Vásárhely és Vidéke, 1884. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1884-01-03 / 1. szám
Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egyes szám ára 8 kr. Hirdetések jutányosan közöltétnek. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetéseket és hirdetéseket elfogad a kiadóhivatal. Lévai F. nyomdatulajdonos és Steiner Sándor könyvkereskedő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Főutczán, III. tized 874. sz. alatti gróf Károlyiházban. 1záM Hódmező-Vásárhely, január 3. 1884. Második évfolyam Helyi érdekű társadalmi és szépirodalmi hetilap. 1-ső szám Előfizetési felhívás a VÁSÁRHELY és VIDÉKE czimű helyi érdekű, társadalmi és szépirodalmi hetilapra. Lapunk múlt számával befejezte első évi pályafutását. Mennyiben felelt meg ezen év alatt azon programainak, melyet irányul magunk elé tűztünk s mely programja mellett, lapunk megindításakor a t. közönséget előfizetésre felhívtuk, annak megbirálása nem reánk tartozik ; részünkről csak azt jelenthetjük ki, hogy becsületes igyekezettel s teljes buzgalommal törekedtünk eleget tenni mindannak, amit lapunk megindításakor programunkban ígértünk s ha ez talán nem sikerült, annak nem jó akaratunk és igyekezetünk hiánya, hanem a kezdet nehézsége volt az oka, mely — támogató munkaerők hiányában - kétszeresen nehezült vállárakra. Örömmel láttuk azonban előfizetőink számának folytonos nagyobbodásából, hogy közönségünk méltányolta a nehézségeket, melyekkel megküzdenünk kellett s az elmúlt év folyamán folyton növekedő bizalmával tisztelte meg lapunkat. Ezen s bizalom volt egyedüli jutalmunk fáradozásainkért s ezen bizalmat továbbra is kiérdemelni legfőbb igyekezetünk teend. Lapunk czélja és iránya ismeretes. Czélunk: városunk jól felfogott érdekeinek érvényre emelése s társas életünk fejlesztése, — s ezen kettős czél előmozdítása iránti küzdelmeinkben, miként eddig, úgy ezentúl is meg fogjuk őrizni minden irányban teljes függetlenségünket. — Lapunk iránya nélkülöz minden politikai pártszinezetet; tiszteljük mindenkinek politikai, meggyőződését, de politikával nem foglalkozunk s a városi közügyeket nem a pártpolitika szemüvegén, hanem a közérdek szempontjából bíráljuk. Társadalmi életünk minden közérdekű mozzanatát figyelemmel kísérjük s társadalmi osztá lyaink mindenikének jogos érdekeit védeni fogjuk; gondosan vezetett hírrovatunkon kívül, czikkeink kiváló figyelemmel lesznek egyleteink működésére; a népnevelés, közegészségügy és közrendészetre; a közgazdaság, ipar és kereskedelem felvirágoztatására, tározónkban pedig irodalmi színvonalon álló szépirodalmi közleményeket adunk; egy szóval: lapunk iránya teljesen az eddigi marad s az irodalmi tisztesség szigorú megőrzése végett, más lapban megjelenő, ellenünk intézett személyeskedő támadásokra felelni nem fogunk. Aki lapunk ez irányát helyesli, azt felhívjuk lapunk szíves támogatására, annál is inkább, mert nekünk lapunk fenntartására nézve minden támaszunkat egyedül előfizetőink képezik. Kérjük azonban az arra hivatottak szellemi és erkölcsi támogatását is, hogy a lapunkba vetett bizalomnak, minden irányban, fokozottabb erővel megfelelni képesek legyünk. Dr. Endrey Gyula, szerkesztő-tulajdonos TÁRCZA: A falu bolondja. Elbeszélés- Irta: Bánfalvy Lajos. Még most is úgy emlékszem rá, gyermekkoromból. Mintha most is itt kergetné — fenyegetve aszott, száraz csontkarjával — a pajkos gyermeksereget, mély iskolából kiszabadulva rendesen gúny kiáltásaival hozta indulatba a boldogtalant. — „Mérai Kata! — Mérai Kata!“ hangzott a kiáltás, a kaczagás, a zaj és lárma mindenfelől. — „Mérai Kata! mikor megyünk az esküvőre?!“ És az a szánalmas, nyomorult alak, kit ez a gúny kiáltás illetett, ilyenkor meg-meg igazgatta kuszáti ősz haján a szennyes, piszkos csináltvirág koszorút, kivett a folt hátán folt, foszladozott szoknyája valamely titkos ránczából egy olyan kis bádog tükröt, amilyent az „ócskás zsidó11 cserél be pár marok rongyért, s irtegetve aszott, fonynyadt vén tagjait, melyeken a film csak úgy isten kegyelméből lógott, mintha vasvillával hányták volna rá, ajkán megnedvesitett újaival végigvégig simogató bozontos szemű idéit, melyek mögött mélyen bennülő, különben fénytelen, bárgyú tekintetű szemei ilyenkor szemérmesen szegeződtek a kis tükörbe, mintha szégyenkeznék — szégyenkeznék kis leányos pironkodással ez ártatlan hiúságán. — Meg lesz! — Itt van már a vőlegény, mormogták ilyenkor fogatlan, lelógó ajkai s — „heje huja lakodalom !” — csapott ki belőle egyszerre a féktelen jó kedv s elkezdett szilajon forogni maga körül, fölkavarva az utcza porát. És forgott, tánczolt, tombolt szilaj jó kedvvel, hadonázva maga körül görcsös botjával, mig végre teste a kimerültségtől vonaglott, ajkára tajték ült, s ő maga aléltan rogyott le az ut porába! Oh, olyan kaczagni való volt az a vén, össze-vissza szántott arcza, aszott testű teremtés, fején koszorúval, ajkán szilaj dallal, tánczra, körforgásra perdült bütykös lábaival, ki magát fiatal menyasszonynak képzelte, — olyan kaczagni való akkor — — és oh, olyan végtelenül szánandó előttem most, mikor már nem vagyok iskolás gyermek, mikor már az élet engemet is megszűrt. .. mikor már tudom, mi tette az egykor virágzó szépséget, emberek csúfjává, falu bolondjává .. . És úgy kacsagott is fölötte az egész pajkos gyerekhad, hogy szinte a könyei perdültek ki a kaczagástól — de csak ilyenkor. Mert nem mindig igy végződött ez a jelenet s nem mindig volt dalolni, tánczolni kedve a falu bolondjának! Néha, mikor azokban a bárgyú tekintetű szemekben kigyult az őrület, a fékevesztett indulat és szenvedély vad tüze, ilyenkor jaj volt a rakonczátlankodó gyermekeknek ! Mire gondolt ilyenkor? Mi szította fel a vad haragot? — Futott ilyenkor, a ki futhatott, s nyomban a futók után zilált hajjal, mely mint egy hosszú kísérteties szürke fátyol lobogott a szélben, magasra emelve görcsös botját, lihegve, szitkozódva, átkozódva, mintegy a levegőben röpülni látszott Mérai Kata — a fain bolondja... Az őrület fokozott ereje volt- e vad futásban, lába alig érinte ilyenkor a földet és csakugyan repülni látszott, hogy aztán — szintén kimerülve, megtörve, eltikkadva összeroskadjon — mint hogy összeroskadt szilaj jó kedvében. És olyan szánalomra méltó volt ilyenkor előttünk, iskolás gyermekek előtt is az a megtört, elfulladt teremtés, amint vonagló ajkai átkot átokra szórtak egy ismeretlen, csakis általa látott, talán nem is létező alakra, mig száraz, csontos karja, ökölre szorított napbarnított kezével az eget fenyegette — vagy talán hívta le átka meghallgatására. Olyan szánalomra méltó volt akkor. — S mennyivel szánalomra méltóbb előttem most, hogy tudom, mi tette őt emberek csúfjává, falu bolondjává ! * * * Messzire kilátszott a Karvalyosy grófok ősi kastélyának csillogó érczkakasa, a kastélyt körülövező sudár topolyfák közül. Maga a kastély, apró tornyocskáival, kiugró erkélyel s örökké zárt szennyes-zöld redőnyeivel büszkén emelkedett egy tágas kert közepett, mely valamikor szebb napokat is láthatott, ha most elhanyagoltságában útjait fel is verte a gyom és vadhozat; mig a kert alatt elterülő Karvalyos falu alacsony, többnyire csak nádfedelü házikói olyan alázatosan látszottak meglapulni a büszke, rideg úri lak előtt, mintha csak mutatni akarnák azt a szolgai alázatot, azt a készköteles meghunyászkodó engedelmességet, melylyel az akkori jobbágy az ő kegyes vagy kegyetlen földes urának tartozott. Mert Karvalyos jobbágyfaluja volt a Karvalyosy grófoknak, kik benne személyesen is gyakorolhatták volna az önbíráskodás jogát, hahogy előnyt nem adnak e nemes úri passzió fölött annak a másik, azon korban még jobban divatozott úri passziónak, mely szerint a magyar mágnás a külföldön verte el terjedelmes birtokai nagyszerű jövedelmeit; az úr dolgát, robotot, dézsmaszedést és mind ama vesződséggel járó apró-cseprő gondokat rábízva otthon a maga kasznárjaira, ispánjaira. Évtizedek óta elhagyottan állt az ősi kastély, melynek egyedüli lakója, a felügyelő, Mérai János gazdáram ő kegyelme, ki a várnagyi tiszttel a kulcsárét is egyesítő a maga személyében. Hanem egyszerre csak megélénkült a puszta lak. Ispán, kasznár, uradalmi írnokok jöttek mentek, egymásnak adva a kilincset. A szennyes zöld redőnyök megnyíltak, bebocsátva a játszi tavaszi napsugarakat az ódon termekbe, melyek ilyent sem láttak jó idő óta. Fürge jobbágyleányok, asszonyok porolták a bútort, súrolták a porlepte padlatot, tisztogatták le a pókhálókat a magas oszlopcsarnokban és termekben. Élénk sürgés-forgás mindenfelé. És a sürgülődők élén mindenütt legelős, szóval, tét- Előfizetési dij: Egész évre .... 4 frt. Fél évre.....................2 Negyed évre 1 Vidéki előfizetések legczélszerűbben postautalványnyal küldhetők be. Helybeli előfizetések ,így lapunk kiadóhivatalánál, mint Lévai Fülep könyvnyomdájában és a könyvkereskedésekben is eszközölhetők. Régi előfizetőink, amennyiben lapunk további járatása irántt lapkihordók előtt nyilatkoznak, ezek által kézbesítendő nyugtákra is tehetnek előfizetést. A „ Vásárhely és Vidéke“ kiadóhivatala.