Városok Lapja, 1920 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1920-08-31 / 1-2. szám

XV. évfolyam 1—2. szám. július—augusztusi szám. Budapest, 1920. augusztus 31. VARODOK CAPJA SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL. BUDAPEST, VIII., SZENTKIRÁLY 1-I. 40. LAPUNK EGYELŐRE HAVONKÉNT JELENIK MEG. ELŐFIZETÉSI ÁRA: ♦ ♦ ♦ ♦ EGÉSZ ÉVRE 200 KORONA ♦ ♦ . ♦ VÁROSPOLITIKAK­ KÖZIGAZGATÁ­K­PÉNZÜGYI- KÖZGAZDASÁGI­ É.5 KÖZÉPITKEZÉSI KELTI LAP 1ŐSZERKESZTŐ: VÁRPAIDY LAJ05. 1 Milyen legyen a városi választójog? Ha a jelenleg érvényes községi, r. t. városi és törvényhatósági (megyei és városi) választói jogot össze­hasonlítjuk, úgy azok között csak eltérést állapíthatunk meg. De még a r. t. városok között is eltérés van a választójog tekintetében, amennyiben a közönséges r. t. városoktól eltérőleg azokban a r. t. városokban, amelyek­nek azelőtt törvényhatósági joguk volt s amelyek az 1876: XX. t.-c. folytán r. t. városokká alakultak át és ezen minőségüket megtartották, valamint a volt Király­földön fekvő hét sz. kir. városban, végre a volt XVI. szepesi város közül azokban, melyek rendezett tanács­csal bírnak, a tevőleges és szenvedőleges választói jogra nézve az 1870. XLII. t.-c. 27. §-ának határozmányai szolgálnak alapul. Minthogy semmi különös indok nem szól amellett, hogy a vidéki városok között a választójog tekintetében eltérések legyenek, ezért nézetünk szerint a választójog reformjának az összes városokban azonos alapelveken kellene felépülnie s annak gerincévé a nemzetgyűlési választójogot kellene tenni. Ettől eltérés csak annyiban lehetne, amennyiben a­­városok speciális helyzete azt megköveteli. A választójog kiterjesztésének a korszakában már nem lehet elzárkózni, főleg a városokban az elől, hogy azok, akik a nemzetgyűlési képviselőket választják, ne folyjanak be egyszersmind a városi képviselők válasz­tásába. Ez szükséges nemcsak azért, mert az általános választójog elvi alapján állunk, de azért is, mert a városi nemzetgyűlési választók a maguk összetételében inkább igényelhetik a városi politikában való részeltetést, mint a községiek. Ugyancsak emellett szól a két választói jog azo­nossága esetében annak nagy technikai előnye is. A városi választójognál, ha tágabb kereteket nyitunk is ezáltal, ezt két módon igyekezzünk némileg ellensúlyozni. Egyrészt a virilizmus fentartásával, habár ennek nem az eddigi nyers formáját, hanem a válasz­­tásos virilizmust kívánnók megtartani, másrészt pedig­ azáltal, hogy az aktív választók nagy körét lényegesen megszűkíteni igyekszünk azáltal, hogy a passzív választói jognál kikötjük, hogy csak az illető városban huzamo­sabb idő óta ott lakó és adózó olyan lakosok legyenek választhatók, akik ezáltal bizonyos megállapodásnak adták tanújelét s akikről így feltehető legalább is az az érdeklődés, ami a városi közügyek intézésénél kívánatos. Javaslatunk tehát az, hogy: „A városi választói jog a nemzetgyűlési (ország­­gyűlési) választójoggal (5.985/1919. M. E.) azonosan állapíttassák meg." A szavazás kötelező. Aki a szavazást indokolás nélkül elmulasztja, arra büntetéskép a közmunkának egy bizonyos hányada vetendő ki. Az általános választójognak leginkább az felelne meg, ha a képviselőtestület csak a választóközönség választottaiból állana, azonban a városok fejlődése még ezidőszerint nem engedi meg a teljesen demokratikus összetételű képviselőtestület összeállítását, különösen azért, mert egyrészt a választójognak nagymérvű kiter­jesztése mellett kockázatos volna egyidejűleg a viriliz­mus intézményének a teljes kiküszöbölése is, másrészt pedig éppen a választójog kiterjesztése teszi kívánatossá, hogy ennek a hátrányai a választásos virilizmus fentar­tásával és az értelmiség adójának kétszeresen számítá­sával némileg ellensúlyoztassék. Különben a gyakorlat azt mutatja, hogy a városokban a virilista képviselő­­testületi, illetve törvényhatósági bizottsági tagok azok, akikre a városfejlesztésnél szükséges áldozatkészségre leginkább lehet számítani. A virilis intézmény a tapasz­talat szerint nemcsak a vagyoni függetlenséget, hanem az anyagi felelősséget is képviseli. A virilis bizottsági tagok általában műveltebbek és így a korszerű fejlődés és haladás követelményei elől nemcsak nem zárkóznak el, hanem ellenkezőleg arra törekednek, hogy ezeket a követelményeket az általuk képviselt közület javára érvényesítsék, megvalósítsák. Ennek élő példái városaink­ban azok a modern berendezések, melyeknek létesíté­séért valóságos harcokat kellett vívniok a választott bizottsági tagoknak maradiságban jelentékeny részével. Javaslatunk tehát az, hogy: „A képviselőtestület felét a választóközönség köré­ből, a másik felét a legtöbb adót fizetők közül az összes választók válasszák. A főiskolát végzett lakosok adója kétszeresen számítandó. A legtöbb adófizetők száma, akik közül a képvi­selőtestület tagjai választandók, ötszöröse legyen a választandó legtöbb adót fizetők számának. Választható minden választó, ha életének 30. évét bekötötte, írni-olvasni tud és az illető városban négy év­e ia lakik és adót fizet. Valaki úgy a városi, mint a vármegyei képviselő­testület tagja lehet.11 . Ezt kívánatossá teszi a városi és a vármegyei társadalom szorosabb kapcsolatba hozatala. A mai nagyszámú képviselőtestület, illetve törvény­­hatósági bizottság nem alkalmas az ügyekkel való intenzív foglalkozása s ezen kívül a képviselőtestületi tago­k felelősségérzete kis tagszám mellett jobban is érvényesülhet. " A céltudatos városi politika is csak úgy várható, ha nem véletlenül összeverődött többség szerint alakul. Ezért a mai 200-as (r. t. város) és 400-as (t­. város) maximumok nem állhatnak meg. A Fasche—Moys-féle városi törvénytervezet is 24—72 tagot kontemplál. Nézetünk szerint minden 1000 lakos után kellene egy képviselőtagot számítani, olyformán azonban, hogy 24-n­­él kevesebb és 100-nál több képviselőtestületi tag egy városban nem lehet. A lakosok számának a megállapításánál a legutolsó népszámlálás lenne az irányadó s minden megkezdett

Next