Városi Szemle – 17. évfolyam – 1931.
I. Tanulmányok - Dr. Gallina Frigyes: Utcáink esztétikája
Kertészeink azonban ezt a pompás összhangot, amit ezen térnek fásítása szerez, megrontották. Nevezetesen közvetlen a celtiszek közé hársfákat ültettek. Alig lehet ezt megérteni, mert az a néhány hársfa a hatalmas celtiszek között nem is fejlődhetik ki, csak az egyöntetűséget bontották meg vele. Holott erre az egyöntetűségre olyannyira törekszenek újabban kertészeink, hogy néhány útvonalon a meglevő terebélyes fákat e miatt kivágták és csenevész fákat ültettek helyettük (például a Vérmezőnek a Váralatti oldalán). Kiemeli a budapesti fáknak e barátja, hogy mennyire emeli a paloták, középületek képét egy-egy szép, öreg fa. Ezt nem is lehet vitatni s így gondosan őrizni kell az ilyen vén fákat, melyek sok helyen egyenesen tipikusan tartozékai lesznek a városképnek. Róma, Nápoly egyes városképrészlete nem is az lenne bizonyos ősrégi faóriások nélkül. Az ilyen, a városképbe régen beletartozó, azt dekoráló fákat — merném mondani — ép olyan védelem illeti meg, mint a műemlékeket. A természeti emlékek védelme végtelenül fontos. Itt jut eszembe, hogy nemrégiben — nagyon helyesen — az országos felháborodás megakadályozta végre a Badacsony további vandál pusztítását, de azalatt, szemünk láttára rongálják, pusztítják a budai hegyláncnak a fővárosba betekintő szép hegyoldalait. Barbár dolog ez, sürgősen meg kellene akadályozni! Hát nem gondolnak rá, hogy Buda egyszer odaviszi kertvárosi határát? Mily keservesek lesznek akkor e csúf sebek a hegyeken?.... Súlyos, nagy hiba volt a Kis-Svábhegy lefaragásának megengedése is. Úgy ez a nagy szépséghiba, mint a Margitszigettel szemben fekvő hegyek barbár elcsúfítása helyrehozhatatlan szeplő lesz városképünkön. Legalább a jövőben kellene az ilyesmit vasszigorral megakadályozni! A »Kertészeti Szemle« folyó évi 1. számába figyelemreméltó cikket írt Jenke Kálmán: »A közterek kertészeti kiképzése« címmel. Többek között ezeket mondja: »A terek felületi kiképzésénél, értve alatta a parkozást, sok hibát látunk. Sajnos, nálunk még nem érett meg annyira a helyzet, hogy a terek kertészeti kiképzésében, ami legalább olyan fontos, mint a környező épületeké, az abban illetékeseket, a kerttervezéssel foglalkozókat épen úgy belevonják, mint az építészeket. A közelmúltban számos térképzési pályázatot írt ki a Közmunkák Tanácsa (Szabadság-tér stb.). Azonban még nyilvános pályázatra kiírt közkert nem volt Magyarországon, ellentétben a külföldi államokkal, rendszerint építészek oldják meg a kertet vagy az illető város vezető főkertészeinek diktatórikus hatása érzik a megoldáson. A tér kertészeti megoldása épen olyan fontos, mint az építészeti, tehát ha nyilvános pályázatot írnak ki, azzal még nem sértik az illető városi kertészeti vezetők érdekét, tekintettel arra, hogy azok egyrészt szintén részt vehetnek a pályázaton, másrészt pedig a kivitelezés az ő kezükben maradna. Ezután rátér a Kossuth Lajos tér bírálatára, majd általánosságban is fejtegeti elveit, melyek között megszívlelendő észrevételek fordulnak elő. Ugyancsak az idézett »Kertészeti Szemle« adta közé Magyar Gyula hosszabb tanulmányát »Érdekes dendrológiai látnivalók Wien, Drezda és Grácban« címmel.