Várad, 2013 (12. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 11. szám
ladva, s az udvarra érve furcsán tekintettem az ijesztő falakra s átmeneti szívgyengeséget éreztem, milyen messze vagyok egy baráttól vagy bármiféle segítségtől. Egy alacsony, éles hangú tiszt s két feltűzött szuronyú katona felkísért az emeletre, ahol alaposan átkutatták zsebeimet és bekísértek egy koszos cellába, amely csak homályosan volt megvilágítva egy kívülről csaknem teljesen bedeszkázott ablak által, s ott azt mondta, ez lesz a szállásom." A Nagyváradon töltött első nap estéjén az amerikai vendéget szálláshelyén őrizetbe vették és bekísérték az osztrákok által börtönként használt várba, s közölték vele, hogy „ideiglenesen" letartóztatják, és az éjszakát a koszos cellában töltötte. Könyvében részletesen leírja másnapi kihallgatását; ez a vár alsóbb szintjén, egy kicsi, de jól berendezett szobában történt, ahol egy nagy asztal mögött egy hivatalnok (írnok) és négy teljes katonai díszbe öltözött tiszt volt, míg a másik oldalon nyolc, puskával felfegyverzett katona állt. A kihallgatás során a feltett kérdésekre adott válaszait nem fogadták el, keresztkérdésekkel próbálták összezavarni. Erről így ír könyvében: „Hamarosan beláttam, hogy komoly hibát követtem el. Egyáltalán nem egy becsületes katona, vagy egy igazságot szolgáltató bíróság előtt álltam, hanem egy buzgó, rideg, szívtelen inkvizítor kezei közé jutottam, aki minden eszközt felhasznál arra, hogy összezavarjon, s aki - valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag - egy bűncselekményt akart a nyakamba akasztani." A „vizsgálat" több mint hat órát tartott és az alábbi végzéssel zárult: „Ön a Demokratikus Verein [Szövetség] tagja, aki a Bizottság szolgálatában áll, valamint Újházi és Czetz ügynöke, akit a forradalmi mozgalom terjesztésére küldtek Magyarországra." A továbbiakban a szerző beszámol a börtönben töltött napjairól, az ott fogolyként őrzött személyekről, megjegyezve: „A börtönben lévő emberek között azonban a parasztok érdekeltek a leginkább, akik közül vagy húszat tartottak itt fogva. Magas, szép kinézésű emberek, akik úgy járkálnak nagy, báránybőr subájukba burkolózva, mint a régi rómaiak a tógáikban. Agyafúrtaknak, gyors észjárásúaknak látszanak, ami általában jellemző a magyar parasztokra, s villogó szemük, amikor az osztrák zsarnokságról beszélnek, megmutatja, hogy mit tennének, ha még egyszer kint lehetnének. Katonának termett emberek. Egyikőjüket megkérdeztem arról, nem bánja-e, hogy a forradalomban való részvételéért csak ezt a jutalmat kapta. »Nem« - mondta, majd kifakadt azzal a szenvedélyes, ékesszóló hangsúllyal, amely az egész nemzetre jellemző: - »Nem! Miért lenne okom panaszra. Ha most nem is, de később győzni fogunk. Miért panaszkodnék e börtön miatt, amikor az ország legjobbjai mindent elveszítettek Magyarországért. A magyarok Istenének meg kell segítenie minket!«" Később így folytatja visszaemlékezését: „Ekkoriban több lehetőségem volt börtönünk megvizsgálására. A börtöncellák általános megjelenésüket tekintve olyanok voltak, mint azok az Európában látható feudális várkastélyok, amelyeket állami börtönként őriztek meg. Eléggé tágasak, középen található erőteljes boltívekkel, s az ablakon lévő zsaluzat fölötti részek csak gyéren kapnak fényt. Ezen túlmenően némileg nyirkosak, nagyon koszosak, s teli vannak bolhával. A régi vár egy roppant maszszív kőépítmény. Egy tér négy oldalára épült, amit udvarként használnak. A külső oldalon egykor erős fal állott sánccal és őrtornyokkal, ezeken túl pedig egyéb védművekkel.