Városi Közlekedés, 1983 (23. évfolyam, 1-6. szám)

1983-08-01 / 4. szám

201 Városi Közlekedés, 83/4. A Vörösmarty térnek központi elhelyezése, sokirá­nyú funkciója, a város életében a korábbi korokban és ma betöltött szerepe folytán kiemelkedő jelentősége van. Ezért a törekvések arra irányulnak, hogy az át­építés feladatát a ma elképzelhető legnagyobb igényes­séggel, átgondoltan oldjuk meg, amelynek végered­ményeként a Vörösmarty tér — eredeti kialakítását is figyelembe véve, de a mai esztétikai, funkcionális és fenntartási várakozásoknak is eleget téve — a főváros egyik legszebb tereként szülessen újjá. Ezt elérendő, tudományos igényességi­­ előtanulmányok, a burkolat­mintára 16 tervvariáció készült. A kivitelezési munkák 1983 nyara és 1984 nyara között, tehát feszített tem­póban gyakorlatilag egy év alatt készülnek el. Ennek el­sődleges oka, hogy az idegenforgalom szempontjából frekventált teret mielőbb vissza kell adni a gyalogos­­forgalomnak. A Vigadó utca, a Váci utca (a Vörösmarty tér és a Kristóf tér között) és a Kristóf tér. A két utcaszakasz, a Kristóf tér és a Vörösmarty tér egy beruházás keretében valósul meg. A kivitelezési munkák itt is egy évet vesznek igénybe, 1984. nyár eleji befejezéssel (2. ábra). A Duna-korzó, a Vörösmarty tér, a Kristóf tér stb. tehát gyakorlatilag az egész belvárosi gyalogosrendszer beruházója a Fővárosi Tanács Közlekedési Főigazgató­sága, generáltervezője a Metróber. Ez alól két kis utca kivétel (Régiposta utca, Haris köz), de a generál­­kivitelezői teendőket — a rendező elvek és a szem­lélet következetes érvényesítése miatt — itt is a Metró­ber látja el. A Haris közi díszburkolat-építési munkák beruhá­zója az V. kerületi tanács. A műszaki feladat az utca alatt húzódó pincerendszer miatt rendkívül proble­matikus. Az 1983 tavaszán elkezdett díszburkolat­építés várhatóan 1983 végére készül el, de erőfeszíté­seket tesznek, hogy az év végi határidőt a színházi szezon kezdetére előbbre hozzák. (Magának a Haris köznek az átépítését is a Katona József Színház rekonst­rukciója tette aktuálissá.) A Régiposta utca (a Petőfi Sándor utca és a Váci utca közötti szakaszon). A Régiposta utca—Váci utca sarkán 1983 nyarán elkészül az üzletközpont, és ezzel összefüggésben megvalósul a környezet rendezése is. A generáltervező itt is a Metróber. A Fővárosi Tanács Beruházási Főosztálya, az üzletközpont beruházója vállalta a díszburkolat finanszírozását is. 1.3. A gyalogosrendszer a teljes kiépítés időszakában Az 1985—86-ra tervezett ütemben a Váci utcának a Kristóf tér és a Szabadsajtó u. közötti szakasza kap díszburkolatot. Ennek előfeltétele, hogy erre az idő­pontra beépüljön a Váci utca 19—21. és a Váci utca 20. számú foghíjtelek. 1986—90-ig, a pénzügyi lehetőségek függvényében, elkészülnek a Váci utcára merőleges mellékutcák dísz- 2. ábra. Az 1984. I. félévi állapot

Next