Vásárhely és Vidéke, 1883. július-december (1. évfolyam, 27-52. szám)
1883-10-18 / 42. szám
közös hadsereg és honvédség tisztikara teljes díszben várta érkezését. A városháza főkapujában 120 fehérbe öltözött úri leány szórt virágot a Felség útjára s a leánykák közül Fluck Rózsika előlépve, óriási, ibolyákból és rózsákból kötött bokrétát nyújtott át a királynak, mit ez igen kedvesen fogadott. A két Tisza és Haynald érsek kíséretében ekkor a városház nagy fogadó termébe ment a király, hol a műszaki osztály vezetője Lechner osztálytanácsos Szeged árvíz előtti és jelenlegi térképét mutatta be neki, melyeket kiváló érdeklődéssel tekintett meg. Majd a szylszeri városházi toronyba ment fel a király, hol az uj Szeged hatalmas panorámája s monumentális épületei fölött ismételten örömének és csodálkozásának adott kifejezést. Ezután rövid villásreggelire visszavonult. A küldöttségek fogadása. A küldöttségeknek az uj városház épületéhez való felvonulása délután fél egykor kezdődött. A városház előtti tágas tért nagy néptömeg lepte el és a folyton permetező eső daczára bevárta a küldöttségek egyenkénti visszatérését. A küldöttségek a városház karzatos nagytermében gyülekeztek, ahonnan Mondellr főhadsegédnek ő felségénél tett egyenkénti bejelentése után mentek be a fogadó terembe, melynek bejáratánál két udvari csendőr állott kivont karddal. Nemcsak a városház nagy terme, hanem az előcsarnok s a lépcsőim le egészen a kapubejáratig tömve volt a nagyszámú küldöttségek legnagyobb részt magyar díszruhában megjelent tagjaival. A nagy teremben b. Orczy miniszter és Jekelfalusy miniszteri tanácsos voltak jelen. A küldöttségek sorát a római katholikus klérus nyitotta meg, melynek vezetője és szónoka Haynald Lajos kalocsai bíboros érsek volt; a görög. kath. klérus küldöttségét Vancsa János érsek, a szerb görög-keleti klérus küldöttségét Angyelics Germán pátriárcha, a görög-keleti román klérus küldöttségét Román Miron érsek vezette. A helvét hitvallásunkat Révész Bálint püspök, a protestáns ágostai hitvallásuakat pedig Szeberényi Gusztáv superintended vezette, kik után ő felsége a katonai tisztikart és utána a magyar tudományos akadémia és az országos vörös kereszt egylet küldöttségét fogadta. A megyék és városok küldöttségei a következő sorrendben tisztelegtek ő felségénél: Aradmegye és Arad város küldöttsége Tabajdy főispánnal élén, Bács-Bodrog megye és Zombor városa Sándor Béla főispánnal, Csanádmegye Lonovics József főispánnal. Csongrádmegye és Hódmező-Vásárhely városa küldöttségének, melyet Rónay főispán vezetett, a király következőleg válaszolt: „Különös megelégedéssel fogadom e megye főhelyén önök hódoló üdvözletét. Csongrádmegyét szivében találta annak idején e városnak, mint büszkeségének balsorsa s azért kettős örömmel tekinthet most annak ujabbi felvirágzására mely bizonyára az egész vidék szellemi és anyagi érdekeire is áldást terjesztő hatással leen. Szivem mélyéből osztozom tehát ez örömükben is, mert az egész megye jóllétét és megelégedését mindenkor a legforróbb óhajtásaimhoz sorozom. Vigyék meg a megye, valamint Hódmező- Vásárhely derék lakóinak királyi üdvözletemet.“ Ezután következett Krassó-Szörény megye Tabajdi Károly főispánnal, Per-Pilis-Solt-Kiskun megye és Halas város küldöttsége Földváry Mihály alispánnal, Temes megye és Temesvár város küldöttsége Ormós Zsigmond főispánnal, Torontál megye Hertelendy főispánnal, Budapest főváros Ráth Károly főpolgármesterrel, Szabadka és Baja városok Jankovich Aurél főispánnal, Pancsova és Versecz városok Stancsics György főispánnal, Újvidék város Parcsetics Félix főispánnal, Szeged város küldöttsége Pálfy Ferencz polgármesterrel. A szegedi zsidók küldöttségét Dr. Rózsa Izsó ügyvéd és a szegedi hitközség elnöke vezette. Ezután jött a szegedi kir. biztosság Tisza Lajos kir. biztos, a szegedi ügyvédi kamara Polczner Jenő kamarai elnök és a szegedi közjegyzői kamara Balogh János kamarai elnök vezetése alatt. Ezzel a küldöttségek fogadtatásavéget ért. A küldöttségek valóságos vetélkedést fejtettek ki, hogy külsőleg is minél fényesebben jelenjenek meg a király előtt. A küldöttségek után a törvényszék, a pénzügyi hatóság, a közlekedési minisztérium hivatalnokai, valamint a középiskolai tanári kar mutattattak be ő felségének Tisza Lajos királyi biztos által. A küldöttségek fogadtatása után délután három és fél órakor a király kikocsizott az új szegedi népkertbe. A séta kocsizás azonban a megeredt eső miatt csak rövid ideig tartott, s igy innen haza hajtatva, hatól fél órakor megkezdődött az udvari ebéd, mely czétra a városháza nagytermében terítettek fel 70 terítékre. A mi küldöttségünkből az udvari ebédre hivatalosak voltak Rónay Lajos főispán és Kovács Ferencz országgyűlési képviselő. Az ebéd negyed nyolczig tartott, mely után a király visszavonult, átöltözködött és azután báró Mondellel a színházba hajtatott. A szegedi uj színház valóságos ezer egy éji pompában tündökölt ez este. Homlokzatán öt nagy zászló lengett, belül pedig a följáró lépcső, a nagy foyer, az, előcsarnok és lépcsőház buja virágos kertté alakíttatott át. A férfiak Irakban és díszmagyarban jelentek meg, a hölgyek ragyogó báli ruhákban. Az uralkodót Tisza Lajos, Nagy Vincze színházi igazgató és Pósa Lajos titkár fogadták, aki fél nyolc órakor jött ezredesi egyenruhában. Azután felsietvén a keleti növényekkel díszített lépcsőcsarnokon, benyitott az udvari páholyba. A közönség, meglátva a királyt dörgő éljenzésbe tört ki, mely alig akart megszűnni. Szabados János prologja, melyet lapunk mai tározójában közlünk, szemlátomást jó hatást tett a királyra, valamint Pósa Lajos rövid prológja is. Az előbbit Nagy Ibolyka és Hunyady Margit, az utóbbit Lánczi Ilka kisasszonyok szavalták hatással. E prológok után a hátsó függönyt felvonták és kezdődött az „Utolsó szerelem“ Dóczy vígjátékénak első felvonása. A darab nagyon tetszett. Az előadás is ováczióval végződött, a közönség szüntelen éltetvén a távozó királyt. A kivilágítás fejezte be az első nap ünnepélyességeit. A városház tornyáról reflector szórta szét a villámfény vakító sugarait s a Széchenyitér hatalmas négy piramisán szintén villámfény szórta világát. Ezenkívül valamennyi utcza ki volt világítva és egyetlen ablak sem volt sötét ez este. Az összes középületek fénytengerben úsztak és a felállított szebbnél szebb transparentek felírásai is fényben tündököltek. A nép a folytonos eső daczára is ezrével hullámzott az utczákon s lelkesen élte lé a város nemtőjét. A színházi előadás után a király rövid sétakocsizást tartott a kivilágított városban s riadó éljenzés fogadta mindenfelé, s még a késő éjjeli órákban is felhangzott : éljen a király! Szeged ünnepén. Irta: Szabados János. Prolog a szegedi városi színház megnyitására. I. A gyászoló Szeged. Utam ! soká harczoltam s elbukám. Most itt állok kitombolt vész után Vihartól tépve, árván, lombtalan, hom, a melynek példátlan sorsa van. Testem ezer mély sebből vérezik, jurtem, súlyos, halálos mindenik, De a lelkem még súlyosabb beteg ! Uram, hol voltál, mig a szörnyeteg Lánczát megoldta ? vagy elátkozott Engem hatalmad s ő lett ostorod ? ! Hah ! mint tört át megunt börtön falán S zúdult a fekvesztett rabszolga rám ! „Reszkess! megbosszulom zsarnok kezed Herei mnért! haragom estemet! Iszapba fűlsz ! most én vagyok urad, Ma itt az én szilaj kedvem mulat!“ így harsogott dühe s rohant tovább. Magával hurczolván házak sorát, Évszázadok müvére gyászt vetett, Beálehelvén az enyészetet. És kezdődött a mai tirszenvedés, A vér megfagyott, elállt a szívverés. Hallottam a lelket rázó sikolyt, A megrémült keblekből összefolyt Sóhajt, nyögést, káromlást és imát, Siró panaszt, mely ég felé kiált! száz alakban láttam a halált, Minden gyilkos hullám szivén talált! Oh bus romok, sötét kísértetek, Alátok hány éltet temettetek! És láttam a hőst az otthont védeni, Az a küzdés több volt mint emberi, Az óriáshoz méltó harcz vala! Végig reped, kidől a ház fala, Ö küzd fölötte lendületlenül, Tető inog, . . . ropog . . . alámerül, Ő harczol, véd, kapaszkodik bele! — — Az otthon elveszett — — ő is vele ! — — Óh szép otthon, bölcső és sir között Szelíd révpart, ezer szállal kötöd Magadhoz a küzdő ember szivét! Család-tüzek oltára a tiéd. A ki reád talál, a mennybe nyit, S százszor vesztes, ki téged elveszít. Oh drága otthon ! a kit istene Veled megáldott, hogyne védene ! S ki elveszít, oh !hogyne sírna az ! Ily veszteségre nincs ír, nincs vigasz! — Szétdult kebellel, mint hajótörött, Keserg fölötted gyászba öltözött Népem, kiáltván : ez a föld enyém ! S reáborulni nincs már több remény?! S könyörtelen a sors ekként felel: Itt nincs többé hazád fel innen, el! Tűzhely világa nem int édesen. Jő a tavasz s virága nem leszen. Nem lesz fa, nem egy zöldülő sziget, Dalos madár e helyre nem siet, S a nap, ha megy s a csendes este jő, Nem mézzel telt ajakkal lép elő, Nem zümmög, zsong édes titkos nesze. Nem hangzik gyermek-altató mese. Nem andalg az agg múlton, mint zenén, És nem mereng ifjú a lány szemén, Mint csillagon, — oda van mind e báj! Csoda-e hát, hogy népem szive fáj?! — Öreg harang, melynek zengésiben Oly sokszor lelt enyhet, vigaszt szivem, A midőn érez nyelved kihirdetett Örömet, gyászt, magasztos ünnepet, — Öreg harang miért állt el szavad ? Temetni kell ma a halottakat! Csak zúgj, csak sirj! széthullt a nagy család, Mely az ezret hetvenszer lépte át! Csak zúgj, csak sírj, nincs már többé Szeged ! Ölts gyászt hazám ! s rasd meg engemet! Voltam magyarságod határköve. Tömör, szilárd, nemes érezezel tele, S a mely megálltam hajdan a vihart, Vagyok ledőlt oszlop, tört régi kard, Hírem de nagy hírem de szomorú! Fejemen a halotti koszorú! II. A vigasztaló részvéte lm eljövök legelső csillagod, Mely a szörnyű éjben feléd ragyog. Ki vagyok? — a kor kedvencz gyermeke! Rajtam büszkén pihen tekintete. Ki vagyok ? — az emberiség szive! A jaj-kiáltás szólított ide, A mely megrendítő a föld-kebelt S engem lángóriássá megnevelt! Ily nagy nyomort nem láttak századok, De a nyomornál én nagyobb vagyok, A vész csak ölgü, én vagyok a sas, Hatalmasabb, bármily hatalmas az ! •Szárnyam villám, ott termek mindenütt, merre a szeretet napja süt. S be nem érem hazád határival, Sorsod minden nép szivén átnyilal, Zúgják a tengerek hullámai! S piramisok fogják visszhangzani! — — Nézd a hazát, minő vigasztalan, Bus éjszakád sötét árnyéka van Reá terülve, mint egy gyászlepel. Az anya ő sok gyermeket nevel S viraszt, fölöttük sűrű gond között, De most te szenvedő, sorsüldözött, Az anyai szív most csak a tied, Minden szerelmével hozzád siet! S nézd a népet, gyakorta féktelen Nagy óczeánt, méhében megterem Oly sok viharmag s annyi drága gyöngy, Ha sértik,’félvilágot romba dönt, De ha szenvedsz, testvére vagy, segít, Öledbe szórja drága gyöngyeit. — Nézd a népet, mint forr, mint versenyez, Magasztos kép, érczlapra érdemes! Remélni, hinni, bízni megtanít! A koldus is rád rakná rongyait, Kenyeret küld, aki már óheze, Segélyt kínál a gyermek kis keze.