Városok Lapja, 1947 (60. évfolyam, 2-9. szám)
1947-05-01 / 2. szám
VÁROSOK LOPJA Az alföldi városok pénzügyi helyzete Írta: Dr. DÖMÖTÖR JÁNOS A koalíciós pártok kidolgozták hároméves országos terveiket. Minden párt felvázolta azokat a feladatokat, amelyeket a lehetőségek figyelembevételével az elkövetkezendő három év alatt országunkban meg akar valósítani. Most folyik ezek felett a tervek felett a vita és a koalíciós kormányzás szellemének megfelelően az összeegyeztetés. Az országon belül azonban a városok vezetői is felvázolják az elkövetkezendő három év teendőit. Az alföldi városok elmaradottsága nyomban, szinte kiáltóan, a korszerű közművek megalkotását sürgeti. Ezenkívül azonban még igen sok feladat van, ami feltétlenül megoldást kell találjon a hároméves terv végrehajtása folyamán. A feladatok sürgősségét, sőt sorrendjét illetően sincs nézeteltérés a szakértők között. A tervek azonban a városok lakossága részére mindaddig értéknélküliek, amíg reális alappal nem bírnak és megvalósításukra sor nem kerülhet. Ennél a pontnál jelentkezik az alföldi mezőgazdasági városoknak legnagyobb nehézsége. Szinte valamennyinek deficites a költségvetése. Vessünk néhány pillantást ennek a pénzügyi helyzetnek általános okaira és utána a jövő lehetőségeit is mérlegeljük. A közületek általában közjogi és magánjogi bevételi forrással rendelkeznek. A közjogiak a különböző adókból tevődnek össze, a magánjogi bevételek pedig a város gazdasági tevékenységének (üzem, kereskedés, földbirtok stb.) eredményei. A mezőgazdasági jellegű városok mindkét bevételi forrást illetően katasztrofálishelyzetben vannak, és abban a reményben, hogy a helyzet őszinte feltárása a bajók megoldása felé vezet, meg kell mondanunk, hogy ennek részben a jelenlegi adózási politika is oka. A mezőgazdasági városok egyik bevétele a földadóból származik. Ennél a bevételi forrásnál kétszeresen vannak sújtva. Először sújtja őket az a részesedési kulcs, mely szerint a búzaföldadó pénzértékének 20°/o-a csak a városi részesedés. Ezzel szemben az együttes kereseti és jövedelemadóból 30% jut a városnak, így a búzaárnak az ipari termékek árához való aránytalansága folytán, továbbá a pénzügyi kormányzatnak a fent hivatkozott 20°/o-os részesedésre vonatkozó rendelete miatt a földadóbevétel még a korábbi időkhöz viszonyítottan is igen gyér. Tisztában vagyunk azzal, hogy a 2,%/6-os részesedésnek 10 vagy 20°/okal történő emelése ezeket a városokat nem vezetné ki a költségvetési hiány állapotából, azonban egyrészt enyhítené azt, másrészt azonban megvalósítaná az egyenlő elbánás indokolt elvét. A jelenlegi, már szinte közhelyként emlegetett agrárolló azonban a földadón túl is kihat a mezőgazdasági jellegű városok bevételeire. Ezekben a városokban a lakosság vásárlóereje kisebb, mint az iparforgalmi városokban, ezért a kereskedelmi és forgalmi élet is lanyhább. Ez a lanyha gazdasági élet kihat a kereseti és jövedelmi adó nagyságára is. A házadónál is mutatkozik az iparforgalmi és mezőgazdasági jellegű városok között bevételi szempontból öszszegszerűen ugyan nem jelentős, de azért konstatálható különbség. Az iparforgalmi jellegű városokban ugyanis az emberek nagy része bérházakban lakik és itt a bérjövedelem képezi a házadóalapot. A mezőgazdasági jellegű városokban ezzel szemben az emberek nagy részének van saját, földszintes háza. Ilyen esetben a házadóalapot eszmei bér képezi, ami legtöbbször csak egy bizonyos megközelítő része a valóságban elérhető bérjövedelemnek. Ez a különbség azután a házadóbevétel csekélyebb összegében realizálódik az alföldi városokban. Az adókon kívül a városokban az üzemi bevételek képezik a költségvetés fedezeti részének jelentős részét. Ez azonban Magyarországon csak Budapest székesfővárosban és néhány igen élénk ipari városban (Miskolc, Pécs, Győr) valósulhatott meg. Egyszerűen azért nincs így ez a többi és különösen az alföldi városokban, mert ezeknek alig van közüzemük. A feltétlenül megvalósítandó egységes szolgáltatásokat (villamosenergia) legnagyobb részben magánvállalatok látják el koncessziós alapon. A jövő fejlődés körvonalai azonban az előrelátó városvezetés számára kényszerítően minél több városi üzem létesítését sürgetik. Ahhoz ugyanis, hogy a mezőgazdasági jellegű városok költségvetése aktívvá válhasson, az adózási politika reformján túl minél nagyobb üzemi bevétel lenne szükséges. Az üzemek létesítéséhez is tőke kell. Beruházásokra pedig az államsegély kereteivel szűkösen bővített és a legszükségesebbeket magában foglaló városi költségvetésekben nincs lehetőség. Nem marad tehát megoldásként más hátra, mint hogy egészen kis tőkével induljon el egy-egy kis üzem. Ilyen keretek között természetesen a legjobb üzemvetés mellett is csak hosszú évek, sőtévtizedek alatt fejlődhetnek ezek az alapítások olyan mérvűre, hogy a város költségvetésében komolyabb fedezeti tételt jelentsenek. Sajnos azonban jelenleg még az is kérdés, hogy egyáltalában odáig fejlődhetnek-e. , Ma ugyanis az a helyzet, hogy a deficites költségvetésű városokban a meglévő üzemeknek a tényleges kiadáson felüli maradványát szinte teljes egészében hozzájárulásként beállítják a város háztartásának költségvetésébe. A városi költségvetés hiányainak valamelyes tömésére ezekben a városkban egy egy üzem ma talán alkalmas is. Néhány évtized alatt azonban ilyen költségvetési politikával ezek az üzemek is a teljes csőd előtt állnak majd. Gépeik elavulnak és a nem racionalizált termelés magas költségei következtében nemhogy hozzájárulást nem tudnak adni, hanem újjáépítésük óriási beruházási terhet jelent majd. Ilyen szomorú dilemmában van a városvezetés és a kormányzat az alföldi városok közüzemi politikáját illetően. Ennél a bevételi forrásnál is szomorú tehát a helyzet. Az üzemekből ugyanis, amelyek „nincsenek“, komoly bevételt nem várhatnak az alföldi városok. A földbirtokreform végrehajtása előtt egy-egy alföldi városnak komoly bevételt jelentett a mező-, illetőleg erdőgazdasági ingatlanaiból származó jövedelem is. A földbirtokreform végrehajtása után megmaradt mező-, illetőleg erdőgazdasági ingatlanok jelenlegi állapotukban számbavehető bevételt nem adhatnak. Mégis a belterjes gazdálkodás, illetőleg a gyümölcsösítés esetén nem szabad lebecsülnünk a földingatlanból elérhető jövedelmet. 100 kát. hold jól termő gyümölcsös hozama — a mai gyümölcsárak figyelembevételével — több százezer forintot tesz ki. Egyes alföldi városok, így többek között Hódmezővásárhely is, helyesen és jó megérzéssel lépett tehát földingatlanai gyümölcsösítésének útjára. A kisüzemek létesítése, vagy a gyümölcsöstelepítés várható jövedelmei azonban kívül esnek a hároméves terv idején, így ezek a létesítmények annak fedezetéül nem szolgálhatnak. A pénzügyi és gazdasági helyzet mostohasága miatt azonban mégsem szabad ezeknek az önhibájukon kívül rossz viszonyok között lévő városoknak továbbra is XVIII. századi színvonalon maradni. A felemelkedés lehetősége két körülményben adódik részükre. Az egyik a városi bevételek minél tökéletesebb kimunkálása. Gondolunk itt elsősorban az önkormányzati szolgáltatások bevételi összegének fokozására. Az egyenes adóztatás jobbára tárgyi alaponéls a pénzügyigazgatóság általános szakfelügyelete alatt történik. A fogyasztási, vigalmi adók, helypénz, stb. beszedése és mérve egyedül a városvezetés feladata. Ezeknek a bevételeknek a mérve igen erősen függ attól, hogy mekkora és milyen agilitású az a személyzet, mely e feladatokat végzi. A javadalmi hivatalok személyzeti politikája tehát igen nagy jelentőséggel bír az önkormányzati bevételeket illetően. Teljesen helytelen tehát az a sok városban fennálló utas, mely a javadalmi hivatalokat személyzeti rezervoárnak tekinti, ahonnan az altiszti teendőktől a helyszíni elszámoltatási kiküldetésig mindenre alkalmas személyt lehet 19