Valóság, 2019 (62. évfolyam, 1-12. szám)

2019 / 1. szám - Prieger Adrienn - Pomeisl András József: Az európai integráció modelljei - igen, nem vagy hogyan?

DR. PRIEGER ADRIENN-DR. POMEISL ANDRÁS JÓZSEF: AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ... - egy egységes birodalomhoz tartozás nyújtani tud, de nem zavarja meg túlságosan a he­lyi viszonyokat, és elég erősnek mutatkozik ahhoz, hogy az egységet fenntartsa, addig a rendszer jól működik. Ha az egységes birodalomhoz tartozás előnyei csökkennek, míg az ebből fakadó terhek nőnek, illetve ha a központnak az egység fenntartására való képessége megkérdőjeleződik, óhatatlanul megindulnak a dezintegrációs folyamatok. E birodalmi modell nehézsége éppen ezért a koordináció nehézségéből adódik: az egysé­ges irányítási modell egységes megoldásokat igényel, hogy a birodalmi egység előnyei érvényesüljenek, ugyanakkor ezek az egységes megoldások egy sokszínű térségen belül óhatatlanul jelentős mértékben átalakítják és megzavarják a helyi viszonyokat. A birodalmi modell bukásához tehát a gyakorlatban éppen e modell látványos sikerei vezetnek el: a birodalom túl gyorsan és túl nagyra nő, túlzottan sokfélévé válik, a köz­pontnak túlságosan sokféle problémát kell egyszerre megoldania, és ha ezekben kudar­cot vall, az nyomban felszínre hozza a birodalmon belüli törésvonalakat. A birodalmat ugyanis nem valamiféle mélyebb, szerves fejlődés eredményeként kialakult kapcso­latrendszeren alapuló összetartozás tudata, hanem a központ terjeszkedési igénye és a központ által biztosított konkrét előnyök tartják egyben. A felfutási időszakban könnyű fenntartani a birodalmi erőegyensúlyt, hiszen az újabb és újabb erőforrások bevonása révén a birodalmi előnyök könnyedén biztosíthatók (kicsit olyan ez, mint egy pilótajá­ték), de ha a terjeszkedés és fejlődés elakad, akkor a birodalmi központ nagy dilemma elé kerül, amelyet a birodalmi logika szerint csak kétféleképpen lehet feloldani. Az első lehetőség, hogy erőt mutat fel, amelyhez a forrásokat a helyi közösségektől kell elvonni, ami növekvő ellenállást kelt, és ezért a központ további erősítését teszi szükségessé, ami egy pozitív visszacsatolás révén a rendszert egyre inkább elnyomó jellegűvé teszi. Ez azonban előbb-utóbb olyan feszültségekhez vezet, amiket már a központ - az anyagi és emberi erőforrások végessége és a csökkenő hozadék törvénye miatt - nem tud kezelni, és végül az elnyomáson alapuló rendszer (belső lázadások vagy külső támadások hatására) összeomlik (ez történt a Római Birodalom esetén, a dominátus korában). A másik lehetőség, hogy a központ az általa nehezen kezelhető problémák megoldását delegálja a helyi hatalmasságokra, és a birodalmi előnyt nem maga a problémák egysé­ges megoldás, hanem az ezekhez nyújtott központi támogatás testesíti meg. Ez azonban szintén felborítja az egyensúlyt, mert a helyi hatalmasságok általában a helyi viszo­nyokra szabott megoldásokat részesítenek előnyben, így a birodalmi egység névlegessé válik, esetleg meg is szűnik, és a központ, amely a forrásait részben vagy egészben a helyi hatalmasságoknak juttatta, az e támogatásokból és a helyi forrásokból megerősö­dött helyi hatalmasságokkal szemben az egységet nem tudja helyreállítani (ez történt a Frank Birodalom esetén). Az Ottók Európája A X. század végére a nyugati keresztény államiság északon és keleten átlépte az egyko­ri Frank Birodalom határait, és ez véglegesen megszüntette a pápa egyházkormányzati hatalmát és a nyugati császár főségét elismerő népek azonosíthatóságát. A X. század végén megalakuló közép-európai keresztény államok közül egyedül a cseh hercegség állt tényleges hűbéri függésben a Német-római Császárságtól,16 míg a lengyel és a ma­gyar királyság egyházi és világi szempontból is önálló maradt.17 A skandináv államok egyházkormányzati szempontból a X­XI. században a német egyház alá tartoztak,18 de semmilyen hűbéri kapcsolatban nem álltak a Német-római Császársággal. E népek megtérítése párhuzamosan folyt az országegyesítéssel: az adott területen a­­ végső soron Valóság • 2019. január

Next