Vásárhely és Vidéke, 1883. július-december (1. évfolyam, 27-52. szám)
1883-11-08 / 45. szám
nép számára való lenne. S miért ne vinné ki gazdáram a könyvtárból a legújabb regényeket. Hadd olvassa a Boriska oda haza, hadd „művelődjék. “S mi lesz azokból a szép magyar lányokból, ha elolvasták a Bokacscsó elbeszéléseit, vagy a Nanát? Oda vesz a szemek fénye, oda az erkölcsük. Mi volt eddig a nép szellemi tápláléka ? Csinált maga magának, mert nem érte be azzal, amit a ponyváról kapott. Csinált magának a népdalokat, népmeséket. Milyen szép is volt az a kor, mikor még nem jutottak el a nép közé a röpülő könyvárusoktól terjesztett rém históriák. Csináltak vadvirágot, nótát. De milyet ? Nem kellett annak üveg burok, hogy letagargassuk, hogy a dór meg ne csapja, vagy a reggeli hideg harmat. Nem érte azt a szét se, a méh se szedte le himporát. Sőt még a zivatarban nőtt meg igazán. S annál szebb volt, mennél jobban éltette a napsugaras levegő, öntötte a harmat, vagy tépte a zivatar. De ma már? Mikor ez a „modern“ kor regényeket olvastat velük? Félő, hogy nem sokáig gyönyörködhetünk azokban a szép gyönyörű dalokban és ki lesz merítve, amit eddig kimeríthetlennek tartottunk. Hogy lehetne e bajon segíteni ? Annak egyszerű a módja. A népnek szánt könyveket a ponyva,n kellene árusíttatni. Hiába adjuk a könyvkereskedőhöz e könyveket, a parasztember ugyan be nem teszi a lábát a könyvkereskedésbe, de a piaczon a ponyváról megteszi a könyvet, s haza viszi az anyjuk, meg a leánynak, s úgy olvastatja, Ő csak jobban bízik a könyvben is, ha parasztember árulja. Még a kalendáriumot is inkább megveszi a ponyváról, mint a kompaktortól. Hanem aeg kellene aztán választani az írókat is, kik a nép számára írjanak. Még az is czélravezető mód lenne, ha a röpülő könyvárusra bíznák a terjesztendő munkákat. Röpülő könyvárus és ponyva, d■ e két eszköz az, melylyel ezért lehet élni. Ha eddig tudták terjeszteni a férezmunkákat, és úgy tehetnék a java munkákkal is. Abonyi, Teleki Sándor, Vas Gereben, s akiket első sorban kellett volna említenem Jókai, Arany, Petőfi a legutolsó kunyhóban is szívesen fogadtatnának. Hisz a század elején a Kisfaludyak műveit is lehetett a ponyván találni, de azért nem kisebbítette a ponyva műveik értékét, sőt inkább emelte szerzőik hírnevét. A Révai testvérek által kiadott „Jó Könyvek“ — részint a hibás szerkesztés, részint annak nem tudása miatt, hogy miként kell a könyveket kés Évinek ha a Ribizli Jónáson nem is, de rajtuk bizonyosan meg kellett szivének esnie. De a Csipkés Évi erre a gyöngéd szerelemből fakadt ujjmutatóra sem mutatkozott. Nem, még akkor sem, mikor Ribizli úr közelebb-közelebb húzódott a piros függönyű ablakhoz, mikor benézett a kerítésen keresztül. Az a lány nem mutatkozott. Ribizli úr hát elhatározta, hogy majd szól az anyjának. — Hallja-e lelkem, édesanyám, még csak ki sem jött, még csak rám sem néz. Talán nem is ismer? Ugye mondtam, hogy ragyavert az én képem, kóczos a hajam, torzon borz a bajuszom. No lám-e! Ki nézne az ilyen legényre, ki szeretne engem? De mégis tudja, hogy ki szeret? .Nádi virág, erdő, meg a süvöltő szól, mikor zengnek, zengedeznek. Csak azt bánná édesanyám, hogy rám borul a tűz, hallja lelkem, a szomorú fűz, aztán meg a többi, többi. De a lány, az nem szeret; tudja, hogy hijják? No lám, még azt sem tudja. Hát. Évi. Csip ... Csipkés Évi... — Csipkés Évi, te, te, már, hogy szeretnéd te a Csipkés Évit. Hiszen asszony már az te, tegnapelőtt volt a lakodalma és te ezt nem tudtad? Oh, te, te... , Az újvárosi orgona híres billegtetője nagyon szomorú lett erre a kijelentésre. Hát ő elkésett, más megelőzte. Eh, nem kell neki lány, nem házasodik, hadd vesszen ki ő vele a Ribizlik faja, majd gondoskodik ő róla, hogy azért a hév fönnmaradjon... ... És aztán ismét kottázta Ribizli úr a madarak énekét, kottára szedte a szél suhogását, erdők bugását, kottázta, kottázta és aztán akik szerették, körülvették, a galy derekát, ráborult a fűz, a szomorú fűz, az az uj zeneelmélet, az az uj iskola pedig meg nem született soha.. soha. .. a nép közé juttatni. — nem felel meg a kívánt czélnak. Amaz, írókat olvasva, meg lehetne menteni a népet az erkölcsi sülyedéstől. Mert a nép, különösen az asszony féléje, nagyon hajlandó a bűnbe esésre. Aztán keresnek olyan könyveket, persze a ponyvákról, melyekben mesés tárgyú, rémes históriák vannak leírva, vagy asszonyi hűtlenség, házasságtörés, halál, gyilkosság, merész színekkel tarkítva vannak leírva. Az ilyen aztán vérévé válik, hat a képzeletére, hogy maga is beleesik a bűnbe, mert szeretné, hogy ő is híres legyen, históriát írjanak róla. Ha a ponyváról nemesebb olvasmányokat kapna, ha a kolporteur jobb könyveket vinne a házhoz, más erkölcsöket is tanulna a nép. Konzorcziumot kell alakítani, mely tisztán a nép számára írasson könyveket és az ajánlottam két módon terjeszsze. Jeles íróink már megjelent, de a nép által még nem olvasott munkáit, szintén fel kell venni az olvasmányok közé. Ma már alig van város, melyben ne volnának népkörök, sajnos nem mind olyanok, hol a parasztember valamit tanulhatna. A nép ma már nemcsak erkölcsileg, de anyagilag is nagyon megromlott. Adjunk a kezébe jó olvasmányokat melyekből tanulhat, de ne a maga kárán. Tanulja meg, hogy kell józanul gazdálkodni — a hasznos művekből — s szórakozásul adjunk a kezébe könnyebb, de jól megirt olvasmányokat, hgy elejét vegyük a terjedő bajnak. Adjunk jó munkákat a ponyvára és a kolporteurök kezébe; nem vallja sem az író, sem a közönség vele kárát. —.. Helyi és vidéki hirek. — A kegyelet adója. Néhai Göőz István főgymnásiumi tanár sírja fölé emelendő emlékkő költségeire lapunk múlt számában közölt felhívás folytán, a boldogult egykori tanítványai közül lapunk szerkesztőjénél a következők adakoztak: Irányi Dezső 1 frt 50 kr., Oláh Elemér 2 frt, Török Bálint 1 frt, Dr. Hódi Mózes 1 frt, Csáki István 1 frt, Ift. Solti Károly 2 frt, Dr. Böhm 1 frt, Dr Pflug Sándor 1 frt, Dr. Willheim Arnold1 frt, Kanitzer Géza 1 frt, Dr. Ormos Jenő 11 frt és Kecskeméthy Dániel 1 irtot, összesen 114 frt 50 hrt, mely összeget hozzáadva a szer-Ikesztőségünk által felajánlott 5 frthoz, eddigi I gyűjtésünk eredménye 19 frt 50 krt tesz ki, mit is ezennel nyilvánosan nyugtatunk. — A nemes keblű adakozók fogadják őszinte köszönetünket ; hisszük, hogy példájokat számosan fogják követni s a boldogemlékű jeles tanár volt tanítványai, kartársai és tisztelői mielőbb meg fogják hozni áldozataikat a nemes czélra s Göőz István sírja fölé a kegyelet fog állítani emléket. E czélra szánt adományokat készséggel elfogadunk s a hozzánk beküldött összegeket — mint lapunk múlt számában is jeleztük — vagy a főgymnásiumi igazgatóságnak vagy az adakozók által alakítandó bizottságnak fogjuk átszolgáltatni, hogy a kegye-let adományai rendeltetésekre fordittassanak. — Gyászhir. Őszinte részvéttel vettük a gyászhírt, mely tudatta velünk, hogy Bereczk Pál földbirtokos, köztörvényhatósági bizottsági tag vasárnap este fél 7 órakor végelgyengülésben ki múlt. Alig van valaki városunkban, aki nem ismerte volna a jó öreg Bereczk bácsit, jószívű, leereszkedő és barátságos volt mindenki iránt, a ki csak közlekedett vele. Élete nem volt ugyan zajos nevezetesebb mozzanatokban, hanem mint jó polgár és városának hű fia csendben működött közre a közjó javára, tett a hol tenni kellett s áldozott, a hol a polgári kötelesség azt sugalta. Élte alkonyán joggal elmondhatta, hogy betöltötte emberi hivatását. Haláláról családja a követ-kező gyászjelentést adta ki: „Özv. Bereczk Pálné szül. Soós Juliánná, valamint gyermekei: Pál, Péter, Sándor és Mária férjével Németh Lajossal, mélyen szomorodott szívvel jelentik a szerető férj, a drága jó atya, illetve ipának: Bereczk Pál föld-, birtokosnak, köztörvény hatósági biz. tagnak, élte 83-ik évében, folyó november hó 4-én estve fél 7 órakor végelgyengülésben történt csendes kij múltát. Hült tetemei f. hó 6-án d. u. 2 órakor fognak a ref. uj templomban tartandó gyászbeszéd után az arany temetőben örök nyugalomra tétetni. Hódmező-Vásárhely, 1883. november 4-én.“ A boldogult temetése f. hó 6-án délután, óriási közönség nagy részvételével történt meg. Ott láttuk a gyászszertartáson a városi tisztikar és törvényhatósági bizottság tagjainak nagy részét s mind azon egyletek és intézetek tagjait, melyeknek a boldogult alapitó vagy rendes tagja volt. A koporsót, mely teli volt aggatva koszorúkkal dalárda szép éneke és Miklovitz Bálint refelkész rövid imája után, felemelték a halottas kocsira, és az impozáns menet megindult az új emplom felé. Itt a zsúfolásig megtöltött templommá Karancsi Dániel lelkész mondott szép és megható halotti beszédet az elhunyt felett, kinek élete történetét, vallásosságát s áldozatkészségét melegen rajzolta. Tóth Sándor kántornak gyönyörü gyászdala után véget ért az isteni tisztelet, mely után kivitték a boldogultat örök nyugalma helyére, az arany temető ölébe. Béke lengjen porai felett! — Értekezletet hívott egybe f. hó 4-én, vasárnap d. e. a város kózházának tanácstermébe Ábrás Károly polgármester, hogy az 1885-ik évi budapesti országos általános kiállítás iránti érdeklődés szélesebb körben leendő felkeltésére intézkedés tétessék. Az értekezleten mintegy 20-an vettek részt, köztük Kovács Ferencz orsz. gyűl. képviselőnk, Kossa László közgazdasági előadó, Konstantin Péter, Weisz Károly, Bauer Jakab stb. A tanácskozást Ábrás Károly nyitá meg, vázolván a kiállítás czélját, s miután annak előmozdítására országszerte kerületek alakíttattak, jelzi, hogy városunk a szegedi kerületbe osztatott be s külön helyi bizottsággal láttatott el. Miután ezen helyi bizottságok fő czélja a kiállításbani részvételre buzdítás, felveti a kérdést, nem lenne-e czélszerű a kevés tagból alakult helyi bizottságot kiegészíteni, s a kiállításbani részvétel iránt a lakossághoz egy buzdító felhívást intézni ? Az értekezlet mindkét kérdést igenlőleg oldta meg s a felhívás szerkesztésével Ábrás elnököt, Prehoffer jegyzőt s Kossa László és Kovács Ferencz értekezleti tagokat bizta meg, a helyi bizottságba pedig beválasztá: a kaszinó, a gazdasági- és iparegyletek tisztikarát s összes választmányi tagjait, az ipartársulatok elnökeit s választmányait, a pénzintézetek igazgatóit s elnökeit, a helybeli összes egyházak képviselőit, Dr. Berger, Dr. Imre és Dr. Bakay orvosokat, Lévai Fülöp s Wodianer K. nyomdatulajdonosokat, Fülöp és Körösi aranymiveseket. — Kovács Ferencz képviselő az értekezleten erősen hangsúlyozta, hogy ne csak az ipar, de mezőgazdaságunk termékeit, különösen országhírű lótenyésztésünk jelesebb productumait is bemutassuk az orsz. kiállításon, s ajánla, hogy a szegényebb iparosok részére a törvényhatóság segélyét eszközölje ki a bizottság, hogy minél többen vehessenek részt a kiállításban. Általános helyeslés kisérte szavait s a felmerült kérdések tisztáztatván, a további intézkedések megtételére f. hó 11-én, vasárnap délelőtt 10 órakor újabb gyűlés tartatik, melyre a kiegészített helyi bizottság tagjai már mind meghivatni fognak. — Uj postafőnököt kap legközelebb postahivatalunk, miután Belányi Ferencz a hivatal jelenlegi vezetője — mint megbízható forrásból halljuk — Szegedre helyeztetik át. Belányi urnak több kisebb konfliktusa volt a helybeli kereskedők némelyikével, áthelyezésére azonban nem ez adott okot, mint sokan vélik, mert az áthelyezés tisztán magán jellegű okok miatt történik. — Kereskedőink nagy része a postaigazgatósághoz egy kérvényt nyújtott be, melyben Wilheim Lajos szegedi posztatisztet ajánlják az igazgatóság figyelmébe a postafőnöki állomás betöltésénél, azonban az új főnök neve még nem tudatik. Részünkről csak az a kívánságunk, hogy az új főnök ne csak pontos és lelkiismereti, de a közönség érdekeit respectáló s előzékeny tisztviselő is legyen, s ha e mellett a főutczán egy levélszekrényt is állít fel, akkor meg épen nagyon meg leszünk vele elégedve. Yederemo! — Az iparos ifjúság önképző-egylete által f. hó .3-án a „Sas“ vendéglő újonnan átalakított nagytermében rendezett tánczmulatság anyagi tekintetben a legkevésbé mondható kielégítőnek; közönség közép számmal jelent meg, de akik résztvettek, panaszra okuk egyáltalában nem lehet; a figyelmes rendezőség mindent megtett, hogy a közönség igényeinek megfeleljen, s sikerült is a jelenvoltak kedvét annyira ébren tartani, hogy csak reggeli 5 órakor gondolt a közönség legnagyobb része a távozásra. — Sajnosan kell itt megemlítünk azon közönyt, melyet önálló iparosaink ezen egylettel szemben minden ilyen alkalommal tanúsítani szoktak. Alig volt még rá eset, hogy az iparos ifjúsági egylet által rendezett tánczmulatságon idősebb iparosaink közül valaki részt vett volna; ezen utóbbinál pedig egyáltalában az alelnökön kívül mást a legszorgosabb kutatás daczára is felfedezni bajos lett volna; s hogy az ily tüntetés teljes legyen, a