Várad, 2018 (17. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 5. szám
tetta Rába György. Benne a mindössze huszonhat esztendősen elhunyt „csoda”, a „vad, szeszélyes” „gyermekember” poétaelőd portréját rajzolja meg érzékletesen Ady, akinek legfőbb programja az volt a 19. század derekán, hogy körülötte „minden változzon”! Ellentétben a tradíciót védő, a hagyományokban és a múltban értéket (is) látó Arannyal. A Petőfi (és közvetetten Ady körüli) vita kétségkívül hozzájárult ahhoz, hogy Babits megfogalmazza a részletekben már fiókjában heverő, korábbi Arany-vizsgálódásait egy ponton összegző írását, kettős arcképét 1910 végén. Ebben, eltérően „az Ady-féle magányos forradalmiságtól és a népnemzeti iskola maradványainak Gyulai-ortodoxiájától”,26 a félénk, habozó Aranyt nevezte modern költőnek, aki ráadásul az egészségesen filiszter Petőfihez mérten egyáltalán nem vágyott a zseni képében tündökölni. Petőfi- és Arany-olvasatok, egyéni tükrök Ezen előzmények (1909 országos vitái, A Holnap-antológiák és a Levelek Iris koszorújából kritikai visszhangja, valamint a témánkhoz konkrétan is kötődő két Babits-írás s két Adycikk) után közli Babits a Nyugatban a már említett Petőfi és Aranyt. Már e ponton előrebocsátható: az élénk kritikai recepcióval bíró, jelentőségteljes írásban, melyről az esszé- és tanulmányíró Babits esetében a teljes értekezői pályát tekintve is „lehetetlen nem véleményt nyilvánítanunk” - ahogyan Rába György fogalmazott 27 -, elsődlegesen Babits saját költői énképének a megfogalmazása, árnyalása hangsúlyozandó, s nem ítéleteinek egzaktsága!28 Egy olyan ideálkép megképzése lesz itt is fontos s elsődleges, amely már az Arany, mint arisztokrata címet viselő vázlatának soraiból 29 is élesen kiviláglott: saját poétikai program meghatározása, s ehhez legitimáló előd, előkép megkonstruálása. Megvédése és magasztalása is persze valamelyest a választott előd Aranynak („mennyire nem becsüljük meg még az igazi magas művészetet”), hiszen Babits írása éppen azzal indul, hogy Arany zsenialitását háttérbe szoríthatja a felületesebb ismeretekkel és kevéssé művelt esztétikai érzékkel bírók népes táborában a már említett regényes életpálya. Ezért a múlandó harsányságot állítja szembe a maradandó, ám csöndes gondolati mélységekkel: „ami mélyről jött, szükségképpen halkabb” - írja, s mint ilyen, magát kevéssé tudja reklámozni, divatossá, sikeressé tenni. Nem is szándéka persze.30 Lássuk mindezt kissé közelebbről. Babits nagyesszéje nem csupán Aranyt, de Vörösmartyt is Petőfi árnyékában látja a közvélemény korabeli értékelésében meghúzódni, s szomorúan konstatálja, hogy a „politikai dicsőség s a költői nyelvnek bizonyos könnyed rakoncátlansága és szellemessége sokkal nagyobb okok egy költő elismerésére, mint mélyről jött művészet”. 26 Lásd erről Kerényi Ferenc, Petőfi Sándor élete és költészete, Budapest, Osiris, 2008, 486. 27 Lásd Rába, Amikor a költő bölcselő is. Az esszéíró Babits, i. m. 87. 28 Lásd Pienták Attila, Az esszé-, tanulmány- és kritikaíró Babits Mihály, in Babits Mihály, Esszék, tanulmányok, kritikák. 1900-1911, s. a. r. Hirsch Sándor, Pienták Attila, Budapest, Argumentum, 2010, 486-487. 29 Mindkét írást lásd Babits, Esszék, tanulmányok, kritikák. 1900-1911, i. m. 355-374., 419— 455. 30 Arannyal ellentétben Petőfi habitusából adódóan valóban önpozicionálásban is az élen jár. 1848-ban ő vezeti be a félénk Aranyt a pesti irodalmi életbe, ő lesz az, aki elviszi Barabás Miklóshoz portrét festetni, aki segít kiadót keresni - a Toldi fergeteges sikere ellenére - a folytatáshoz, a Toldi estéjéhez. Ady számára ilyen téren is előképnek volt tekinthető, mint aki maga kezébe vette a sorsát, s nem törődve a folyamatos ellenvéleményekkel, saját sikerének a kovácsa tudott lenni. 1