Városi Közlekedés, 1982 (22. évfolyam, 1-6. szám)

1982-08-01 / 4. szám

Városi Közlekedés, 82/4. 239 fokra számítaniuk. A forgalomszervezői munkához viszont szükséges az ötévenkénti felülvizsgálat és az egységes, könnyen kezel­hető dokumentáció. A munka során a for­galomszervezők nagy gondot fordítanak az idegenforgalom által érintett útvonalak információs rendszerének továbbfejleszté­sére. Szentesen az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság tervezésében és kivitelezésében fa szerkezetű gyaloghíd épül a Kurca folyón. A hídon a gyalogosok kedvezőbben eljut­hatnak a Széchenyi ligetbe, mint a nagy for­galmú közúti hídon, mely elsősorban a 451. sz. főút forgalmát szolgálja. A liget sportlétesítményeivel és strandjával nagy vonzóerőt fejt ki a gyalogosan közlekedők­re, akik útját a városközpontból kelleme­sebbé teszi a hangulatos átjáró. A megye öt városának belterületi úthálózata — év végi összehasonlító ada­tok alapján*— 1976-tól 1981-ig a következő­képpen alakult: a teljes úthálózat hossza 924,5 km-ről 955,2 km-re, ezen belül a bur­kolt utaké 404,8 km-ről 481,6 km-re növe­kedett. A kiépítettség alig haladja meg az 50%-ot, ezért nagy jelentőségűek a váro­sokban is a helyi anyagok, valamint a társa­dalmi összefogásban rejlő lehetőségek ki­használásával megvalósított átépítések. Bár az így kialakított útpályaszerkezet teher­bírása nem éri el a kívánt szintet, a személy­­gépkocsik számára lehetővé teszi az idő­járástól független közlekedést, az egyes utcák vagy körzetek feltárását. (Kópiás András) Szombathelyi hírek Új szerviz. Üzembe helyezték XII. sz. Autójavító Vállalat új, 200 000 munkaóra/év kapacitású gépkocsijavító szervizét. A 60 millió forintba került létesítményt az IPARTERV tervezte és a Vas megyei Tanács Építőipari Vállalat építette. Az AFIT dolgo­zói 10 000 óra társadalmi munkát végeztek új munkahelyük kialakítása céljából. Az új szervizt korszerű gépekkel, műszerekkel szerelték fel, így jó körülmények között javíthatják a gépkocsikat, gyorsabb lesz a kiszolgálás. A szerviz a 86. sz. főút mellett, a Zanati úton létesült. Jobb megközelítésére helyi autóbuszviszonylat létesítését az autó­buszforduló építését is tervezik. 25 éves a szombathelyi 17. sz. Volán Válla­lat. A negyedszázados jubileum alkalmával egy autóbuszban emlékkiállítást rendeztek be, amely bejárja a megyében a Volán szol­gálati telephelyeit. Számos régi fénykép emlékeztet a kezdeti időkre, a korszerű közúti tömegközlekedés és szállítás Vas megyei úttörőire. Az alakulás évében mind­össze 34 autóbusza és 95 teherautója volt a vállalatnak, és ezekkel akkoriban még Sop­ront és környékét is ellátták. Ma a 226 autó­busz évente 50 millió utast szállít, és a csaknem félezer tehergépkocsi 3 millió tonna árut visz rendeltetési helyére. (Kárpáti Zoltán) Egyéb „idegenforgalmi tranzitútvonalak megállóhelyeinek fejlesztési lehetősé­ge” címmel tanulmány készült a VÁTI-ban az Országos Idegenforgalmi Hivatal meg­bízásából. Magyarország központi közleke­désföldrajzi fekvése következtében hazán­kon fontos kelet—nyugati és észak—déli irányú közlekedési vonalak haladnak ke­resztül mint szállítási főirányok és idegen­­forgalmi útvonalak. Az ebből eredő előnyök kihasználása közúthálózatunk műszaki fej­lettségének fokozásával, az útvonalak men­tén szükséges ellátó-szolgáltató létesítmé­nyek, létesítményegyüttesek kiépítésével lehetséges. A tranzitforgalom főbb áramlási irányaiban az útvonalak menti szolgáltatások fejlesztése, ellátási centrumok, a megálló­helyek országos rendszerének kialakítása, valamint az útvonalak közelében található idegenforgalmi látványosságok, idegenfor­galmi funkciójú létesítmények feltérképe­zése, az útmenti tájékoztatás korszerűsí­tése lehetőséget nyújt a tranzitforgalom megállítására. Az átutazók megállítása, egy­két napos tartózkodásra való ösztönzése növeli nemzetközi idegenforgalmunk gazda­ságosságát. Ezzel szemben autópálya-háló­zatunk nem megfelelő ütemű kiépítése, út­hálózatunk korszerűsítésének és az út menti ellátás fejlesztésének elmaradása esetén tranzitforgalmunkban jelentős csökkenés következhet be, mely sem politikai, sem gazdasági szempontból nem kívánatos. A gazdaságilag fejlettebb, magas motorizációs fokot elért országok már kiépítették a for­galmi főirányoknak megfelelő autópálya­rendszereket, így pl. a megállóhely-létesít­ményekkel magas színvonalon ellátott autó­pálya-hálózat lehetővé teszi Magyarország elkerülését a jobb kiépítettségű osztrák és jugoszláv úthálózaton keresztül Bulgária, Románia, Törökország felé. A tanulmány a 2000-ig várható autópálya- és főúthálózat-fejlesztési tervek, valamint a várható forgalom alapján javaslatot tesz a járulékos közlekedési infrastruktúra köré­be tartozó különféle létesítmények (szállás- és étkezési lehetőségek, pihenőhelyek, üzemanyagtöltő állomások, szervizek és egyéb szolgáltató létesítmények) útvonalan­ként telepítési helyére. A munka felelős ter­vezője Őry Istvánná volt, a közlekedési munkarészt Laky Ildikó és Sárdy László készítette el. (Erdélyi Zsófia) ...így kényelmes

Next