Városok Lapja, 1926 (21. évfolyam, 1-24. szám)

1926-01-01 / 1. szám

A VÁROSOK LAPJA 1926. január 1. Az állami gyermekvédelem ezen hiányaira, bajaira az új rendezéstől hasztalan várunk orvoslást, — ellenkezőleg, — ez a bajokat csak elmélyíteni, állandósítani lesz alkalmas. Joggal vethető tehát fel a kérdés: nem volna-e helyesebb a gyermekvédelmi feladatok ellátását arra a hatóságra bízni, amelyikre az a régebbi történelmi fejlődés, gazdasági, pénzügyi és célszerűségi szempontok folytán tényleg tartozik. Ez a hatóság pedig a törvényhatóság, mint a községnél erősebb teherbíró közület, amely az állami gyermekvédelem megalkotása óta lefolyt 25 év alatt közigazgatási, kulturális és gazdasági téren olyan fejlődést mutat fel, hogy azt a gyermekvédelmi eszmék befogadására, fejlődésére és az ügy ellátására alkalmasnak kell tekinteni. Budapest fővárosra nézve ez — a speciális viszonyokat is tekintve — kétségen kívül áll. De ugyanez a helyzet a vidékre nézve is, ahol is 4 törvényhatósági városban (Debrecen, Kecskemét, Pécs, Szeged) menhely van, de még az olyan megyei székhelyek, mint Győr, Miskolc, Sopron, Székesfehérvár, nemkülönben a menhellyel bíró Gyula, Szombathely, Veszprém ma már valóságos vidéki empóriumok, melyek szakképzett tisztviselői karral egyikmásik egyetemmel, kitűnő kórházakkal megértő és szociális érzékkel bíró társadalommal rendelkeznek. Nincs akadálya ezért annak, hogy az egy-egy menhely körletében lévő törvényhatóságok összeállva, közösen lássák el a gyermekvédelmi feladatokat, megfelelő állami irányítás és ellenőrzés mellett. Ha tehát fentiek szerint a törvényhatóságok saját kezelésben olcsóbban, kellő fejlesztés és ellenőrzés mellett eredményesebben tudnák a gyermekvédelmi ügyet ellátni, méltán fölvethető a kérdés, nem volna-e helyes a már évek óta készülő gyermekvédelmi törvényt sürgősen napirendre tűzni és ez alkalommal a közigazgatási, magán- és büntetőjogi, szervezeti és pénzügyi kérdések szerves szabályozása alkalmával megfontolás tárgyává tenni azt is, nem lehetne-e az eddig elfoglalt elvi álláspont feladásával a törvényhatóságokat a gyermekvédő munka gerincévé tenni és ezáltal egy fejlődésre képesebb,modern célkitűzést alapul elfogadni? A kérdés égetően sürgős. A nyugati államok a háború alatt és óta e téren óriás léptekkel haladtak előre. Németországban 1924 óta törvényi szabályozás alapján folyik a regeneráló munka. Hazánkban is a gyermekmentés megalkotásának évfordulóját az eddigi eredmények lelkiismeretes felülvizsgálatával, a bajok orvoslásával és az intézmény korszerű revíziójával lehetne legméltóbban megünnepelni. Csomna Kálmán dr. székesfővárosi árvaszéki ülnök. Értekezlet a betegápolási költségek ügyében. Mint már lapunk múlt számában is jeleztük, a kormány a nyilvános betegápolási és gyermekvédelmi költségek viselése tárgyában kibocsájtott 4100/1925. M. E. számú körrendeletének végrehajtásától hallgatólag elállott, mert a Városok Kongresszusának, a székesfővárosnak és a többi törvényhatóságoknak a tiltakozó fellépésével szemben belátta azt, hogy az a megoldási mód, melyet forszírozott, eredményre nem vezet. Reméljük, hogy a kormány ebből az esetből is okulva belátja annak a helyességét, amit annyiszor hangsúlyoztunk, hogy mielőtt ily fontos lépésre magát elhatározná, előbb mindig hallgassa meg az érdekelt testületeket, illetve az érdekképviseleteket. A kormány presztízsének bizonyára kevésbé árt az, ha előzetesen meghallgatja az érdekképviseletek véleményét és azok észrevételeit honorálja, mintha utóbb a nagy izgalmak felidézése és tiltakozó gyűlések után vissza kell vonni vagy meg kell változtatni a rendeletét. Hogy mily simán intézhető el a legkényesebbnek látszó ügy is kellő előkészítés és higgadt tárgyalás után, ezt annak az értekezletnek az eredménye is bizonyítja, amelyet december 28-ára hívott össze a pénzügyminiszter a nyilvános betegápolási és az állami gyermekvédelmi költségek mikénti fedezésének a szabályozása tárgyában. Az értekezleten, melyet a pénzügyminisztérium első emeleti tanácstermében tartottak, Vargha Imre államtitkár elnökölt. Jelen voltak a pénzügyminisztérium részéről: Kölbig Ferenc és Lukács Ödön min. tanácsos, Eleméry Ferenc pénzügyi főtanácsos, a belügyminisztérium községi osztályából: Szentgyörgyi Károly min. tanácsos, a városi osztályából: Kleiner Lajos oszt. tanácsos, a népjóléti és munkaügyi minisztériumból: Lengyel Ervin min. titkár, a Magyar Városok Országos Kongresszusa képviseletében Várhidy Lajos igazgató és Éberth Géza győri városi tanácsnok, a kongresszus pénzügyi előadója, Budapest székesfőváros képviseletében, Édes Endre tanácsnok, Sebő Béla az adóügyi hivatal igazgatója, Schuler Dezső főjegyző, Bódy László és Farkas Lajos tanácsjegyzők, Csorna Kálmán árvaszéki ülnök, Pest-Pilis-Solt- és Kiskun vármegyét Agerasztó Tivadar alispán, Jász-Nagykun- Szolnok megyét Alexander Imre alispán, Baranya vármegyét pedig Fischer Béla alispán képviselte. Vargha Imre államtitkár az értekezlet megnyitása után hangsúlyozza, hogy tulajdonképpen az összes törvényhatóságokat meg kellett volna hívni az értekezletre, azonban ettől el kellett tekinteni, részint azért, mert nem volt rá elég idő, részint mert nem akartak ezzel a törvényhatóságoknak költséget okozni. Ezért olyan megyéket hívtak meg, amelyekben sok község van s amelyek ellentétes jellegűek. Ezután felhívta az értekezlet tagjait, hogy nyilatkozzanak, miként lehetne a nyilvános betegápolás és gyermekvédelem terheit a leghelyesebben és legméltányosabban elosztani. Elsőnek a Városok Kongresszusa nevében Éberth Géza szólt a tárgyhoz s ismertette a Kongresszusnak az állandó bizottság november 9-iki ülésén elfoglalt álláspontját. Azóta azonban jobb megoldás is mutatkozik a rokkant adó analógiájára. Ez t. i. magába vonja a jövedelmi és vagyonadót s a hozadéki adókat is. A jelen esetben is ez volna követendő egyrészt, mert progresszivitás is van benne, másrészt egyszerűsítés szempontjából is. Ajánlja, hogy az adózás 1926. január 1-től kezdődjék, de amely város már az. évben beszedte, az hatalmaztassék fel, hogy azt népjóléti és testnevelési célokra fordíthassa. Kívánja, hogy a felebbezés benyújtó hatóságot az egész vonalon a községi elüljáróság jelöltessék ki. Édes Imre: A rendelet törvényességéhez szól, nehogy a hallgatás elismerésnek tekintessék. Ismerteti a főváros álláspontját. A régi orsz. betegápolási pótadó visszaállítását kéri, hangsúlyozza azonban, hogy mivel a föld- és házadó jelenlegi kulcsában az orsz. betegápolási pótadó most is benfoglaltatik, e pótadó külön behozatala esetén a föld- és házadó megfelelőleg szállíttassák le. Elnök kijelenti, hogy az adó leszállításának a gondolatával nem foglalkozhatnak, mert az államháztartás egyensúlyának a megbolygatása nélkül ez nem volna lehetséges. Egyébként megvárják a közigazgatási bírósági panasz eldöntését. Schuler Dezső rámutat arra, hogy a törvényhatóságok a gyermekvédelmi költséggel jobban vannak megterhelve, mint amennyibe ez az államnak kerül. T. i. a hadiárvák költsége is benne van, holott erről külön alap gondoskodik. Ezenkívül az államnak a tartásdíjak behajtásából is van jövedelme. Kölbig Ferenc: A törvényhatósági járulékokat a számvevőségek által bejelentett adatok alapján vetették ki. Amennyiben ezek nem voltak helytállók, azok helyesbbíttettek s a törölt adókat is figyelembe veszik a kivetésnél. Most különben új kivetési kulcs készül. Agarasztó Tivadar kifogásolja, hogy a községekre kivetett összegnél a kereseti adó mentesült. Ennek megszüntetését kívánja. Alexander Imre osztja Agorasztó álláspontját s még előterjeszti, hogy a járulék ne a községi költségvetés tétele, hanem külön adó gyanánt vettessék ki. Bódy László: A fővárosnál a pótadó ma is 60%. Ha tehát pótadó alakjában kellene a járulékot kivetni, akkor a már ma is magas pótadó százalékát még fel kellene emelni. Ezért a céladó mellett foglal állást. Vargha Imre államtitkár: Mikor a sérelmes rendeletet kiadták, akkor még a kormány tapasztalatok híján volt. Időközben rájöttek, hogy a rendelet nem vezet célra, mert a törvényhatóságok költségvetéseiben olyan tehertételt jelentett, amelytől a közönség meghökkent. Másrészről a községek pótadóztatási joga nagyon igénybe van véve. Már szeptemberben új rendelettervezet készült s a pótadóztatás kiterjesztését és a kereseti adókulcs felemelését tervezték kisegítésképp. De ezek sem oldották volna meg a kérdést. Arra is gondoltak, hogy a megyéket, mint közvetítő szerveket kikapcsolják. A pénzügyi kormány tartózkodni kívánt a külön céladóktól, most azonban kénytelenek mindjárt különböző céladókkal jönni. Ilyen a rokkantadó s ilyen lesz a betegápolási és gyermekvédelmi adó is. A Városok Kongresszusának állásfoglalása igen közel van ehhez, sőt egészen szorosan kapcsolná a rokkantadóhoz. Ez utóbbi progresszív kulcscsal állapítja meg a hozzájárulást. A rokkantadó tulajdonképpen degresszív adó, hogy a legalacsonyabb néposztályt nagyon ne terheljük. A progressziónak csak a jövedelmi és a vagyonadónál nem ellensége, másutt igen, mert a progressziónak egymásra halmozása tönkreteszi a vagyont is, nemcsak a jövedelmet. A nyilvános betegápolási és gyermekvédelmi adót a hozadéki adók pótlékolása útján szándékoznak beszedni a f. évi adók beszedésével egyidejűleg. Célszerű volna az előző évi adó alapján az egész ország területére egyöntetűen az a kulcs, mellyel a költségvetésben szükséges összeg behozható. Bódy László: Ezt a megoldást megnyugtatónak találja. Az előző évi adóalap helyes és azt üdvözli. Éberth kérdésére, hogy tételes vagy százalékos adót terveznek-e, Vargha államtitkár a tételes adót nem szívesen vonná be, mert a munkások már úgyis betegsegélyző járulékkal vannak terhelve , másrészt ez a kezelés szempontjából is sok hátránnyal járna. Vargha államtitkár ezután kijelenti, hogy ezt az adót a föld-, ház-, kereseti, társulati és tantemadó után vetnék ki.