Városi Szemle – 21. évfolyam – 1935.

1. szám - Dr. Wildner Ödön: Budapest polgári koszorúja

Budapest polgári koszorúja. — Várostörténeti és társadalmi lélektani tanulmány. — írta: dr. Wildner Ödön. Az elismerés és kegyelet az ember társas szellemi-erkölcsi életének két, époly szép, mint szükséges tulajdonsága és nyilvánulása. Tulajdonképen egynek is vehetnők, annyira rokonok. Az elismerés elsősorban értékítélet. Azt jelenti, hogy mások személyét, jellemét, működését, egyes tetteit vagy esetleg élete egészét jelesnek, kiváló­nak, érdemesnek ítéljük, különösen másokra és reánk való kihatásukban, tehát társas szempontokból. Magasabb szinten : valamely nagyobb csoport, közület java szempontjából. Hálás méltánylás, megbecsülés érzését keltik bennünk. Mint merő érzés, ez csak a belső fórumra tartoznék. De hozzájárul, mint lényeges elem, ennek az értékítéletnek és érzésnek nyilvánítása, mint ragaszkodás, dicséret kifejezése, tekintélykövetés stb. Ez különös fontos­ságra akkor emelkedik, ha mint nagyobb körű, általánosabb, ú. n. kollektív ítélet és érzés, ennek illetékes képviselője (felsőbbség, hatóság, nagyobb társadalmi szervezet stb.) révén nyilatkozik meg. A kegyelet hasonlókat jelent, de a múltakra visszavetítve és nemcsak személyekre, holtakra, hanem jelentősebb történelmi súlyú eseményekre, ezek színhelyére és a kapcsolatos tárgyakra is vonatkoztatva. A kegyelet alapeleme az emlékezés. Jelenti tehát a testi mivoltukban elmúlt jeles emberek, egykori kimagasló cselekedetek és az ezekhez fűződő helyek és tárgyak emlékének hálás tiszteletét, ápolását, éberen­, elevenentartását. És ismét: ennek az érzésnek nyilvánítását cselekedetekben, szokásokban, intézményekben. Ámde úgy az elismerés, mint a kegyelet nemcsak a múltat és jelent fűzi össze, hanem ezek erős és hatékony kapcsolatát hozza létre a jövővel is. Mert nemcsak az elismert iránt lerótt jutalom és hálaadás, hanem van távolabbható, dinamikus eleme, társadalmi célzata is: a derék példa követé­­sére való buzdítás. Olyan érzelmek és cselekedetek gerjesztése, amelyek a közösség életében fontosak és annak jelenére és jövőjére jelentős befolyást Városi Szemle. XXI. 1

Next