Valóság, 2019 (62. évfolyam, 1-12. szám)

2019 / 6. szám - MŰHELY - Falusi Márton: Eszmetörténet és/vagy kultúratudomány - avagy van-e a jog és irodalom kutatásának módszertana?

FALUSI MÁRTON: ESZMETÖRTÉNET ÉS/VAGY KULTÚRATUDOMÁNY... 29 tanulságokat tartogató­­ teoretikus keretrendszer eszmetörténeti szemléletmódját - hi­szen vitathatatlanul ez méretik meg - a gondolatmenet nem teszi nyilvánvalóvá. Ne fe­ledjük, hogy itt a jog és irodalom két legégetőbb módszertani kérdése körvonalazódik. Az egyik a posztmodern irodalomtudomány mítosz- és ideológiakritikai irányultságá­hoz, a másik a jelentésszóródást és a szubsztancianélküliséget túlhajtó dekonstrukcióból kiábrándult új eszmetörténeti iskolákhoz való viszonyára kíváncsi. Amikor Nagy Tamás a „liberális joguralom eszményének demisztifikálása” felől (Robin West) olvassa Kafka műveit 27, vagy az Osztrák-Magyar Monarchia jogrendjé­nek, a büntetőjogi reformviták kritikájaként, ugyancsak látens eszmetörténeti kontex­tusba helyezi őket, de a kisebbségi tudatosság vagy a kritikai jogelmélet (critical legal studies)2* is - kortárs perspektívában - erre a módszertani választásra sarkall. A versengő eszmetörténeti narratívák ugyanazt viszik színre a kollektívum dimenziójában, mint a peres felek elbeszélései, valóságkonstrukciói a bírói ténymegállapítás folyamatában, ráadásul a kollektívum győztes története a jogalkotásnak is hátteréül szolgál, tehát a bí­ró szelekciós tevékenységét is „előszűri”. Ennyiben a liberális joguralom episztéméjén gyakorolt ideológiakritika feladata, hogy cáfolja a jog „objektív és pártatlan státuszát”, mely „absztrakt szabályok és kategóriák mögé elrejti az emberi tapasztalatoknak azt a különösségét, amit az elbeszélő szemléletmód hangsúlyoz”29. Itt Nagy Tamás két másik módszertani iskolához folyamodik, ami kiélezi a fenti esz­metörténeti dilemmát. Ricoeumek a narratív azonosságról, a szelf közösségi konstitú­­ciójáról, az „ipszeitás” koherenciára törekvéséről, ugyanakkor az erőszaktevő egyetlen elbeszélés plurálissá alakításáról szóló morálfilozófiai problémafelvetése kézenfekvően csatlakozik az eddigiekhez.30 A „cultural studies” nézőpontja azonban kisebb zavart okoz. Vajon a kultúratudományos jog és irodalom koncepció összeegyeztethető-e az eszmetörténetivel? Tudományelméleti szempontból az „intellectual history” vagy a „history of ideas” narratív bizonyosságkeresésének erőfeszítéseit nem oltja-e ki, nem hiúsítja-e meg a „cultural studies” irodalomképe? Amennyiben a klasszikus „history of ideas”-t tekintjük az eszmetörténetnek, és az univerzális eszmék belső logikáját, viszonyrendszerét térképezzük föl, a különbség áthidalhatatlan. Donald R. Kelley vi­szont az „intellectual history” esetében „az eszmék átszállásáról” beszél, amikor is „az eszméket az Egyetemesnek és Örökkévalónak transzcendens birodalmából a nyelvben megtestesült, vagy abban konstruált emberi tapasztalatok világába helyezzük át”31. Az ilyen értelemben vett eszmetörténetet pedig szorosan összekapcsolja a kultúrtörténettel, és „intellectual-and-cultural-history”-nak kereszteli el: „az új eszmetörténet a kultúr­történet belső oldala, a kultúrtörténet az új eszmetörténet külső oldala, ám az eszméket mindkét esetben emberi szintre kell hoznunk.”32 Úgy is mondhatnánk, hogy az „intellectual history” a „nyelvi fordulat” utáni eszmetör­ténet, amely belátja, hogy többé nem kerülhetünk „a nyelv mögé” - illetőleg többé nem ámíthatjuk magunkat ezzel a lehetőséggel -, a hagyományos internális és az új externális beállítódás szükségképpen ütközik össze, így viszont „az oppozíció az eszméket ön­magukban, vagyis szellemi jelenségként kezelő fenomenológiai, és az eszméket valami másnak - vagy legalábbis egy bizonyos kulturális kontextus származékának - elképzelő redukcionista vagy konstruktivista nézet között áll fent”.33 Könnyen átvihetjük az internális és az externális megkülönböztetését a modern és a posztmodern irodalomfogalomra, mégsem jutunk feltétlenül közelebb a megoldáshoz. Vajon miféle értelmes eszmetörténe­ti horizontot jelölhetünk ki, ha az irodalmi műalkotások szerzőségét, határait, a belőlük kibontakozó identitásalakzatokat dekonstruáljuk, mint - teszem azt - Roland Barthes szuggerálja34? A kultúratudományban feloldódó eszmetörténet fából vaskarika.35 Hiszen Valóság • 2019. június

Next