Vásárhely és Vidéke, 1885. július-december (3. évfolyam, 27-53. szám)

1885-07-02 / 27. szám

Hódmező-Vásárhely, julius 2. 27-ik szám. 1885. Harmadik évfolyam. Helyi erdélyi társadalmi és szépirodalmi hetilap. Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 fit Negyedévre 1 fit Egyes szám­ára 8 kr. Hirdetések jutányosan közöltetnek. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetéseket és hirdetéseket elfogad a kiadóhiva­tal és Lévai F. nyomdatulajdonos. Szerkesztőség s kiadóhivatal: Főutczán. III. tized 874. sz. alatti gróf Károlyi­­h­ázban. BLAHA LUJZA. (B.) A múlt hét végén villámgyorsan ter­jedt el városunkban a hir, hogy Blaha Lujza asszony, a „nemzet csalogánya“ eljön hozzánk is valahára, nekünk is bemutatja páratlan művésze­tét. Sághy Zsigmond színigazgató falragaszokon értesítette erről városunk közönségét s hogy ezen előleges hirdetése nem üres reklám, azzal bizo­nyította be egyelőre, hogy főkapitányunknak fel­mutatta a művésznő sürgönyét, melyben arról értesíti, hog­gy e hét végén jönni fog, azóta e hét határozottabb alakot nyert és ma már teljes bi­zonyossággal nézhetünk azon páratlan műélvezet elé, melyben e hó 4-én, vagyis szombaton a mű­vésznő részeltetni fog bennünket. Arról ugyan meg vagyunk győződve, hogy Blaha Lujza asszonynak minden egyes felléptét zsúfolt ház fogja megtapsolni, és ezzel megmond­tuk azt is, hogy Sághy színigazgató nem csinál­hatott volna magának semmivel a világon olyan propagandát, mint az által, hogy társulatának megérkeztével egyidejűleg hirdette Blaha Lujza vendégszereplését és eltekintve e helyütt a dolog üzleti oldalától, mely rá nézve biztosan kedvező eredményű lesz, fogadja előre is őszinte elisme­résünket áldozatkész vállalkozásáért, a­melylyel lehetővé teszi, hogy ez a nagy magyar város is, művészetének teljes pompájában szintől-szinte megláthatja azt a rendkívüli nőt, kinek művészi egyénisége oly hatalmas lendületet adott a főváros magyarosodásának s közönséget teremtett a ma­gyar népszínműnek. Mert mi felettünk valószinüleg néma boron­gással megy vala el az idő, a­nélkül, hogy csak egyszer is gyönyörködhettünk, büszkélkedhettünk volna nemzetünk e drága kincsében, ha a vélet­len segítségünkre nem jön. S most midőn arról van szó, hogy így nem várva, nem remélve egy­szerre közénk toppan, vendégszeretetünkre bízza magát, s néhány napig kizárólag a mienknek mondhatjuk: nem méltán kérdhetjük-e, hogy ugyan képesek leszünk-e ezen nagy fontosságú eseménynek megadni azon ünnepélyes színezetet és hangulatot, a­mely ünnep lesz maga azon tény, hogy Blaha Lujza közöttünk van. Mert ünnep van ott­, hol ő megjelenik s szokva van hozzá, bár nem kívánja, hogy ünnepeljék. Mi­előttünk pedig az ily ünneplések szokatlanok. Mostoha viszonyaink között évtizedek folynak le, a nélkül, hogy egyszer is alkalom nyílnék a nemes lelkesültségnek szárnyra kelni. Pedig ha akarunk, tudunk igazán, szívből lelkesedni, csak szikra legyen, mely a hamvadó parazsat lángra lobbantsa. És a lelkesültség pilla­natában születnek a tettek.......... Sokat beszéltünk mi már szinügyi viszonya­ink nyomorúságáról s látva munkánk meddő voltát, talán a lemondásra is lett volna okunk. De a küszöbön álló nagy esemény ú­j reményt önt belénk és hisszük, hogy Blaha Lujza vendég­szereplése azon momentum lesz városunk törté­netében, melyet úgy fogunk megemlegetni, mint közművelődési viszonyaink újjá­születésének haj­nalát. Mert mi hiszünk a művészet csodás hatal­mában. Blaha Lujza művészetének ma zenithjén áll. Túl van azon, hogy körutakra kelljen mennie apródonként összegyűjteni babérait; ma már nem kell neki hírnévért küzdenie, hisz előtte is, utána is sebes szárnyon jár a hír. Nevét ép úgy ismeri az egyszerű arató lány, a ki danulni tőle tanul­hatna, mint tiszteli a koronás király, ki meg­hajtja fejét, a művészetnek a teremtés által fel­szentelt eme papnője előtt, ki a magyar nép géniuszának leghatalmasabb képviselője. Egy nem­zet hordja őt szivében és egy nemzet szeretete él az ő lelkében. Méltán megtisztelve érezheti tehát magát bármely város közönsége, ha látogatásával szeren­csélteti, s kétszeresen megtisztelő látogatása reánk nézve, kiknek bizony vajmi kevés reményünk le­hetett e tekintetben s csak úgy jutunk hozzá, mint a pusztában vándorlók a mannához. S nagy közönségünk érzi, tudja is ezt; a közhangulatból legalább erre következtethetünk és csak a legna­gyobb sajnálattal konstatálhatjuk, hogy városunk hatósága, mint azt Kristó Lajos polgármester ki­jelentette, nem kíván részt venni a művésznő ün­nepélyes fogadtatásában,­­ismerve a város közhá­zánál uralkodó közszellemet, erre el lehettünk készülve; de annyit mégis megkívánhatunk mi is és a város minden polgára, hogy hatóságunk ne csak akkor legyen vendégszerető, midőn arról van szó, hogy egy miniszteri tanácsos, vagy egy ka­tonai deputáczió tiszteletére, a közpénztár terhére egy kellemes délutáni állapot visceniroztassék, ha­nem akkor is, midőn városunknak a nélkül is meghurczolt reputatióján némi kis csorbát kikö­szörülhetnénk. A hatóság érzéketlensége egyébiránt, bár rosz hatást szült egyesekben, csak emelni fogja közönségünk buzgóságát. Szerencsére van váro­sunkban egy közkedveltségben álló társaság, mely­nek élén Garzó Imre úr, ez a páratlan tevékeny­ségű férfiú áll. A műkedvelő társaság vette kezébe ez ügyet s e társaság elég biztosíték arra, hogy a mi körülményeink között megtehető annak be­bizonyítására, hogy nem csak igazi magyar ven­dégszerető város vagyunk, de Blaha Lujza művé­szete iránt a kellő hódolattal is tudunk viseltetni, mindaz érvényesíttetni fog. Lapunk más helyén közöljük a fogadtatás részleteit, itt csak annyit ,jegyzőnk még meg, hogy ha a művésznő fogad­tatásánál oly külső fényt és pompát nem fejthe­tünk is ki, mint másutt tehetik, közönségünk tö­meges megjelenésével, szivének lelkesedésével árasz­­szon amainál becsesebb fényt ama ritka és ked­ves emlékű eseményre, midőn Blaha Lujza elő­ször lép falaink közé. S majd ha már csakugyan közöttünk lesz s színpadunkon is megcsendül bűvös szava, akkor kigyullad Hódmező-Vásárhely város közönségében is a művészet iránti lelkesedés fáklyája, mely őt, előtte eddig ismeretlen, magasztos világba veze­tendő. Mert művészetet fog látni, a maga teljes tisztaságában és tökélyében. A művészet pedig nem enged okoskodni. Hódit, ragad, visz magá­val, mig önként rabjává szegődünk s százszor in­kább magával ragad a Blaha Lujza művészete, melynek tökélye és utolérhetlensége épen a ma­gyar népkedély eredetiségeinek színpadi meg­alkotásában tetőzik. S várjon az ünnepelt díva bir­e sejtelmével annak, tudja-e azt, hogy azoknak a nagyszerű színpadi alakításoknak, melyek neki hallhatatlan nevet szereztek, valóságos alakjait a tősgyökeres eredetiség oly tiszta mezében sehol széles e ha­zában úgy fel nem találhatja, mint épen Hódmező­vásárhelyen! De ne keressük azt most, hogy mit és miként hallott felőlünk! Rövid időn lesz al­kalma követlenül megismerni egyik legnagyobb magyar város közönségét, s jöjjön bár hozzánk bárminő érzelmekkel szívében, azt az egyet hisz­­szük és reméljük, miszerint nem lesz oka meg­bánni, hogy művészetének kiapadhatlan forrásá­ból nekünk is juttatott egy parányi részt. Nehezen, izgatottság közepette várjuk. Jöj­jön tehát mielőbb, hadd mondhassa velünk együtt Hódmező-Vásárhely összes lakossága egy szívvel lélek­kel : Isten hozott! Köteles Mihály bünpöre. A budapesti kir. ítélő tábla Köteles Mihályt a gyilkosság vádja alól felmentette. E rövid szavak kilencz hosszú esztendő vég­­hetetlen sok szenvedésének egy egész martyro­­logiának jelentik befejezését. Azon egyén, kiről itt szó van, méltán megérdemli részvétünket és a szánalom érzetét az ember szívében méltán fel­kelti. Hiszen ki ne indulna meg, ha lát egy tu­datlan embert, a­ki a legirtózatosabb vád terhe alatt bámulatra méltó szívóssággal és erővel rette­netes küzdelmet folytat becsületéért és szabadsá­gáért, és ki maradhatna érzéketlen egy ember­társunk sorsa iránt, kinek lelki fájdalmait a testi szenvedések és bántalmak, az emberek könyörte­lensége és könnyelműsége százszorosán tetézték, s ki a fegyvert nem rakta le akkor sem, midőn a börtön fenekére dobatva, az ország legfelsőbb bíróságától is két három ízben bűnösnek nyilvá­níttatva, csak egy szerény lelkész előtt bizonyít­hatta ártatlanságát és panaszolhatta el átélt szen­vedéseit? Akár bűnös, akár ártatlan ezen ember, részvétünket tőle megtagadni nem fogjuk, mert ha ezt tennék, megtagadnék az emberi szív min­den nemesebb érzelmét, mely nem csak sújtani, hanem könyörülni is képes a szenvedők fáj­dalmain. Köteles Mihályra nézve megváltás a kir. Ítélőtábla ítélete; neki visszaadja szabadságát, töb­bet : az életnek adja őt vissza. És mi elhisszük, hogy ha kilép börtöne küszöbén és ismét beletö­rődik az élet mindennapos folyásába, ő az emlé­kezés fátyolét fogja borítani a múltakra és némi­leg meg lesz elégedve a gondviseléssel, mely ő rajta is bebizonyítá, hogy van még igazság itt a földön is. És ha csak egy emberről volna szó a jelen esetben , ám akkor senki másnak nem volna szava ezen ügyhöz. Az ember nem csalhatatlan, még akkor sem, ha bíró és számos példa van rá az európai jogszolgáltatás történetében — még a közelmúltban is,­­ hogy ártatlan emberek bűnö­­söknek ítéltettek, bü­ntetéseket egészben vagy rész

Next