Vásárhely és Vidéke, 1883. július-december (1. évfolyam, 27-52. szám)

1883-11-08 / 45. szám

nép számára való­­ lenne. S miért ne vinné ki gazdáram a könyvtárból a legújabb regényeket. Hadd olvassa a Boriska oda haza, hadd „műve­lődjék. “S mi lesz azokból a szép magyar lányok­ból, ha elolvasták a Bokacscsó elbeszéléseit, vagy a Nanát? Oda vesz a szemek fénye, oda az erkölcsük. Mi volt eddig a nép szellemi tápláléka ? Csinált maga magának, mert nem érte be azzal, a­mit a ponyváról kapott. Csinált magának a nép­dalokat, népmeséket. Milyen szép is volt az a kor, mikor még nem jutottak el a nép közé a röpülő könyvárusoktól terjesztett rém históriák. Csináltak vadvirágot, nótát. De milyet ? Nem kel­lett annak üveg burok, hogy letagargassuk, hogy a dór meg ne csapja, vagy a reggeli hideg har­mat. Nem érte azt a szét se, a méh se szedte le himporát. Sőt még a zivatarban nőtt meg iga­zán. S annál szebb volt, mennél jobban éltette a napsugaras levegő, öntötte a harmat, vagy tépte a zivatar. De ma már? Mikor ez a „modern“ kor re­gényeket olvastat velük? Félő, hogy nem sokáig gyönyörködhetünk azokban a szép gyönyörű dal­­okban és ki lesz merítve, a­mit eddig kimerít­­hetlennek tartottunk. Hogy lehetne e bajon segíteni ? Annak egy­szerű a módja. A népnek szánt könyveket a pony­va,n kellene árusíttatni. Hiába adjuk a könyv­­kereskedőhöz e könyveket, a parasztember ugyan be nem teszi a lábát a könyvkereskedésbe, de a piaczon a ponyváról megteszi a könyvet, s haza viszi az anyjuk, meg a leánynak, s úgy olvas­tatja, Ő csak jobban bízik a könyvben is, ha paraszt­ember árulja. Még a kalendáriumot is inkább megveszi a ponyváról, mint a kom­paktor­­tól. Hanem aeg kellene aztán választani az író­kat is, kik a nép számára írjanak. Még az is czélravezető mód lenne, ha a röpülő könyvárusra bíznák a terjesztendő munkákat. Röpülő könyv­árus és ponyva, d■ e két eszköz az, melylyel ezért lehet élni. Ha eddig tudták terjeszteni a férezmunkákat, és úgy tehetnék a java munkák­kal is. Abonyi, Teleki Sándor, Vas Gereben, s a­kiket első sorban kellett volna említenem Jókai, Arany, Petőfi a legutolsó kunyhóban is szívesen fogadtatnának. Hisz a század elején a Kisfaludyak műveit is lehetett a ponyván találni, de azért nem kisebbítette a ponyva műveik értékét, sőt inkább emelte szerzőik hírnevét. A Révai testvérek által kiadott „Jó Köny­vek“ — részint a hibás szerkesztés, részint annak nem tudása miatt, hogy miként kell a könyveket kés Évinek ha a Ribizli Jónáson nem is, de raj­tuk bizonyosan meg kellett szivének esnie. De a Csipkés Évi erre a gyöngéd szerelemből fakadt ujjmutatóra sem mutatkozott. Nem, még akkor sem, mikor Ribizli úr közelebb-közelebb húzódott a piros függönyű ablakhoz, mikor benézett a ke­rítésen keresztül. Az a lány nem mutatkozott. Ribizli úr hát elhatározta, hogy majd szól az anyjának. — Hallja-e lelkem, édes­anyám, még csak ki sem jött, még csak rám sem néz. Talán nem is ismer? Ugy­e mondtam, hogy ragyavert az én képem, kóczos a hajam­, torzon borz a bajuszom. No lám­-e! Ki nézne az ilyen legényre, ki sze­retne engem? De mégis tudja, hogy ki szeret? .Nádi virág, erdő, meg a süvöltő szól, mikor zeng­nek, zengedeznek. Csak azt bánná édes­anyám, hogy rám borul a tűz, hallja lelkem, a szomorú fűz, aztán meg a többi, többi. De a lány, az nem szeret; tudja, hogy hijják? No lám, még azt sem tudja. Hát. Évi. Csip ... Csipkés Évi... — Csipkés Évi, te, te, már, hogy szeret­néd te a Csipkés Évit. Hiszen asszony már az te, tegnapelőtt volt a lakodalma és te ezt­ nem tudtad? Oh, te, te... , Az újvárosi orgona híres billegtetője na­gyon szomorú lett erre a kijelentésre. Hát ő el­késett, más megelőzte. Eh, nem kell neki lány, nem házasodik, hadd vesszen ki ő vele a Ribiz­­lik faja, majd gondoskodik ő róla, hogy azért a hév fönnmaradjon... ... És aztán ismét kottázta Ribizli úr a madarak énekét, kottára szedte a szél suhogását, erdők bugását, kottázta, kottázta és aztán akik szerették, körülvették,­­ a galy derekát, ráborult a fűz, a szomorú fűz, az az uj zeneelmélet, az az uj iskola pedig meg nem született soha.. soha. .. a nép közé juttatni. — nem felel meg a kívánt czélnak. Amaz, írókat olvasva, meg lehetne menteni a népet az erkölcsi sülyedéstől. Mert a nép, kü­lönösen az asszony­ féléje, nagyon hajlandó a bűnbe esésre. Aztán keresnek olyan könyveket, persze a ponyvákról, melyekben mesés tárgyú, rémes históriák vannak leírva, vagy asszonyi hűtlenség, házasságtörés, halál, gyilkosság, merész színekkel tarkítva v­annak leírva. Az ilyen aztán vérévé válik, hat a képze­letére, hogy maga is bele­esik a bűnbe, mert szeretné, hogy ő is híres legyen, históriát írja­nak róla. Ha a ponyváról nemesebb olvasmányokat kapna, ha a kolporteur jobb könyveket vinne a házhoz, más erkölcsöket is tanulna a nép. Konzorcziumot kell alakítani, mely tisztán a nép számára írasson könyveket és az ajánlot­tam két módon terjeszsze. Jeles íróink már meg­jelent, de a nép által még nem olvasott mun­káit, szintén fel kell venni az­ olvasmányok közé. Ma már alig van város, melyben ne volnának népkörök, sajnos nem m­ind olyanok, hol a paraszt­ember valamit tanulhatna. A nép ma már nemcsak erkölcsileg, de anyagilag is nagyon megromlott. Adjunk a ke­zébe jó olvasmányokat melyekből tanulhat, de ne a maga kárán. Tanulja meg, hogy kell józanul gazdálkodni — a hasznos művekből — s szóra­kozásul adjunk a kezébe könnyebb, de jól megirt olvasmányokat, h­­gy elejét vegyük a terjedő baj­nak. Adjunk jó munkákat a ponyvára és a kol­­porteurök kezébe; nem vallja sem az író, sem a közönség vele kárát. —.. Helyi és vidéki hirek. — A kegyelet adója. Néhai G­ö­ő­z István főgymnásiumi tanár sírja fölé emelendő emlékkő költségeire lapunk múlt számában közölt felhívás folytán, a boldogult egykori tanítványai közül lapunk szerkesztőjénél a következők adakoztak: Irányi Dezső 1 frt 50 kr., Oláh Elemér 2 frt, Török Bálint 1 frt, Dr. Hódi Mózes 1 frt, Csáki István 1 frt, Ift. Solti Károly 2 frt, Dr. Böhm 1 frt, Dr­ Pflug Sándor 1 frt, Dr. Willheim Ar­nold­­1 frt, Kanitzer Géza 1 frt, Dr. Ormos Jenő 11 frt és Kecskeméthy Dániel 1 irtot, összesen 114 frt 50 hrt, mely összeget hozzáadva a szer-I­kesztőségü­nk által felajánlott 5 frthoz, eddigi I gyűjtésünk eredménye 19 frt 50 krt tesz ki, mit is ezennel nyilvánosan nyugtatunk. — A nemes keblű adakozók fogadják őszinte köszönetünket ; hisszük, hogy példájokat számosan fogják követni s a boldogemlékű­ jeles tanár volt tanítványai, kartársai és tisztelői mielőbb meg fogják hozni áldozataikat a nemes czélra s Göőz István sírja fölé a kegyelet fog állítani emléket. E czélra szánt adományokat készséggel elfogadunk s a hozzánk beküldött összegeket — mint lapunk múlt számában is jeleztük — vagy a főgymnásiumi igazgatóságnak vagy az adakozók által alakítandó­­ bizottságnak fogjuk átszolgáltatni, hogy a kegye-­­let adományai rendeltetésekre fordittassanak. — Gyászhir. Őszinte részvéttel vettük a gyászhírt, mely tudatta velünk, hogy Bereczk Pál földbirtokos, köztörvényhatósági bizottsági tag­ vasárnap este fél 7 órakor végelgyengülésben ki­­­ múlt. Alig van valaki városunkban, a­ki nem ismerte volna a jó öreg Bereczk bácsit, jószívű,­­ leereszkedő és barátságos volt mindenki iránt, a ki csak közlekedett vele. Élete nem volt ugyan zajos nevezetesebb mozzanatokban, hanem mint jó polgár és városának hű fia csendben műkö­dött közre a közjó javára, tett a hol tenni kellett s áldozott, a hol a polgári kötelesség azt sugalta.­­ Élte alkonyán joggal elmondhatta, hogy betöl­­­­tötte emberi hivatását. Haláláról családja a követ-­­kező gyászjelentést adta ki: „Özv. Bereczk Pálné szül. Soós Juliánná, valamint gyermekei: Pál,­­ Péter, Sándor és Mária férjével Németh Lajossal, mélyen szomorodott szívvel jelentik a szerető férj, a drága jó atya, illetve ipának: Bereczk Pál föld-, birtokosnak, köztörvény hatósági biz. tagnak, élte 83-ik évében, folyó november hó 4-én estve fél 7 órakor végelgyengülésben történt csendes ki­j múltát. Hült tetemei f. hó 6-án d. u. 2 órakor fognak a ref. uj­ templomban tartandó gyászbeszéd­­ után az arany temetőben örök nyugalomra té­tetni. Hódmező-Vásárhely, 1883. november 4-én.“­­ A boldogult temetése f. hó 6-án délután, óriási közönség nagy részvételével történt meg. Ott lát­tuk a gyász­szertartáson a városi tisztikar és tör­vényhatósági bizottság tagjainak nagy részét s mind azon egyletek és intézetek tagjait, melyek­nek a boldogult alapitó vagy rendes tagja volt. A koporsót, mely teli volt aggatva koszorúkkal­­ dalárda szép éneke és Miklovitz Bálint ref­­elkész rövid imája után, felemelték a halottas kocsira, és az impozáns menet megindult az új emplom felé. Itt a zsúfolásig megtöltött templom­má Karancsi Dániel lelkész mondott szép és megható halotti beszédet az elhunyt felett, kinek élete történetét, vallásosságát s áldozatkészségét melegen rajzolta. Tóth Sándor kántornak gyö­­nyörü gy­ászdala után véget ért az isteni tisztelet, mely után kivitték a boldogultat örök nyugalma helyére, az arany temető ölébe. Béke lengjen po­­rai felett! — Értekezletet hívott egybe f. hó 4-én, vasárnap d. e. a város kózházának tanácstermébe Ábrás Károly polgármester, hogy az 1885-ik évi budapesti országos általános kiállítás iránti érdek­lődés szélesebb körben leendő felkeltésére intézkedés tétessék. Az értekezleten mintegy 20-an vettek részt, köztük Kovács Ferencz orsz. gyűl. képvi­selőnk, Kossa László közgazdasági előadó, Kon­stantin Péter, Weisz Károly, Bauer Jakab stb. A tanácskozást Ábrás Károly nyitá meg, vázolván a kiállítás czélját, s miután annak előmozdítására országszerte kerületek alakíttattak, jelzi, hogy városunk a szegedi kerületbe osztatott be s külön helyi bizottsággal láttatott el. Miután ezen helyi bizottságok fő czélja a kiállításbani részvételre buzdítás, felveti a kérdést, nem lenne-e czélszerű a kevés tagból alakult helyi bizottságot kiegészí­teni, s a kiállításbani részvétel iránt a lakosság­hoz egy buzdító felhívást intézni ? Az értekezlet mindkét kérdést igenlőleg oldta meg s a felhívás szerkesztésével Ábrás elnököt, Prehoffer jegyzőt s Kossa László és Kovács Ferencz értekezleti ta­gokat bizta meg, a helyi bizottságba pedig bevá­­lasztá: a kaszinó, a gazdasági- és iparegyletek tisztikarát s összes választmányi tagjait, az ipar­társulatok elnökeit s választmányait, a pénzinté­zetek igazgatóit s elnökeit, a helybeli összes egy­házak képviselőit, Dr. Berger, Dr. Imre és Dr. Bakay orvosokat, Lévai Fülöp s Wodianer K. nyomdatulajdonosokat, Fülöp és Körösi aranymi­­veseket. — Kovács Ferencz képviselő az érte­kezleten erősen hangsúlyozta, hogy ne csak az ipar, de mezőgazdaságunk termékeit, különösen országhírű lótenyésztésünk jelesebb productumait is bemutassuk az orsz. kiállításon, s ajánla, hogy a szegényebb iparosok részére a törvényhatóság segélyét eszközölje ki a bizottság, hogy minél többen vehessenek részt a kiállításban. Általános helyeslés kisérte szavait s a felmerült kérdések tisztáztatván, a további intézkedések megtételére f. hó 11-én, vasárnap délelőtt 10 órakor újabb gyűlés tartatik, melyre a kiegészített helyi bizott­ság tagjai már mind meghivatni fognak. — Uj postafőnököt kap legközelebb posta­hivatalunk, miután Belányi Ferencz a hivatal je­lenlegi vezetője — mint megbízható forrásból halljuk — Szegedre helyeztetik át. Belányi urnak több kisebb konfliktusa volt a helybeli kereskedők némelyikével, áthelyezésére azonban nem ez adott okot, mint sokan vélik, mert az áthelyezés tisz­tán magán jellegű okok miatt történik. — Ke­reskedőink nagy része a postaigazgatósághoz egy kérvényt nyújtott be, melyben Wilheim Lajos szegedi posztatisztet ajánlják az igazgatóság figyel­mébe a postafőnöki állomás betöltésénél, azon­ban az új főnök neve még nem tudatik. Részünk­ről csak az a kívánságunk, hogy az új főnök ne csak pontos és lelkiismereti, de a közönség érde­keit respectáló s előzékeny tisztviselő is legyen, s ha e mellett a főutczán egy levélszekrényt is állít fel, akkor meg épen nagyon meg leszünk vele elégedve. Yederemo! — Az iparos ifjúság önképző-egylete által f. hó .3-án a „Sas“ vendéglő újonnan átalakított nagytermében rendezett tánczmulatság anyagi te­kintetben a legkevésbé mondható kielégítőnek; közönség közép számmal jelent meg, de akik résztvettek, panaszra okuk egyáltalában nem le­het; a figyelmes rendezőség mindent megtett, hogy a közönség igényeinek megfeleljen, s sike­rült is a jelenvoltak kedvét annyira ébren tar­tani, hogy csak reggeli 5 órakor gondolt a kö­zönség legnagyobb része a távozásra. — Sajno­san kell itt megemlítünk azon közönyt, melyet önálló iparosaink ezen egylettel szemben minden ilyen alkalommal tanúsítani szoktak. Alig volt még rá eset, hogy az iparos ifjúsági egylet által rendezett tánczmulatságon idősebb iparosaink kö­zül valaki részt vett volna; ezen utóbbinál pedig egyáltalában az alelnökön kívül mást a legszor­gosabb kutatás daczára is felfedezni bajos lett volna; s hogy az ily tüntetés teljes legyen, a

Next