Városi Szemle – 31. évfolyam – 1945.

Tanulmányok - Dr. Egyed István: A magyar közigazgatás demokratikus reformja

A magyar közigazgatás demokratikus reformja. írta: Dr. Egyed István I. Bevezetés. Az államterület egy részének a német megszállás alól való felszabadulása után a megalakult »ideiglenes nemzeti kormány« már Debrecenben, 1945. január 4.-én kibocsátott 14/1945. M. E. számú rendeletében (Magyar Közlöny 1. száma) kijelölte azokat az elveket, amelyeknek értelmében a felszabadult országterület közigazgatását felépíteni kívánta. »A közigazgatás ideiglenes rendezéséről szóló ez a rendelet az állam­szervezet helyreállítását és az önkormányzati szervek újjáalakítását tűzte ki legközelebbi feladatok gyanánt; a rendelet szerint a helyi önkormányzatok­nak önállóan és a maguk erejéből kell gondoskodniuk az igazgatási szervek létrehozásáról és működésük biztosításáról az ideiglenes nemzetgyűlés és ideiglenes nemzeti kormány által elfogadott elveknek megfelelően. A kormány csupán a helyi önkormányzatok tevékenységének előmozdítása és helyes irányban való elindítása érdekében adta ki a nemzetgyűlés felhatalmazása alapján a rendeletet, amelyben felhívja az ország lakosságát, hogy községen­ként, városonként és vármegyénként gondoskodjék a közigazgatás szerveinek helyreállításáról, illetőleg megújításáról. Az elvek a következők: A demokratikus pártok helyi szövetségei alkotják az illető község, város, járás és törvényhatóság »nemzeti bizottságát«. E bizottságok azonban politikai szervek, tehát maguk nem illeszkednek be a közigazgatás szerve­zetébe. Feladatuk csupán az önkormányzati testületek (községi és városi képviselőtestület, törvényhatósági bizottság) újjáalakítása oly módon, hogy azokban a társadalom minden rétege a demokratikus pártok útján — ahol pedig ezek egyáltalán nem, vagy csak részben alakultak meg — kiegészítésül a szakszervezetek, egyéb társadalmi és érdekképviseleti szervezetek útján választás nélkül is arányos képviseletet nyerjen. A törvényhatósági bizottság taglétszámát a rendelet a közlekedési nehézségekre hivatkozással felére, illetőleg negyedére csökkentendőnek kívánja. Az így megalakult önkormány­zati testületek mindenben a régi törvények szerint megállapított jogokba lépnek, tehát bizottságokat és tisztviselőket is választanak. A 14/1945. M. E. sz. rendelet kiegészítése tárgyában a kormány már Budapesten, 1945 április 26.-án 1030/1945. sz. alatt adott ki újabb rendeletet Városi Szemle, XXXI.

Next