Vásárhely és Vidéke, 1884. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1884-07-03 / 27. szám

Hódmező-Vásárhely, Julius 3. 27-ik szám. 1884. Második évfolyam. Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre Egyes szám­ára 8 kr. Hirdetések jutányosan közültetnek. Megjelenik minden csütörtökön. d­t- Előfizetéseket és hirdetéseket elfogad a kiadóhiva­tal, Lévai F. nyomdatulajdonos és Steiner Sándor könyvkereskedő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fontczán, III. tized 874. sz. alatti gróf Károlyi­házban. / Il. írjakedvelő társaság. lekvárosunk társadalmi életére nézve egy nagy horderejű és a jövőre is kiható társaság keletke­zett az ifjúság körében, mely arról tesz tanúságot, hogy Hódmező-Vásárhely város ifjú nemzedéke életerős, művelt és komoly elemekből áll, kikre a jövő bizton számíthat. E tevékeny ifjúságot, mely a múlt hetekben az állandó műkedvelő társaságot m­egalapítá, őszin­tén üdvözöljük és kitartásra buzdítják, hogy a megkezdett szép munkát tovább folytassák, hogy érdeklődésük ne csappanjon meg, hogy erős kéz­zel ragadják meg társadalmi életünk újjá­szer­vezését és ne legyen szalmatűz az, mely ily te­vékenységre ösztönzi őket. városunk zilált társa­dalmi életének regenerálására. Mert az itteni társadalmi élet sohasem volt csakugyan oly zilált és laza, mint az utóbbi évek­ben. Vak indulattal küzdenek itt nálunk évek óta személyek személyek ellen, sokszor a legjórava­­lóbb eszmének személyi érdekekből irtó háború ü­zentetik, mely háborúban nem az elvek és esz­mék harcza folyik, hanem a személy hozatik fel­színre és támadtatok meg minden igaz ok nélkül. Ez eredményezte azután, hogy társadalmi életünk színteréről is visszavonulni kezdtek jobbjaink, s számos oly téren, melyen sikereket mutathattunk volna fel, kezdeményezés hiányában semmi sem történt. A­kik ily zilálttá, ily elkeseredetté tették nálunk a társadalmi együttlétet, azoknak sohasem jutott eszükbe megnézni a fegyvereket, a­minők­kel itt a személyek ellen küzdöttek. Nem voltak a fegyverekben soha válogatósak. A társadalmi jó és békés együttélés, a társadalmi művelődés és előhaladás ellen fordultak sokszor ama fegyverek és lerombolták mindazt, a­mi a pangó társadalmi életet felélénkíthette volna. Pedig­ mi szép hivatás lenne az, ha a vá­rosi közélet terén működő egyének, arra is elha­tároznák magukat, hogy a szűkebb körű társada­lomért is tegyenek valamit. A­ki kitűnő ott, milyen könnyű annak emitt is kitűnőnek lenni és a közjó javára cselekedni szűkebb körben, de mégis mindnyájunk jóvoltáért, városunk társa­dalmi életének emeléséért. A közéletben való szereplést és működést ily nemes oldaláról fogta fel közéletünknek ama kitűnő és lankadatlan tevékenységű férfia is, a­kit az ifjúság, megalakítván az állandó műkedvelő társaságot, elnökké választott meg. Ez a férfiú Garzó Imre, kiben az ifjúság — nagyobbára az ő neveltjeinek — bizalma összpontosult, és tőle re­m­ite és reméli is, hogy élére állva a megalakult műkedvelő társaságnak, a fentebb ecsetelt viszás és bomlott viszonyok meg fognak szűnni társa­dalmi életünkben és közös erővel, közös műkö­déssel regeneráljuk majd pangó és visszás társa­dalmi életünket. Nem félünk azért, ily férfiú áll vám­ a társa­ság élén, — a sikertelenség és eredménytelen­ségtől. Nem félünk pedig annyival inkább, mert — mint már egyszer alkalmunk volt kifejezni — egy erős és életrevaló ifjúság, oly férfiúval élén, mint Garzó Imre, lekü­zdhet minden akadályt, elsi­míthat minden visszavonást, a­milyen ifjú maga, úgy megújíthatja a társadalmat és tényezője lehet, városunk érdekében is sok szépnek és sok jónak. Ilyen ifjúságnak tartjuk mi a jelenlegi if­júságot. Komoly törekvés mellett, a­mint már egy­szer e tárgyról szólva kifejeztük,­­ reméljük, hogy mozgalmat csinálnak nálunk a társadalmi reform terén, mely, hogy már ránk is fér, azt bizonyítgatni felesleges. Nem először teszszü­k fel most is a kérdést, hogy mit teszünk mi a társadalmi élet élénkí­tésére éveken át? Csak kísérjük figyelemmel a fővárosi újságok vidéki rovatait, mit találunk ott Vásárhelyről ? Bizony-bizony nagyon keveset, ami városunkban a társadalmi életet, társadalmi szel­lemet dicsérné. TARCZA, MENÁKA. Keleti rege. Irta: Bánfalvi Laj­o­s. (Folytatás.) III. Együtt volt a Tirnók vének tanácsa, Puru­­tsotáma szent csarnokában, hogy ítéletet mond­jon a bűnös fölött. A tanácsban maga az ősz fejedelem , Narda elnökölt, komoran ülve csillogó trónján , komoran és sötéten, mert hisz a bűnös, ki fölött ítéletet, kelle hozni, leánya volt, egyetlen gyermeke: Menáka! És milyen súlyos bűn nehezedett vállára! A legsúlyosabb: a tisztátalanság vádja van emelve ellene, mert Rama szent ég­ótjét­ megfertőzteté azzal, hogy viszonyt szőtt egy elátkozott, tisztáta­lan törzs gyermekével, a Yathó főnök fiával, Azthottal. Némán ültek ott a vejtek is fejedelmük körül, komoran függesztve szemeiket a nyilt csar­nok oszlopsora felé, merről a bűnös érkezését várták. A fejedelem jelt adott kezével, két udvar­­itok eltávozott és csakhamar visszatért a bűnös kíséretében. Valóban bűnös-e az a fejedelmi nőalak, mely büszkén, fölemelt fővel járult birái elé? — A habfehér öltöny helyét, hosszú barna burnusz féle foglalja ugyan most el és idomtalan burkolja be szobrászi termetét, de a vádlottak ez öltönyé­ben is, a fő büszkén, szabadon emelkedik ma­gasra, ha mindjárt a bűnös szemek alázatosan a földre szegeződnek is s a két kis kéz, kérlelően kulcsolódik össze a dombom mellen. A bírák komor tekintete résztvevővé, szere­tetteljessé válik e fejedelmi alak láttára s maga Narda elfordítja róla tekintetét, — talán hogy egy szemébe lop­ódzó áruló könycseppet elpalás­toljon. Menáka, a trón zsámolyához érve, mélyen, alázatosan hajta meg fejét­, azután a vének előtt hajolt meg körben, alázatosan. Az ősz­ fejedelem végig simitá kezével gond­teli homlokát és aztán lassú, ünnepélyes hangon kezdő: — Narda leánya! Vádolva vagy, hogy Róma szent, ligetében fogadtál el egy ifjat — nem : egy elátkozott, tisztátalan törzs tagját, ki­nek nevét is említeni, már beszennyezi a­jkain­kat. Bíráid előtt állsz, kik ítéletet, hoznak fölöt­ted. — Mit hozhatsz fel mentségedre? — Mentségemre? felelt a leány, nyílt te­kintetét körülhordozva birám­. Kell-e mentenem magamat akkor, mikor lelkem nem vádol? — Vagy hazugsággal fertőzze ajkait Menáka, hogy biráit megvesztegesse? — Nem, nincs mit fel­hoznom mentségemül ! Szerettem az ifjat, kinek csak nevét ismertem, mielőtt a nevet tudtam vagy tudakoltam volna. Szeretem ma, midőn ti. a bírák, mondjátok, hogy ő tisztátalan! — De oka vagyok-e, hogy Káma ez érzelmet, kelte szi­vemben? — Nem az istenek akarata vezette-e oda lépteit, hogy utam keresztezzék ? Biráim vagytok, s ha bűnben találtok , ám ítéljetek !­­ Nem, ne így. Menáka, szólt a vének legvénebbike közbe remegő hangon. Nem illet vádlottat ily beszéd és a bűnöshöz jobban illik az alázatosság. Igaz, biráid vagyunk, de igazsá­gos bírák, hívei atyádnak, fejedelmünknek és kétszeresen súlyosul reánk és ezért hivatásunk nehéz feladat... mert igazságot kiván a jog; el­nézést az úgy is keményen sújtott fejedelem iránti mély hódolat. Nem ejtették-e Azúrok ha­talmukba szivedet, hogy aztán zsákmányul dobja­nak e tisztátlan ifjú karjaiba? Oh, az istenek ez ellenségei ármányosak s olyan nehéz a tapaszta­latlan szivn­ek elkerülni fondorlataikat! — Te jót akarsz, atyám ! fordult a vádlott az aggastyán felé. Köszönöm jóságodat. — Igaz, Narda leánya vagyok, a ti fejedelmetek leánya. Első az elsők közt — monda atyám, mikor Káma szent ligetébe indultam­. S ha első voltam ott, jus­son legalsóbb is igazságos ítéletetek, ha vet­keztem ! Nem, az Azuruk nem vettek hatalmat fölöttem, mert érzem, most is érzem még. I­ogy azt a tüzet, mely szivemben eg­­ynap­ a Káma isten gyújtotta meg­ ott. Az érzelem, mely keble­met betölti, az ő ajándéka és általa az isteneké. S ha bűnt követtem el, úgy tőle származik az, miért ha lakolnom kell, az is az isten akarata! — Ne káromold az isteneket! szakitá félbe szavait a fejedelem. A tisztátalan érzéshez, mely szivedet betölti, nincs nekik semmi közük, mert a mi tisztátalan, az­ nem tőlük, hanem az alvilág­ból ered. Vetkeztél, bűnös vagy­ bűnös kétszere­sen azért, mert, születésednél fogva felül kellett volna emelkednek a kísérteteken. Leányom vol­tál , szivemnek olyan drága és — ma nem vagy leányom. Nem lehetsz az, m­ig bűnöd tisztázva nincs. lm. halld ítéletemet . ..Narda leánya, Menáka, ki a tisztátalan érintésétől magad is tisztátlan lettel; az ősök törvényei szerint ítéllek el téged hosszú vezek­­lésre Thetis sötét ligetében, hová nem hat vilá­gosság. Száműzlek körömből, hogy ott töltsd nap­jaidat imák, áldozás és böjtölés közt mindaddig, mig Th­etis főpapja föl nem oldoz bűnöd alól és vissza nem adja tisztaságodat! — Helyeslitek-e ítéletemet? fordult ezután a vének felé, és igaz­ságos volt-e Narda, mikor önmaga fölött ítélt? A vének tanácsa egész földig lehajolt a trón zsá­molya előtt. — Narda nagy! Narda igazságos! mondák egy hanggal. Legyen úgy, a­hogyan ítéltei! És az ősz fejedelemnek, bár szíve vérzett, egy arczizma sem rándult meg az ítélet mon­dásakor. Kezének intésére előjöttek Thetis sötét li­getének szőrcsuhás vezeklőnői, a­kik közé tarto­zott e pillanattól fogva Menáka is, míg vissza nem nyeri tisztaságát.

Next