyos, Európa-szerte sok milliónyi halálos áldozatot szedő influenzajárvány volt. Kövendy Gyula így ír erről az időszakról:, június 15-én hosszas előkészítés után megindult a Montello elleni harc, a Piavén való átkelés, ahol nemcsak a tüzérségi és repülő fölény, de az elemek rettentő nehézségei is vártak ránk. A napokig tartó esőzés következtében megáradt Piave szinte megbénította támadásunkat, ami a végén teljesen elakadt, s visszavonulást rendelt el a hadvezetőség.”72 A Montelloról az ellenség kitűnően belátta a terepet, így a napközbeni mozgást teljesen be kellett szüntetni; a tábori konyha katonái az élelmezést csak sötétedés után, koromsötétben tudták igen nehezen és rendszertelenül kivitelezni. Éjjel így viszont nem tudták a katonák az állást építeni, javítani. „Az állás a lehető legrosszabb állapotban volt, egészségtelen, vizes földalatti kaverna. [...] A folyónak másfél kilométer széles, teljesen sík, bokor nélküli árterülete volt. A táboriörsök figyelőinek egész nap mozdulatlanul, vizes lyukakban kellett figyelniök, amellett a kegyetlen hőség is kínozta őket. Hat hetet töltött az ezred ebben az egészségtelen kezdetleges állásban.” -rja az Ezredtörténet, majd így folytatja, ,A magasabb parancsnokságoktól kiadott eligazításokon és térképeken gyönyörű állások és erődítmények szerepeltek, 3-5-szörös drótsövénymezővel, 5-6 soros szegesdróttal. Gránátmentes vasbeton-kavernák és géppuskafészkek.”73 Kövendy Gyula szavaival élve, „az ezredet ezek után csak ide-oda tologatták, mindig kitéve őket az ellenség minden területre igaz erőfölényének”.74 Augusztus elejéig az ezred a fizikailag végsőkig leromlott állapotú legénységgel, borzalmas körülmények között maradt. „Nem volt ritka eset, hogy egyetlen század védővonalára több mint 1000 különböző, főleg nehéz tüzérségi lövedék esett [...], nem volt olyan 50 m2 terület, amelyen egy gránáttölcsér ne lett volna.”75 úta az Ezredtörténet. A spanyolnátha súlyos, lázas betegei közül tisztek és legénység egyaránt érintett volt - senki nem akart hátra menni a tábori egészségügyi helyekre. Mindenki megtette, amit a becsület megkövetelt tőle. És ez nem ranghoz, névhez, valláshoz vagy iskolázottsághoz köthető... „Szeptember 7-én ezredünk éjjeli menetben Farra di Soligóra menetelt, amikor