Németh Imre (szerk.): Paks monográfiája (Budapest, 1976)
III. rész. Paks településföldrajza
tól kezdve megtagadta. A lapszerkesztőkkel már korábban is voltak nézeteltérései, főleg a nyomtatási díj és a nyomtatott anyag lektorálása miatt. Ezért a Paksi Közlöny szerint mozgalom indult egy másik nyomda felállítása érdekében, hogy mint az újság írja: „a jelenleg gyakorolt monopóliumot ellensúlyozzák”.490 A paksi második nyomda azonban csak a két világháború közötti években valósult meg. A XX. század elején, pontosabban 1901-ben már csak egy hírlapot nyomtak, a Paksi Hírlapot, mely tulajdonképpen akkor már az egész paksi járás közlönye volt. A XX. század elején tevékenységük a hivatalos és magánnyomtatványok nyomására és terjesztésére, a hatósági jelentések, hirdetések és egyéb közlemények sokszorosítására korlátozódott. Például 1901-ben a paksi Rosembaum Miksa Mihály nyomdájában készült egy igen szép kiállítású, teljes vászonkötésű könyvecske, melyet az új katolikus templom felszentelésének emlékére adtak ki. Az első világháború után ifjabb Rosembaum Miksa Mihály kilépett a régi nyomdából, és új, korszerű gépekkel felszerelt üzemet rendezett be Pakson. Az új üzem ismét fellendítette Pakson a nyomdaipart. A nyomtatványok és egyéb sokszorosítások mellett könyvek és tudományos munkák nyomását is elvállalták. Itt került sokszorosításra a pécsi Erzsébet Tudományegyetem „Specimina” sorozatában megjelent „Paks Település- és Gazdaságföldrajza” című értekezés. Az 1930-as évek végén már sem a régi, sem az újabb üzem nem tudta felvenni a versenyt a fejlett nyomdatechnika segítségével olcsón dolgozó nagyüzemekkel, ezért egyre kevesebb nyomdai munkájuk akadt. Jelentősebb bevételük már csak a könyvkötészetből származott. A nyomda mellett könyv-, papír- és írószer árusítással is foglalkoztak. Üzleteik polcain ott találhattuk speciális paksi áruikat, a nyomtatványokat is. A II. világháború alatt mindkét üzem komoly kárt szenvedett. A régebbi nyomda tulajdonosa a hitlerista koncentrációs táborból már nem tért vissza, de a másikat sem újították fel. Egy ilyen kis kapacitású nyomdát új, modern gépekkel felszerelni nem lett volna kifizetődő. 1948-ban tehát a majdnem 80 éves múltra visszatekintő híres paksi nyomdaipar végleg megszűnt. A PAKSI ÉNEK- ÉS ZENEEGYESÜLET Pakson az énekkultúrának is régi hagyományai vannak. Az első ,,Paksi Dalkör”-t a múlt század 70-es éveiben a község lelkes pedagógusai szervezték meg. „A Paksi Dalkör tulajdonképpen a paksi önkéntes tűzoltókból verbuválódott. Geyer Ádám és Hoffmann Péter tanítók vezetésével alig néhány hónap alatt bámulatos fejlődést értek el. Az alapító tagok száma 35 körül lehetett, legnagyobb részt iparosok.”491 Az ifjúság a Paksi Dalkör sikerein felbuzdulva lelkes követőnek bizonyult. Erről a Paksi Közlöny 1883-ban így ír: „A paksi ifjúság egy része szívére vévén néhányszori intésünket és biztatásunkat, üres idejét a présházi iddogálás helyett újabban azzal tölti el, hogy egy kis dalkörré alakulva a dalban gyakorolja magát”. A múlt század közepén alakultak a paksi,,Egyházi Énekkarok” is, amelyek azóta is működnek. Többször rendeztek jótékony célú nyilvános hangversenyeket is az egyházi intézmények fenntartási költségeinek fedezésére. A katolikus Cecilia kórus ma is működik. A Paksi Dalkör 1908-ban újjáalakult és néhány év múlva felvette az „Iparos Dalkör” nevet. Elnöke Paraté György, a paksi állami polgári fiúiskola igazgatója, karnagya pedig Rein János tanító lett. Az újjáalakult dalkör első hangversenyét Paks másik új kultúregyesületével, a ,,Paksi Zenetársaság”-gal együtt rendezte 1909. január 9-én az Erzsébet Szálló zsúfolásig megtelt nagytermében. Első szereplésükön is már nagy erkölcsi és anyagi sikert arattak. Az Iparos Dalkör a felszabadulásig sikeresen folytatta a paksi énekkultúra művelését és a község egyik legreprezentatívabb kultúregyüttese lett. Az említett énekkarok mellett működött a „Nemzeti Dal-kör" Csutorás László tanító irányításával, mely a földműves fiatalokat tömörítette egyesületbe. Paks legjelentősebb kulturális eseménye volt a Paksi Zenetársaság megalakítása, mely összefogta a község minden zenekedvelő rétegét társadalmi rendre és rangra való tekintet nélkül. A négy lelkes muzsikus alapította zenetársaság 1908-ban kezdte meg működését, mint vonósnégyes. Alapító tagjai: Mihálovits Lajos tisztviselő, elsőhegedű, Németh Mihály tanító, másodhegedű, Hum József polgári fiúiskolai tanár, viola, és Geyer József tanító, cselló. 1914. évi június hó 14-én a Paksi Zenetársaság hangszerkészletének gyarapítására házi zeneestet tartott az állami polgári fiúiskola tornatermében. A bevételből újabb hangszereket és kottákat vásároltak, és kibővítették a zenekart. Az első világháború a lelkes együttes munkáját megzavarta, sőt egy időre működésüket is be kellett szüntetni. 1922-ben újjáalakulva „Paksi Ének- és Zeneegyesület” néven 1922. február 25-én prózai műsorral mutatkoztak be, hogy az így nyert bevételből pótolhassák a háború alatt elpusztult hangszereket és kottákat. Első nyilvános hangversenyüket 1923. évi július hó 27-én tartották, melyen közreműködött Zsámboki Miklós gordonkaművész, a Zeneművészeti Főiskola tanára és Anthony Ká-